Korán reggel aztán több-kevesebb sikerrel felkeltünk és időben el is indultunk. A sofőr bácsi a fene tudja mióta aludt a recepció előtti pulton és meglátásom szerint néha menet közben is - vagy csak borzasztóan érdkelte, hogy vajon négyezres fordulatnál kettesben kopog-e a motor. Egyébként jól és simán vezetett (a közel töküres úton), de azért néha már a lányok is felszisszentek, hogy váltani kéne.

A reptéren aztán én elmentem befóliáztatni a hátizsákomat, mert egyszer már zsebeltek ki repülés után és most volt nálam pár olyan cucc, amit nem akartam elveszíteni. Ezalatt a többiek megoldották a problémát a boarding passokkal és elcsattogtunk a vámfizető kapukig - itt ugyanis az a szokás, hogy aki repül, az perkál valamennyi zsetont - persze ez nem adó és nem lehet a repjegyek árába beépíteni, de ettől még közvetlenül az állami kasszába folyik a pénz, elvileg.

Eztán elücsörögtünk kb. egy órát a váróban, közben megnéztük, hogy mennyire indulnak vagy érkeznek pontosan az indonéz légitársaságok, megkajáltuk a dobozolt reggelit (vagy legalábbis Dórival mi megettük) és közben még folklórműsor is volt: gyereknevelési félóra. Kiskölök azzal szórakozott, hogy nagylendülettel fellökte a hugicáját, aki jól feltörölte a márványt, majd mindketten jó hangosan röhögtek ezen és anyuka is velük vigyorgott. Ez az első három alkalommal sem volt vicces, de utána kifejezetten zavaró volt számomra. Ennek a mókának akkor lett vége, amikor a kiskölök elkezdett más szatryába kutakodni - anyuka felállt és miután kivette a kölök kezét a szatyorból és rámosolygott a tulajdonosra, odébb vitte két lépéssel a gyereket. Aki természetesen lendületből tepert vissza kutatni, majd ez ismétlődött egy darabig. Én úgy döntöttem, hogy inkább lelépek kirakatot nézegetni meg WC-re, nem kell a balhé meg a feszkó...

A repülőút elég eseménytelen volt számomra, lévén végigaludtam kb. az egészet. Balira megérkezve elnézegettük a a balinéz kapukat és építészeti megnyilvánulásokat, majd jött a szokásos bírkó a taxisokkal. Itt már felkészültebb voltam, még Semarangból hoztam magammal kinyomtatott Google Maps-es térképet, nagy piros felkiáltójellel a kívánt címen. Lebeszéltük az árat, megmondtuk a sofőrnek a címet, az meg csak nézett nagy erőkkel. Mondom tessék papa, itt a térkép, nézegesd. Hajjaj, hát ezzel az erővel kötésmintát is adhattam volna neki: fogalma nem volt, mi micsoda és hogy néz ki a saját városa térképről. Nagyjából elmagyaráztam neki, hogy merre kéne mennie, majd végighallgattuk a mormogását az úton, hogy micsoda szar térképet sikerült nekem szerezni, hát kicsik a betűk és azt ő nem tudja elolvasni. Meg amúgy is, mérnem tudjuk világosan megmondani, hova akarunk menni...

A szállásra megérkezve jött a meglepi, hogy a "házigazdánk" éppen Ubudban batikolást tanul, de a kulcs a helyén, meg majd akkor most szól a motoros pasinak, hogy jöjjön és hozza a motort. Én mondjuk nem ilyen fogadtatást képzeltem, de ez már az én bajom. Ekkorra kezdett egészen világos lenni előttem, hogy túlerőltettem magam az elmúlt pár napban meg az edzés során és az bizony nem fog elmúlni rövid pihenésekkel. De még úgy gondoltam, hogy akkor majd ma vagy holnap kicsit lazábban veszem és akkor okéság lesz. Érkezett a motoros fazon, szép új motorral, amit nekem kellett kipróbálnom. Némileg szokatlan volt számomra a robogó meg a normális fék, de nem szépítem: az egyik salakos szakasznál, amikor fordultam volna úgy felnyaltam az aszfaltot, mint annak a rendje. Ennek gondolom főleg a kölcsönzős örült, de ez van, nagy baj nem történt a mociban. (Az már csak slusszpoén, hogy előtte rákérdeztem, hogy mennyibe kerül a havi bérlés. 500.000. És mennyibe kerül a kétheti? Ó, hát azt számolnia kell, mert az már napidíjas... 470.000. Jó, mi?) Másik motor pedig nincs. Ja, hogy kell? Majd akkor hozza holnap, addig meg álljak fejen. Kajak.

Aznap kicsit meg lettünk lőve ezzel, szóval elmentünk gyalog felderíteni a környéket: Circle K (vegyesbolt), kajáldák, kisboltok és egy közeli pláza, ami egy külön élmény volt. Ki volt írva rá egy csomó nagynevű boltnak a neve, de belül egyébként vagy még építették, vagy már engedték lerohadni, de az első emelet fele már üres volt és félkész. Persze ezt csak később derítettük ki, mert a lányok leakadtak a BreadTalk nevű látványpékségnél és végigszkennelték az összes péksütit, hogy hátha találnak csokis-sajtosat, mert az annyira bizarrul hangzott, hogy meg akarták kóstolni. Mozit is kerestünk, de nem találtunk - vagy be volt zárva, vagy sosem építették meg, de a pláza térképén rajta volt. Ezután a lányok pisizni mentek, mi meg körbenéztünk az ékszeres részlegen, Ádám legnagyobb örömére talált bazi nagy szarvasbogaras gyűrűt, ami valami miatt a barátnőjének nem kellett. :)

A másik érdekesség a plázában egy gyerekeknek szóló modelltanfolyam-féleség volt. Jó darabig nézegettük a tanárnőt, hogy akkor most ő születetten nő vagy csak azzá vált; aztán megegyeztünk, hogy ő így született, csak ronda feje van. Én kiszúrtam egy igazi miniszoknyás-kiskurvás göncbe öltöztetett kislányt, aki úgy dobálta magát járás (catwalk) közben, hogy komolyan elgondolkodtam, őt vajon milyen megfontolásból hozták ide az egyébként oldalt a korlátnál ücsörgő/fetrengő családtagok. Fene tudja, de nekem sok volt az a szabatosság akkor és ott. Ezután hazafelé vettük az irányt, de menet közben benéztünk egy helyi piacra, megpróbáltunk Ádámnak törölközőt és normális áron ventilátort szerezni, mert a szobában csak egy volt, nekik viszont baromi melegük.

Este aztán elmentünk az Utcavégi Kajáldába, ami "csak" duplaárat számol fel a jávaiakhoz képest - de legalább jobb ízűt főznek. A többiek rögtön rá is vetették magukat a választékra, hú, mi micsoda, melyiket ettük már, melyik a jó, stb. stb. Ettünk egy jót, bevásároltunk a Circle K-ben utána és otthon még kicsit beszélgettünk meg feszengtünk, ugyanis bár a szoba szép nagy volt és ha lefeküdtünk akkor nem láttuk egymást - de a fürdőszoba is jó indonéz szokás szerint egy légtérben volt velünk. Ezen ugye a csúnyarosszgusztustalan fiúk könnyebben túllendülnek (ez van, másnak is csobog), de a lányok feszengtek egy kicsit.

Másnap délben jött a motorkölcsönzős és lerakott elénk egy olyan szakadalom motort, hogy borzasztó. Nem lógott ki a bele, de amikor kipróbáltam, éreztem, hogy erősen a végét járja - volt némi deja vúm így Rózsi után -, mondom, van-e esetleg másik? Hát, most nincs, de holnapra megnézi. Oké, nagyon fasza. Papírok? Háát, most csak fénymásoltak vannak, mert az eredetinél éppen bepecsételnek valamit (szerintem adófizetést igazolásaként), de majd azt is hozza. Kajak. Eddigre már ott toporgott házigazdánk is, hogy akkor lassan induljunk már, mert ő menne le Kuta Beachre szörfözni és ha együtt akarunk menni, akkor induljunk már. Oké, de mi még menet közben szeretnénk egy térképet is venni, van-e itt a közelben Gramedia? De ő kölcsönadja inkább az övét - amit valamivel korábban még haza akart vinni és kirakni, és szerintem ez most sem változott. Mondtam, hogy ezt már korábban sem találtam jó ötletnek, miért akar most variálni ezzel? Ezen elfilóztunk kicsit, volt némi félreértés, de végül lejutottunk a tengerhez.

Itt aztán történt néhány dolog - először is kb. tízpercenként jöttek az emberek, hogy vegyünk már valamit, menjünk masszíroztatni, szörfözni, kajálni, inni, jet-skizni, búvárkodni, bármit, csak adjunk már nekik egy nagy valag pénzt. Vagy ne menjünk, csak adjunk pénzt. Ezen egy idő után összevesztem az egyik kofával, aki már ötödjére jött oda, hogy vegyek íjat és nyilat, mert az jó csirkére vadászni. (Elcseszett nevelésem folytán egy fehérhomokos tengerparton a harminc fokban és próbáltam volna élvezni a látványt és nem azon járt az eszem, hogy mivel mészárolhatnék le valamit.) A mester aztán közölte velem, hogy én nagyon rossz üzletember vagyok, annyira rossz, hogy ő vissza se fog jönni nekem új ajánlatot tenni. Mondtam neki, hogy Isten tartsa meg jó szokását.

A másik ilyen történet az volt, amikor Ádám elkattanására vettünk magunknak ázsiai "rizskalapot", amiben utána sajnos nem tudtunk eleget tartózkodni, de egészen kiváló védelmet nyújtott a napsugarak ellen. A nagy nyugizás közepette már megint éreztem, hogy pihennem kéne, de még mindig reménykedtem, hogy fél nap a tengerparton elég lesz. Nem lett. Történt viszont egy komolyabb baj is. Elmentünk Dórival sétálni a tengerparton, fürödni nem szándékoztam, ezért magamon hagytam a szemüvegem. Jött viszont egy balinéz mama, hogy "Ugyan Kedveském, töltse már fel ezt a kannát tengervízzel, mert bár egy szigeten lakom, de fosok bemenni térdig a vízbe." Jól van mama, jófiú leszek, megcsinálom. Bementem a derékig nem érő vízbe, hogy ne a dzsuvából töltsek neki, majd legnagyobb "örömömre" jött egy bazi nagy hullám, amiről senki nem szólt nekem és úgy lesodorta a szemüveget a fejemről, mint annak a rendje. (Konkrétan átcsapott a fejem felett.) Próbáltuk rögtön megkeresni, egy villanásra még láttam is az üledékben, de mire odakaptam, már vitte is tovább a kövi hullám. Nem kicsit mérges voltam, odaadtam a kannát a nénének, aki nagyban sajnálkozott (Ó! Szorri-szorri.), aztán mondtam Dórinak, hogy most szólhatott volna, hogy jön a víz és azon kezdtem gondolkodni, hogyan fogok én így hazavezetni. A megoldás az lett, hogy Dóri szemüvegével mentünk haza, ahol jól beraktam a biztosításként magammal hozott kontaklencsét is - amit ugye a múltkoriban éppen Balin vettem. Nagyjából ekkor döntöttem el, hogy a büdös életben nem teszek többet szivességet balinéz embernek és nem jövök többet Balira. Előbbit mondjuk már megszegtem, de utóbbit egy darabig nem akarom.

Este pedig úgy voltunk vele, hogy akkor már legyen kaland: bevetjük magunkat a városközpontba (mert odáig még el tudtam vezetni) és megnézünk néhány épített örökséget. Voltunk hindu szentélyben, ahol szereztem füstölőket és még öngyújtót is, aztán sétálgattunk egy kicsit a két nagy parkban, megmutattam a többieknek a döglőpadot és meséltem kicsit a helyi tapasztalatokról. (Plusz megettük a döglőpadon talált nápolyiszeletet.)

Másnapra pedig egy nagyobb túrát terveztünk: pillangópark, Batukaras templom, miegyéb - nem mellesleg azért, mert azt még hajlandó voltam bevállalni a nagy pihenés előtt. Menet közben még felmerült az is, hogy Ádámék lemennek a házigazdánkkal egy tengerparti esti szórakozásra és kintalvásra - de ez végül a sorozatos huzavonák miatt elmaradt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.