Megint eltelt pár hét (2 asszem) azóta, hogy bármit is írtam volna. Ez egyrészről jó, mert most legalább van valamennyi témám, másrészről meg nem annyira, mert néhány dologra már biztosan nem, vagy nem jól emlékszem az elmúlt időszakból. De per pillanat azzal nyugtatom magam, hogy valszeg amit elfelejtettem, az kevésbé volt lényeges. Nézzük hát, mik jutnak eszembe így hirtelen:

-          Megírtam az év végi beszámolómat. A folyamat úgy zajlott, hogy összegyűjtöttem az anyagot angolul és magyarul, majd azt bemásoltam a Google Fordítóba, az megcsinálta a nagyját, én átellenőriztem (amennyire tudtam és huzalmam volt hozzá), majd leadtam a felügyelőtanárnak. Mivel szabad témaválasztás volt, gondoltam, írok nekik – dobpergés – a kalózokról, ha már úgyis 2012-ben Indonézia újra átvette a vezetést ezen a téren Szomáliától. (Statisztika – 2012-ben az összes sikeres kalóztámadás negyede történt indonéz felségvizeken, szám szerint 87 ha jól emlékszem. Ehhez képest a koalíciós haderőnek köszönhetően szomáliai vizeken csak 45.) Gondoltam, nem csapok így rögtön a lecsóba, írok egy kicsit az indók 20. századi történelméről. Hát, ezt úgy ahogy van kihúzta a tanár a diktatúrával és az újkori irányított demokráciával egyetemben. Maradt helyette kb. két mondat arról, hogy a függetlenségük kikiáltása után melyik két muki volt az elnök majd negyven éven át. A kalózos sztori meg olyan szinten le lett butítva, hogy sírtam. Semmi számok, semmi tény, csak általános hamuka arról, hogy a kalózok rosszak, mert megtámadják a hajókat és emiatt a külföldiek nem mernek idejönni. De van már egy csoport, a MALSINDO, ami majd rendet rak, meg a hős indonéz hadsereg és rendőrség is teszi a dolgát. (Korábban is olvastam róla, hogy erősen jegelik ezt a témát és a hírek szerint a haditengerészet katonái fizetésük kiegészítéseként rabolnak le hajókat meg bírságolnak orrba-szájba. Ennyi idő után ezt egyre inkább megalapozottnak érzem.)
Megköszöntem szépen a munkáját, átírtam a gépemre a firkálmányt, majd beleraktam a saját korábbi – bár nyelvtanilag hibás – szövegrészeimet is. Úgyse fogja senki elolvasni őket, ha meg mégis, akkor legalább elgondolkodhatnak, hogy mégsem volt olyan fasza ez a program itt, mint ahogy állítják. (Megsúgom, senki nem fog elgondolkodni ezen.)

-          Megszülték a programzáró ünnepség helyét és időpontját is: május vége, Yogya. Ennek egyre többen örülnek a magyar csapatból. Ki azért, mert baromira unja magát messze mindentől; ki azért, mert nem kell mennie sehova és még talán 3 napig újra hotelben is aludhat. Ez utóbbi azt jelenti, hogy rendes ágyon, nem ilyen fis-fos polifoam-szerű indoágyon. Mivel „Zsorzsában, az olcsó vidéki kisvárosban” (copyright by Fodor Ági) lesz a móka, így én is megjelenek, annál is inkább, mert akkor lesz a premierje a tsodálatos filmnek, amiben olyan ügyesen trappoltunk a tengerparton, hogy még a trailerbe is bekerültünk.

-          Igen nagy valószínűséggel véget ért az esős évszak. Már kb. egy hete nem esett, szóval ez elég erős ráutaló magatartás a klíma részéről. Cserébe konstans 30-35 fok van megint, éjjel is, bár akkor főként a betonfalakból sugároz a meleg. Ennek örömére izzadunk mint a görény, én valszeg bekaptam valami torokgyíkot vagy a hideg italtól, vagy az egész éjjel keverő ventilátortól. Utóbbi azért lehet ludas, mert ugye akaratomon kívül leizzadok, ezt megfújhatta a venti, ami nélkül viszont nem tudok aludni. Nagy baj nincs, eszem a Strepfent – itt kb. a mentolos cukrokkal egy szinten kezelik -, az jó C-vitaminnak is meg erre is. Meg fújom az orrom.

-          Voltam moziban, megnéztem az Iron Man 3-at. Maga a film biztos jó, csak én egy hordányi hobbittal láttam, akik azon is képesek percekig röhögni, hogy a legdrámaibb pillanatban szétesik a páncél. Meg úgy egyáltalán, kb. a Benny Hill sók színvonalán mozog a humoruk, és legtöbbször idióta kacarászásban törnek ki. Ez nem sokat segített a film élvezetében, szóval ezt majd otthon, még egyszer, az élmény kedvéért.

-          Megtaláltam végre a lopott parfümöst a városban! Mindenféle általuk helyben és alkohollal összekutyult mutymurutty szagosítót eddig is lehetett egy csomó helyen látni – én is ilyet használtam az utóbbi időben, mert leizzadni tökéletes volt – de rendes árut sehol. Na, most véletlenül meglett a központi pláza egy eldugott szegletében. Most abba nem megyek bele, hogy ugyanitt órák is voltak, de olyan ocsmányak, hogy már csak az esztétikai környezetszennyezés miatt bezúzattam volna őket. Lényeg a lényeg, hogy van vacsi új parfümöm, bár nem a legújabb agylövésem szerinti, de azért jó lesz az. És tényleg eredeti, csomagolás, zárjegy (az első amit itt látok!), flakon, hígítási arány. Sőt, még a spriccelő feje sem tűnik machináltnak!
A 150 ml került 50.000 rúpiába, azaz kb. 1200 Ft-ba.

-          Marek, a szlovák srác kért tőlem kölcsön egy új motorra – neki aznapra betelt a kártyalimitje és még az este meg akarta volna venni a gépet. Ő egy Honda Megapro-t választott, ami pont annyira volt olcsó, hogy halál tuti legyen, hogy szervizbe kelljen vinni. Szerintem a motor jó állapotban van, de a váltóbox úgy kuka ahogy van. Nem szedtük szét – továbbra sincs szerszámunk -, de nagy összegbe fogadnék, hogy a váltókar nem emel ki teljesen váltáskor és gyanítom, hogy a benzinadagolón is lehetne mókolni. Pontosabban azt tudom, hogy kellett mókolni, mert azt megcsináltatta a szerelő ismerősével, meg alapjáratot is állítottak, mert a helyi agytrösztök úgy gondolták, hogy jó lesz az olyan 800 körül, könnyű lesz berúgni. Csak persze feszt lefullad állásban, de oda se neki. Illetve volt még némi kalandja a benzincsappal, de azt megoldottam neki.
Kérdezte, hogy én mit csinálnék a géppel?
Mondtam, hogy én fosós fajta vagyok, meg szeretem, ha minden patent a motoron, szóval én elvinném a szakszervízbe, költenék rá és megcsináltatnám a váltót. De ha ő együtt tud élni azzal, hogy szarakodik a gép alatta és egyszer majd megáll, akkor lelke rajta, ezt a pár hónapot itt a városban biztos ki fogja bírni. Ha meg utazgatni akarna vele, akkor bízzon valamiben – most éppen ezt teszi.

-          Járt itt Tomi, a darmás Hell’s Angels brigád Donja, aki 25 óra alatt letekerte a Jakarta Malang távot, ami bizony nem kis dolog! Vele egész jól eltársalogtunk, bár csak egy rövid estét töltött itt, de ennyi kb. elég is volt, hogy Semarang minden nevezetességét lássa. :) A legjobban szerintem az tetszett neki, hogy itt bármelyik sarkon lehet sört és borotvahabot kapni, utóbbit ő kb. fél éve vadássza Malang környékén.
Tomi például az egyik nagy tévedésem itt a programban: kezdetben azt gondoltam, hogy a gazdag motorozgató budai úrigyerek ennyiben meg is áll. De nem, nagyon rendben van a srác, bár csinált néhány faszságot az utóbbi időben, de látja a hibáit és próbál javítani rajtuk, szóval respekt és tisztelet neki, ha netán olvasná! Elismerem, tévedtem vele kapcsolatban.

-          Ezzel az úttal volt kapcsolatos az a felismerés, hogy az emberek megint meghülyültek az utakon. Egyrészt bejelentették, hogy állambá’ csökkentené az eddigi állami támogatást a benzinen, szóval most 44%-kal megemelnék az árat a magánjárművek esetében – kb. 105 forintról 151 forintra. Sírjatok. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy az év elején emelték 30%-kal a minimálbért, amit elég frankón követett a többi fizetés is. Ennek ellenére Tomi kilométeres dugóról számolt be a gyorsforgalmi úton – a kiürült benzinkút előtt és után, főként teherautókból. Természetesen mivel mindenki a másik seggében érezte igazán jól magát, ezért a benya elfogytával se té, se tova nem tudott senki mozdulni, új szállítmány meg max. helikopterről érkezhetett volna. (Most természetesen eleredt odakint az eső, csak hogy frankón ne legyen igazam.) Kicsit kisebb, de ugyanilyen tumultus volt a semarangi gyorsforgalmin, amikor mentem Tomi elé.
Nem tudom, hogy ezzel van-e összefüggésben vagy csak simán a meleg még dilisebbé teszi az embereket, de rendszeresen előznek olyan életveszélyes módon (nem ritkán 10 centire húznak el tőlem, hogy utána előttem mehessenek 40-nel), kanyarodnak index nélkül két sávon keresztül, hogy 7 hónap után elszakadt egyik nap a cérna nálam. Előzni akartam, index jobbra, tükörben senki, majd egyszercsak elhúz mellettem hegyről lefelé egy faszorrú papagáj a rizsdarálóján (mint kiderült, balról húzott át jobbra, hogy megelőzzön), tolja neki orrvérzésig, majd hátranéz és beáll elém 40-nel. Hegynek lefelé. Változatos pózokban képzeltem el az édesanyjával, majd átmentem a másik sávba és ott megelőztem. Ez tartott a hegy aljáig, ahol indult az araszolás, ezért én időben fékezni kezdtem. Papagájunk meg úgy gondolta, hogy azon a félmotornyi helyen ő még pont befér, majd én fékezek egy nagyobbat neki és akkor királyság van. Na, ezt még lenyeltem volna. De hogy aztán ő is nekiállt fékezgetni, ráadásul erre csak abból jöttem rá (működő hátsólámpa híján), hogy egyik pillanatról a másikra hirtelen kellemetlenül közel ért hozzám a parasztja. Ekkor éreztem, hogy a józan eszem kiszáll a bukón át a fejemből, előrébb csorogtam és az első kerekemet oldalról egy kormányrántással az ő hátsójához csaptam, hogy figyeljen már magára. (Hozzáteszem, éppen álltunk a forgalom miatt.) Papagájunkról ekkor derült ki, hogy inkább egy dühös mókushoz hasonlít a feje, hátrakapta az arcát, próbált dúlni-fúlni, de a büdös alja bunkó paraszt fehérje (ejtsd: én) egy szerb maffiózó lendületével magyarázott maszkkal az arcán arról, hogy inkább édesanyját rakja legközelebb sebességbe és ne a motorját, hogy szakadt volna meg az életvonala mielőtt találkoztunk. Szerintem sietett teljesíteni a kívánságom, mert gyorsan elpályázott.

-          Kiderült, hogy egy kibaszott disznóval élek egy folyosón, ráadásul nőnemű egyeddel. Van itt egy kövér és rosszindulatú indo banya, aki vagy vemhes, vagy csak egy semmirekellő rizspusztító, mert egész nap nem csinál semmit, csak vergődik bent a szobájában a matracon, zabál és tévézik. Amikor elégedett a dologgal – és sajnos ez sűrűn előfordul – akkor meg akkorát röfög, hogy majd’ leesek a székről. Komolyan, még mi sem szoktunk ekkorát tolni Szelíden kajálás és sörözés után. Már megfogadtam, hogy ha egy ilyen után még ide is fingik egy recsegőset, átmegyek és levágom ott helyben. (Az már csak slusszpoén, hogy képtelen maga után leönteni a retyót, ami nem volna zavaró, mert hagytunk neki egy sajátot. Csak őnagysága szó szerint kihízta már azt is, így átjár beszarni a „miénkbe”, majd ajándékát nagylelkűen álcázza a lehajtott retyótetővel. Amikor meg olyanja van, letöri a zuhanyfejet nálunk. Ezt második hónapja nem sikerült azóta sem pótolni.)

-          Május elseje nem munkaszüneti nap Indonéziában, de azért ünneplik valamiképpen. Május 9.-e viszont Jézus felemelkedése szerintük, azt is ünneplik, de még nem tudom, hogy munkaszünet lesz-e.

-          Az elmúlt időszakban a következő dolgok mozgatták meg a fantáziám egy bejegyzés erejéig:
1. katonák a különleges osztagtól betörtek egy börtönbe és lelőttek néhány rabot akik vélhetően korábban leszúrták egy bajtársuk – a rendőrségtől való börtönőrök is megsérültek, de kb. mindenki csak néz, hogy hol itt a gond?
2. lementek az érettségi és egyéb minősítő vizsgák, természetesen nem botránymentesen. Előtte azon verték a nyálukat, hogy ez mekkora teher a gyerekeknek és el kéne törölni, mert sokan csalnak is rajta és belebetegednek a nagy nyomásba.
3. Elítéltek egy rendőrségi vezetőt, mert nem kis összeget sikkasztott a francba, majd közölte, hogy ő inkább nem vonulna be a börtönbe. Ezt megjátszotta háromszor, majd az ügyvédei arra hivatkoztak, hogy bár igaz, hogy a bíróság bűnösnek mondta ki és x év börtönbüntit ítélt meg, de nem írta bele a határozatba, hogy le kell töltenie, szóval ezért nem vonul be az ügyfelük. Később aztán elindultak, hogy előállítsák a rendőrfőnököt, de akkor meg valami helyi iszlám csoport ment ki, hogy akkor itt balhé lesz, ha őt börtönbe viszik – közben a faszi vigyorgott a teraszán. Végül megszülték, hogy akkor csak a rendőrörsre viszik be – oda, ahol korábban ő volt a főnök. Az egyik fotón a kiérkező rendőrök a nagy elfogás közben kint guggolnak beszaró pózban a teraszon és mindegyik (5 alak) basztatja a telefonját nagy odaadással.
(Ez a sztori igazából ennyi, szóval már nem lesz belőle külön írás. :) )

-          A teremben egy idő óta mindenki rászokott arra, hogy 10 kg-mal csináljon minden súlyzós gyakorlatot, fekvenyomástól kezdve a guggolásig. Ennek nem tudom, mi az oka; talán a nagy meleg. Először azt hittem, elsírom magam, mert olyan vergődést meg hörgést csaptak a súlyok alatt, hogy gondoltam, megnézem már, ki ez az új Herkules a placcon. Hát csak egy szakmunkásbajszú mókus erőtlenkedett a francia rúddal a feje fölött, tíz kiló alatt olyan ívben meghajolva, mint a tökig húzott visszacsapó íj és ott rugóztatta teljes testből ezt az egész installációt. Na, ezt már nehezen álltam meg hangos arcbaröhögés nélkül.
Közben pedig változtattam kicsit az edzésmódszeremen, ennek eredményeként sikerül úgy kivégeznem magam a végére, ahogy azt kell. Az új kulcsszó az „agy-izom kapcsolat”.

-          Szintén a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosabban egyre több hobbit érzi úgy, hogy neki mindenképpen engem kell fürkésznie és bámulnia teljes koncentrációval. És nem úgy, hogy egyszer megnéz oszt’ le vagyok tudva, hanem konkrétan ha nekem háttal ül, akkor addig tekereg tökig hátracsavart fejjel, míg rá nem nézek. Az elején még biccentgettem, de mostanra már nagyon eluntam (többek között akkor is ezt játszották, amikor a súlyok alatt voltam, csak akkor még köszöngetni meg beszélgetni is akartak, amire én magyarul reagáltam adekvát módon).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.