No, terveim szerint most két újsághírrel fogok részletesebben foglalkozni, meg ami még jön az elmúlt időszakból.

         Érettségi helyi módon

Indonéziában az otthonitól eltérő iskolarendszer van, talán a leginkább a némethez hasonlít az általam ismertek közül. A lényeg az, hogy van vagy öt szint, egyik a másikra épül és mindenhova külön egyenruha kell, amit kötelező hordani és lehet rá büszkének lenni. Van viszont 2 vizsga, amit menet közben abszolválni kell: egy valahol az otthoni felső tagozatnak megfelelő szint előtt jön, egy pedig az otthoni normál érettséginek megfelelő szinten. Az időpont az otthonival megegyező, de nem egyszerre bonyolítják – a középsulis érettségi van előbb, utána az ált. sulis. A minisztérium viseli a költségeket és állítja össze a feladatsorokat, minden suliba, minden szigetre ugyanaz megy ki – de más alvállalkozó nyomtatja és a helyi kormányzóság osztja szét. Kell-e mondanom, hogy ez kiváló alkalmat teremt a korrupcióra minden érintett szinten?

Itt az elmúlt hetekben abból tört ki a harci hiszti, hogy egy olyan cég kapott minisztériumi megrendelést a nyomtatásra, akik korábban még sosem csináltak ilyet, se a megfelelő kapacitásuk nincs, sem az árajánlatuk nem volt megfelelő. No, de efölött még szemet hunytak volna az indonézek, mert ők leginkább csak szavakban ellenzik a korrupciót, meg ha éppen kimaradnak belőle. Azt viszont már nagyon nem szeretik, ha nekik valaki (plusz)munkát csinál, így országos botrány lett abból, hogy nem érkeztek meg időben a tesztlapok jópár körzetbe és emiatt el kellett napolni a vizsgákat és félő volt, hogy idén megint kiderülnek a vizsgakérdések, vagy valaki árulni kezdi őket, mint pár éve. (Ez amúgy nálunk is megtörtént anno mielőtt én érettségiztem volna, meg ugye a rendszerváltás környékén is.) Mint mondtam, indult a hiszti, de senki nem azt kezdte vizsgálni, hogy akkor most ki kötötte a rossz bizniszt, ki a felelős ezért és hogy szerzik vissza a pénzt. Nem, mindenki azon nyammogott, hogy az oktatási minisztert le kéne váltani és ezt az egész érettségit eltörölni, mert akkora megrázkódtatás a gyerekeknek, hogy jajjaj. Meg különben is, mennyire nem szép dolog, hogy mindenhol és mindenkitől ugyanazt kérdezik! Inkább mindenkit a saját iskolája és a saját tanárja értékeljen, helyi elgondolás szerint!
Megjegyzem, a központi tesztek megírását is a saját tanáraik felügyelik, az iskolák pedig nagyjából minden lehetségest elkövetnek, hogy megfelelő eredményeket produkáljanak a diákok. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a tanárok például bizonyos helyeken nem hogy szemet hunynak a puskázás meg a csalás felett, de igen jó eséllyel még segítenek is benne. Az indonézek persze látják a rendszernek a hibáit – már fiatal korban csalásra és tisztességtelen dolgokra „kényszerítik” a diákot, akiből emiatt nem lesz jó indonéz! Néhányan odáig mentek a hülyeségben, hogy a felajánlott ingyen különórák és iskolai felkészítés és tanulás mellett/helyett inkább imádkozni jártak. Szerintem ez nem túl hatékony módja a vizsgára készülésnek, arról nem is beszélve, hogy azért a helyi oktatás színvonalát figyelembe véve ezek a tesztek nem orbitálisan nehezek ám. Az alsóban a fő tárgyak közül kivették a természettudományos tárgyakat és az idegen nyelvet, helyette lett vallás meg „nacionalizmus” vagy mifene nevű tárgy. Az elgondolás ugyanis az, hogy nem jó diákokat kell nevelni, hanem jó indonéz állampolgárokat. A szülők viszont odáig mentek, hogy a miniszter leváltása mellett az egész vizsgát idén érvénytelenné kéne nyilvánítani és mindenkit jó eredménnyel átengedni „az átélt megrázkódtatások miatt!” (Megjegyzem, asszem az egyik minisztériumi illetékes kifakadt az újságoknak, hogy nem érti ezt a felhajtást, a vizsga anyaga azért nem űrkutatás, fel lehet arra készülni ekkora faxni nélkül is.)

Aki valamiféle véget vár ettől a történettől, az csalódni fog. Természetesen semminek nem lett semmi következménye eddig, az elnapolt vizsgákat megírták a diákok, a kérdések állítólag nem szivárogtak ki (amit kötve hiszek, lévén az egész indonéz fiatalság kb. 0-24-ben nyomkodja a telefonját és azt is megosztja és elújságolja vagy Facebookon vagy sms-ben, hogy éppen korog a gyomra. Majd pont a vizsgakérdések maradtak titokban). A tesztek írásakor gondolom a tanárok még megértőbbek voltak, a miniszter nem mondott le és eljárás sincs a lebonyolító cég ellen. Majd talán a következő ciklusban, ha nem a mostani párt jelöltje nyer – amire van esély, de azért nem fogadnék ellenük sem.

         Benzinár

Indonézia gazdasága jelentős mértékben a kőolajtól függ – amit ugyan ők képtelenek maguknak kitermelni (se infrastruktúra, se szakértelem nincs, maguknak meg még most is lusták összehozni), de ettől még erősen hagyatkoznak rá. Igazából a fő bevételi forrásuk még mindig a külföldi bányászati koncessziókból van, a Pápua alatt lévő nyersanyagok eladásából nyerik a legtöbb pénzt. Persze sokan mondják, hogy ez nettó kizsákmányolás és hogy a helyi emberek ebből semmit nem kapnak vissza, stb. Nos, ez így nem igaz, a pápuáknak olyan széleskörű jogaik vannak, mint semelyik másik népcsoportnak. Sőt, idén az elnök egy „Szuperautonómia Plusz” nevű spéci jogkört akar nekik adni, ami egészen pontosan még nem tiszta, hogy mit fog jelenteni – de valszeg a meglévő ösztöndíjak, pluszpénzek és miegyéb mellé még több fog jönni vele. (Mert döntik ám vissza a térségbe a zsetont, csak éppen a saját választott vezetőik azt elég csúnyán megsápolják. Pápua pápuának farkasa?) A héten további előnyt is kaptak, az Alkotmánytanács állami tulajdonból újra a helyi közösségek tulajdonába helyzete az erdőket. Ez azért is lényeges, mert eddig állami rendelet tiltotta a fakitermeléseket, hogy védjék az orángutánokat meg talán a pálmaolaj-termelést. Így viszont gyanítom, hogy elég rövid időn belül ez a védettség aprópénzre fog váltódni Isten nagyobb dicsőségére és ez a pénz aztán valamelyik helyi vezető zsebébe vándoroljon. (Azért vagyok ennyire szkeptikus, mert már nem egy ilyen történt.)

Azért meséltem ezt el ennyire részletesen, mert idén úgy tűnik, megtörténik a lehetetlen: emelik a benzin árát az országban. Eddig ugyanis állami dotáció volt minden egyes literen, az állami benzinkutak pedig számolatlanul folyatták a különböző benzintemetőkbe. Most viszont hirtelen kb. 50%-ot akarnak rádobni az államilag dotált árra, ami kisebb katasztrófát váltott ki – kilométeres sorok az autópályákon és hatalmas felvásárlási láz indult be a bejelentés hetén. Pár nap alatt ugyan az újságok és a politikusok lenyugtatták a népet, hogy azért lesz még idejük felkészülni, meg lesznek kedvezmények, meg miegyéb. Odáig ment az ígérgetés, hogy már gyakorlatilag visszavonták volna az egészet, amikor a jegybank és néhány vállalkozói csoport közölte, hogy így nem tudnak tervezni és megtörténhet az a szégyen, hogy 6% alá csökken a gazdasági fejlődés – ez viszont simán nem történhet meg, szóval lesz áremelés. Az elején az volt a tervük, hogy csak a magánhasználatú járművek fizessenek többet, de azt meg a szegények szavazatai miatt nem lehetett (jövőre választások, itt meg azért nagyon szegénynek kell lenni ahhoz, hogy semmilyen motorod ne legyen). Aztán azt találták ki, hogy akkor csak az autósoknak és a fuvarosoknak kelljen fizetni (mert azok úgyis „gazdagok”), de akkor meg azon ment az ajvékolás, hogy többe fog kerülni a kettős ár betartatása, mint ami megérné bevezetni. Volt szó arról is, hogy akkor mindenki naponta csak bizonyos liternyit vehetne olcsón, a többit drágábban. De ez meg ugyanaz a tészta.

Döntés természetesen erről sincs, hétről-hétre tologatják a dolgot, most épp május vége vagy június közepe a kitűzött dátum. Vagy „mungkin nanti”.

A múltkori bejegyzésben pedig még említettem a rendőrfőnököt, aki nem kevés pénzt rámolt el és nem akart böribe menni. Na, az ő ügye végre lecsengett, szóval arról teljes terjedelmében be tudok számolni.
Adva vagyon a mókusarcú rendőrfőnök, akit nevezzünk csak Budinak, mint a szülei kiskorában. Budi a Nyugat-Jávai Főfelügyelőség vezetőjeként nem csekély befolyással bírt anno. Ez ilyen helyeken együtt jár néhány politikus baráttal és némi hozzáféréssel a közös javakhoz. Meg jónéhány patronálttal, akik aztán később vagy hátba döfnek – ami azért nem gyakori -, vagy kitartanak melletted. Miután így bebiztosította magát, Budi bácsi úgy döntött, elkezd saját zsebére keresni, de nagyobb tételben. Ezt elég jól csinálhatta, ugyanis bőven nyugdíjazása után dobta csak fel valaki és a nyomozás is elég nehézkesen haladt. Főként azért, mert csak az ő és felesége nevén van vagy 6-7 házikó a nagyobb városokban, ezeket meg nagy rendőrködés közepette azért elég nehéz lett volna fizetésből megszereznie. Végül valahogy mégis megtalálták, lefolyt a bírósági eljárás és Budi barátunk bűnösnek találtatott, mindennel együtt kb. 3,5 évet kéne kaptárban töltenie. A csavar csupán annyi, hogy Budi barátunk borzasztó nagy vigyorgások közepette ülte végig a tárgyalásokat, majd simán lelépett és nem vonult be a börtönbe. Hiába idézték meg háromszor is, sehogy sem sikerült megtalálni. Közben pedig előjöttek az ügyvédek azzal, hogy hát igaz, hogy elítélték és kiszabták rá a büntetést, meg fellebbezésnek helye nincs, de a bírósági határozat nem mondta ki, hogy le is kell töltenie a börtönbüntetést, szóval ezért tiporná lábbal a jog eszméjét, ha bevonulna Budi a kaptárba. Eléggé patthelyzet alakult ki – Budit börtönbe csak a saját emberei vihetnék, akik meg nyilván nem fogják, magától nem megy be, ha viszont kint marad, az nagyjából a végét jelenti az egész mostani status quo-nak. Mi lehet a megoldás?

Nos, nagyjából az lett, hogy az indonéz Korrupció Elleni Hatóság (KPK), ami teljesen független mindenféle politikától, elküldte a verdiktet, hogy vagy elindul szépen a börtön felé Budi, vagy kézbe veszik az ügyet és akkor minden kártyavár összedől. Na ezt megértették a szereplők, Budi bácsiért kivonult a Nyugat-Jávai Rendőrkapitányság egysége, hogy a rendőrőrsre kísérjék és ott vegyék őrizetbe. Ellenük persze felvonult egy komolyabb vallási gyülekezet is, aki közölték, hogy itt bizony hirig lesz, ha Budit börtönbe viszik – én ezt akkor nem értettem, de később kiderült, hogy Budi bácsi politikus barátai valamilyen vallási alapon szerveződő pártban is érdekeltek és az szimpatizánsok ki lettek zavarva ellentüntetni. Hogy ez hogyan derült ki? Budi bácsi nagy kedvességében küldött a főnökségnek néhány sms-t, amiben megírja, hogy nem gáz, áldozzák csak be őt, lesz ő mártír. Ennyit lehetett megtudni a nyilvános forrásokból.

Természetesen megint mindenki cikkezett arról, hogy milyen mélyre hatolt a korrupció és milyen káros ez az országra nézve – ezzel az üggyel párhuzamosan zajlott a katonák betörése abba a bizonyos börtönbe is, ahol felszecskáztak néhány rabot és megsebesítették az őket őrző rendőröket is -, de nagyon komoly lépések természetesen most sem történtek. Le lett váltva az érintett hadtest vezetője és az érintett körzet rendőrfőnöke, akik elvileg jóban vannak és ez volna hivatott szavatolni azt, hogy a jövőben majd nem esik egymásnak a két fegyveres szerv. (A problémát főként az okozza, hogy a Rendőrség a kétezres évek elejéig a katonaság részét képezte. Előbbi emiatt féltékenyen őrzi szabadságának minden kis morzsáját, utóbbi pedig továbbra is úgy tekint a Rendőrségre, mint egy rakoncátlan kistesóra – ez nem túl jó álláspont Indonéziában.)

Az újsághírek után némi saját élmény: voltam egy indonézek által szervezett japán kulturális fesztiválon. Az egyik japán leányzó szervezte a sulimból az indonéz diákjaival közösen – ehhez képest elég jól sikerült. Bár nem volt nagy durranás a körítés, a vasárnap esti móka megérte. Volt például indonéz-japán kabuki előadás, ami igazán jól sikerült. Meglepő módon egészen élveztem a dolgot, a lányok tánca ugyan szerintem eléggé keverve volt jávai elemekkel, de ez van.

A slusszpoén viszont az indonéz „rockéletbe” való betekintés volt. Eleve rejtély számomra, hogy van egy csomó gyakorlott zenész a környéken, akik egyenként elég jól tolják, de az együttesek valahogy mégis iszonyatosan ratyi összhatást keltenek. Képesek a zúzós zenei betéteket összehozni, de legtöbbször ilyen nyálas-nyervogós tingli-tangli balladákat előadni. Természetesen minden együttes max. 10-15 perces műsort képes rittyenteni, ami alatt 1-3 számot ad elő, a többit szétpofázza és –pózolja. Egyáltalán, ezek a csoportok megpróbálják (fél gőzzel) tökélyre vinni azt az ázsiai alapvetést, hogy amíg jól néz ki valami, mindegy, hogy belülről rohad. Másképpen fogalmazva: a póz számít, a produkció nem.

Ennek a legtökéletesebb példája a Skarlát Légió nevű izé zenekar, ami olyan duplázós lábdobot használ hogy még az én kőszívem is megenyhült egy pillanatra irántuk. Még azt is elnéztem volna nekik, hogy egy hatalmas nagy ripacs az énekesük, aki a „koncert” végére olyannyira saját hatása alá került, hogy két percen át gyűrte a haját, az arcát és még a kezét is bedugta a szájába. (A banda keménységét egyébként a dobos trikóján egy felirat hirdette: „Ha elpusztítasz mindent, rosszul fogod érezni magad”) A közönség is fantasztikus volt, szétröhögtem magam rajtuk. Nem tudom elmondani, hogy egészen pontosan mit éreztem, kb. ilyen lehet egy sokat látott biztiőr szemével nézni egy elvadult óvodás farsangi bulit. A 4shared-es mappámba töltöttem fel videókat, ott lehet bővebben tájékozódni az élményről, szerintem érdemes. Annyit mondok csak, volt legyezővel headbangelés is, de azon annyira megrökönyödtem, hogy nem tudtam felvenni videóra.

Volt rajtam kívül még egy érdekes csoport, aki összehúzott szemmel figyelte a tömeget – ők pedig szerintem a Muszlim Szülők Az Erkölcsös Szórakozásért Liga képviselői lehettek. Egy erősen ötvenes tata sompolygott fel s alá a rendezvény területén, meg jónéhány mamakorú boszorkány, akik úgy néztek ki a zsákjuk alól, hogy vágni lehetett volna tekintetük sugarával. Ennek eredményeként jó szokásukhoz híven a zsákos kislányok hátulról nézték csak a koncertet és fintorogtak meg tipródtak, hogy nem illő az előadás meg túl sok a zaj meg nagyon sokat használják „az f-betűs szót”. A fiúk meg természetesen három sorban a színpad előtt próbáltak kemények lenni, néhány keresztény lány meg mögöttük ugrabugrált. (Onnan lehet tudni, hogy keresztények voltak, hogy nem viseltek zsákot.)

Az egyik leány megkérdezte, hogy mit gondolok erről? „Azt, hogy elég viccesen keménykednek a srácok. Ha itt lennének a barátaim, lehet hogy bemennénk, és megmutatnánk nekik, milyen az a pogó, mert ez így elég gyengus.”

És mi tetszik Indonéziában? „Most provokálsz, mi?” Hihi

„Mondjuk, hogy szépek a naplementék.” Csak ennyi? „Megint provokálsz? Nézd, egyszer már adtam egy illendő és kellemes választ, másodjára félek ez már nem fog menni.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.