Van egy kéthetes történet, amit eddig nem igazán reklámoztam, mert egyben szerettem volna elmesélni. Fehérként motorozni Indonéziában nem egy rossz dolog, de legalábbis szokatlan a helyieknek. Nem teljesen ugyanaz a szabályokról alkotott véleményünk, de az biztos, hogy a rendőrök…

Draquar 2012.12.13. 07:27

Like a soldier

Az elmúlt időszakban többé-kevésbé a szokásos kerékvágásban mentek a dolgok: - Reggel kelés, reggeli (péksütiről zabpehelyre váltottam mióta edzek, elég gusztustalan így magában), irány a suli. - Szentségelés a sok idióta hobbit között az úton, igyekszem nem ütközni. -…

Mint említettem, Rózsival a vége felé már nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Hiába mászkáltam vele szakemberekhez, párterápiára meg szépségszalonokba, már nem tudtuk felmelegíteni ezt a dolgot. A szombati incidens után - mikor is kétkilométerenként leállt alattam, mert valami…

Ez a hétvége elvileg az itteni - és szerintem az iszlám világban mindenhol - a megbocsátásról és az áldozatvállalás ünnepéről szó. Az emberek lelépnek haza vagy a rokonokhoz és mindenkitől bocsánatot kérnek az ellenük elkövetett bűnökért, ha kell, ha nem. (Tőlem egyedül a…

Nagyjából délután becsörtettem a Nemzetközi Irodába megmutatni magam a jónépnek és lejelentkezni, hogy bár nincs óránk, de én itt vagyok, ahogy megígértem. (Szerintem ezzel került pecsét az itteni jógyerek-papíromra.) Felvettem a menet közben megérkezett nemzetközi jogsimat…

Draquar 2012.10.09. 07:05

Új otthon

Miután végigjártuk ezt a nagyonjó utat a csoporttal, nem igazán volt kedvünk hétfő reggel felkelni és bemenni a suliba az órákra. Az első még oké lett volna, egy rendes idősebb fazon tartja, aki azért igyekszik jó és hasznos órát tartani. A második viszont nyelvtan lett volna -…

Mert végül nem mentem el. Megígértem a lányoknak és tegnap este még úgy volt, de végül nem. Kezdődött a dolog azzal, hogy a hétvégi hegymászásból megörököltem némi torokfájást, amit igyekeztem menet közben kúrálgatni, még Strepsilst is vettem be, de mostanra igazán…

Draquar 2012.09.20. 19:18

First class

Ez is megtörtén, de persze amolyan helyi módon. Reggel nyolcra kellett (volna) megjelenni a főépületben, de azért annyira már ismerjük a helyieket, hogy ezt nem kell túl komolyan venni. Reggel mindenki kicsit álmos volt, szóval bedobtam egy instant kávét a táskába (vettem egy 25-ös…

Draquar 2012.09.20. 18:27

Audition

19.-én szerdán a legtöbb környékbeli nemzetközi diák hivatalos volt egy előadásra az UNDIP Szociológiai és Politikatudományi Karára, hogy velünk nyissák meg az angol nyelvű klub éves működését. Mert bulékat vinni egy eseményre az nagy presztízs, hát ha még fel is szólalnak…

Azaz hogy nincs. Vagy legalábbis nem nagyon, merthogy lefoglalták már hónapokkal korábban. De azt már azt hiszem, említettem - valahol. Lényeg a lényeg, hogy az utóbbi pár nap nagyjából ennek a koordinálásával, szívességek tételével és behajtásával telt. Kezdődött azzal,…

süti beállítások módosítása