Miután végigjártuk ezt a nagyonjó utat a csoporttal, nem igazán volt kedvünk hétfő reggel felkelni és bemenni a suliba az órákra. Az első még oké lett volna, egy rendes idősebb fazon tartja, aki azért igyekszik jó és hasznos órát tartani. A második viszont nyelvtan lett volna - kell-e mondanom, mennyit ér idegen nyelven az adott nyelv szabályait megismerni, ha nem beszéled a nyelvet?

Szóval hétfőn főként pihentünk, pakolásztunk és szerveztük a költözést, ami természetesen megint nem ment egyszerűen. Kiderült, hogy némi plusz cuccom van - pl. a ruhák, amiket vettem és hordok -, de az is, hogy a lányok külön taxival óhajtanak utazni, mert náluk aztán tényleg van minden, Jézuskától géppuskáig. Mázlink volt, mert az indo srác nagy nehezen elmagyarázta a taxisnak, hogyan jut el a lakásig, így nem kellett több kört futni valami ismert helyig. (Itt ugyanis az utcanevek is inkább mutatóba vannak, mindenki nagyobb és ismertebb épületek és csomópontok alapján tájékozódik. A taxisoknak meg nyilván nincs GPS-ük, mert minek az?!) Bepakoltunk Andyvel, ő beült a taxiba, én meg Rózsira és a lovak közé csaptunk... vagyis az elején főként kettesben totyogtunk, utána pedig hegyről lefelé 60-nal mentünk. Az átmenet hiánya, mint mindenben.

Megérkezésünk után gyorsan lepakoltam a szobába és mivel "későre járt", elmentem a kinézett Honda szervízbe Rózsit megműttetni. Kiderült persze, hogy ott bár javítanak motort, de csak amit ott eladtak. Éljen a márkaszervíz. Na jó, találtam gyorsan két másikat, meg legalább körbenéztem a környéken. Beugrottam az elsőbe, természetesen senki nem beszélt angolul és a "motor, full controll and repair" is megakasztotta a fogaskereket. Felhívtam Teguht, hogy ugyan mondja már el a jóasszonynak, hogy vizsgálják át a motort. Ennek az eredménye az lett, hogy Teguht ezek a jóképességűek odahívták a boltba, de ők meg közben bezártak, mert hát idő van. Meg a másik is, amíg én itt várakoztam. (Na, az ilyen dolgok miatt tűnhet úgy, hogy eljutottam a holtpontra. Pedig azért lássuk be, ez tök mindegy, hol történik, akkor is nehezen elfogadható és minimum idegesítő.)

Jól van, elindultam vissza a lakásba, hogy akkor én most kicserélem az égőt a szobámba, mert elég beteg fénye van. Természetesen itt is megszívatott ez a csodálatos rendszer, mert hibás volt a körte menete, de ezt későn vettem észre és úgy kellett kombinált fogóval kihajtogatni és -csavarni a foglalatból a körte fém részét. Közben befutott Teguh és mondtam neki, hogy van-e kedve elkísérni reklamálni az üzletbe, mert nincs egy órája nálam ez a szar és hát nem igazán világít. Elmentünk, az eladó lányok forgatták a dolgot, majd közölték, hogy nem értik mi történt és elengedik az új körte árának felét. Érezzük, hogy egy cég sajátmárkás terméke esetén nem feltétlenül ez a korrekt hozzáállás, ugye? Mondtam nekik, hogy hát ez a ti bajotok aranyoskáim, én nem fogom ezt kifizetni önszántamból, mert ha már nemzetközi szabvány alapján legyártotok valamit, ami szar, az a ti saratok. Én egy jó körtére adtam ki pénzt, ti fost adtatok, majd elszámoltok vele valahogyan. Ez már zsinórban a negyedik olyan nap volt, hogy bármit is akartam elintézni, az gallyra ment. Úgy döntöttem, szarok az egészre és vettem egy üveg sört. Ünnepelni is kell az új helyet, le is kell csillapítani magam, meg Teguhnak is meg kéne köszönni, hogy ideugrott (majdnem) fölöslegesen.

Végül "természetesen" ki kellett fizetnem a felét, mert különben Teguh intézte volna, az meg azért nem pálya. Utána felmentünk az új kost tetejére és élveztük kicsit a kilátást, a szellőt meg a sört. Közben megjöttek az argentin lányok és Andy is, velük is eldumálgattunk kicsit odafenn és megegyeztünk, hogy ide rögtönözni kell valami közösségi teret, mert arra nagyon alkalmas a hely. Világítás, ülőhely, fedél és asztal ugyan nincs, de majd valahogy megoldjuk. Lehet venni mecsetekbe való szőnyeget, müa. széket, meg mittomén. Szerintem a kivitelezés megint rám marad, de legalább a költségeket szétdobjuk.

Este a bandungi argentin lány visszament, mi pedig elmentünk kajálni egyet és megnézni, mit is kínál pontosan a közeli pláza, a Jawa Mall. Találtunk játéktermet, Andynek nemzetközi gyorsétterem-láncokat, magunknak alul Hypermart-ot, ahol a nagyobb bevásárlást meg lehet ejteni, Ivana meg vehet magának zöldségeket a salátájához. Én ettem egy jégkrémet - először az utam során - és némi narancslevet, ami azért nem volt olyan olcsó, mint azt vártam volna. Cserébe valszeg narancsból facsart volt és nem sűrítményből gyártott, az íze és a rostok miatt gondolom ezt. Jó volt, hideg volt, be is küldtem rövid időn belül. Eztuán visszaballagtunk a szobánkba és mindenki nekiállt kipakolni, amiennyire tudott. Nekem kisebb a szekrényem, így eléggé koppra sikerült mindent elrakni, de azért már nagyjából rendben vagyunk. A 600.000-es szoba lett az enyém, később meg átmehetek majd az egymilliósba, ha akarok. Kérdés, hogy akarok-e?

Egyrészről az valamivel nagyobb és van saját fürdője. Utóbbi nekem nem túl fontos, mert teljesen más időben használom a közös helyiséget, mint az indók. Van légkondi, amitől én eléggé ódzkodom: itt mindent túlhűtenek és nem vagyok biztos benne, hogy rendesen takarítják. És azt a havi 400.000-et szerintem jobban is el tudom költeni, ha meg jönne valaki látogatóba, akkor úgyis szállást kell keresnem neki, mert ágy vagy matrac az nincs pluszban.

Most itthonról írok, mert elvesztették a jóemberek a kulcsokat a szobámhoz, így nem tudom bezárni és nincs hangulatom itthagyni vagy átpakolni az összes cuccomat máshová. De azért már jobb, mint a másik volt. [Ahogy ezt a mondatot leírtam, elment az áram és vele a net is. A mobilnet és az akksi még tart, de azért na...]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.