Draquar 2013.07.20. 17:55

Last minutes

No, megint jó régen nem jelentkeztem, ennek oka is van. Mégpedig az, hogy nem volt szabadidőm a blogolásra. Dióhéjban - vagy nem is annyira - elmesélem, miért.

Voltunk a szlovák sráccal boltosokat fenyíteni - teljesen érthetetlen módon még mindig emlékeztek rám és sűrűn igyekeztek biztosítani arról, hogy minden meglesz adott időre, készpénzben, miegyéb. Szóval lehet örülni.

Eztán jött a születésnapom, amit mondjuk én nem szoktam nagy dobra verni meg ünnepelgetni sem nagyon szeretem - eddig nem jól sültek el a szervezett mókák. Miután lejárt az érdeklődés, elugrottam Yogyába egy utolsó ajándékvásárló-körútra. Vettem további hat kiló "ajit", persze továbbra sem sikerült mindenkinek kedvemre valót találni, de ez van.
Elvittem a maradék piát Beáéknak, akik cserében megleptek egy kisebb gyertya-máglyával meg egy zacskónyi kis mindenfélével, amolyan bőségszaru-rendszerben. Miután beszörpölték a tintát, eltalálták, hogy most akkor ma este ők diszkóba akarnak menni. Ez végül sörözésbe fulladt egy reggae-bárban, ahol jelen volt egy kicsit túlságosan kitárulkozó biszex faszi meg hat kiló másik ismeretlen fazon. Végül is nagyon nem lógott ki ez a szülinapi ünnepség sem a többi sorából.

Az oda-vissza úton ízelítőt kaptam a Ramadan sofőrökre gyakorolt hatásáról: természetesen a szokásosnál is hülyébbek. Isteni élmény volt a visszaút, csak 6x akartak szó szerint elbaszni a tisztelt versenyzők.
Két kedvencem volt:
- amikor a 15t-nyi folyékony gázt szállító teherautó úgy döntött, inkább mégse engedi magát megelőzni és ezért gyorsítani kezdett - kanyarban is -, majd amikor látta, hogy jön szemből egy hasonló köcsög, elkezdett kifelé tolni, hogy inkább az basszon el. Filmbe illő jelenet volt, ahogy befékeztem és mintha zsinóron húztak volna, végül éppen ért hozzám sehol senki.
- amikor haladok nyugiban az "autópályán", sehol senki előttem csak oldalt egy kocsi a merőleges út szélén. (Se lámpa, se semmi) Nézegetem a hegyeket még utoljára, amikor jelzett a pókösztönöm és magam elé néztem - jééé, a fosköcsög nem kikanyarodott elém 30-cal? Csodálatos csikorgás (bár kisebb, mint ami a yogyai Ring Roadon történt hasonló esetnél volt pár napja), szitál a Viki fara, mintha lagziban lenne, én meg érdeklődök a sofőr-sporttársnál, nem-e kívánna szentségtelen kapcsolatot kezdeni az édesanyjával? Vagy ha esetleg reám hagyja ezt a műsort, akkor azt az ő hátán tenném meg, ha egy mód van rá. (Volt vagy 30 centi a kerekem és az ő hátulja között.) Komolyan azon kezdtem el gondolkodni, hogy mindjárt jön egy piros lámpa, most először leszállok a motorról, kinyitom az ajtót és arcba rúgom a mókust. Aztán inkább csak a slusszkulcsát vettem volna ki és hajítottam volna el az anyjába, hogy inkább áramot vezessen az ilyen, ne autót. Szerintem amúgy is a szamaras kordé mögül ült be a papa... főként azért gondolom, mert kamiont is a felüljáró alján, lámpa nélkül, záróvonalat átlépve és természetesen beláthatatlan útszakasznál kezdte meg.

Aztán jött a hír, hogy az ukrán leányzó meghív mindenkit a pasijának az albérletébe (a kandúrja félévet van Indoban, fél évet meg otthon. Bútorokat csinál és ad el.) a hétvégére egy amolyan "utolsó nagy összeborulásra". Ment az ide-oda szervezés - természetesen a vietnámi lány keverte a szart megint (legalábbis hozzám csak ez jutott el) - de végül az lett, hogy reggel és bérelt kocsival megyünk, ami nem volt kifejezetten olcsó és ahhoz képest még a sofőr is mérsékelten volt jó. Mint a saját kárunkon megtanultuk, a helyi vezetők ugyanúgy nincsenek tisztában a KRESZ-szel, mint a követendő útvonallal, kérdezni meg nem szeretnek. Hát inkább eltévednek és utána néznek ki a fejükből nagy vigyorogva, hogy "Hoppá!" Így esett, hogy a 20 perces városból történő kiutat 1db jobbkanyarral átváltoztattuk városi gettónéző túrává.
Végül aztán csak odaértünk a megadott helyre (telefonos segítséggel, bár a mester abból a városból származott, ahová mentünk) és jött a hír is, hogy hétfőn jön az ösztöndíjunk! Igaz, csak júliusra, de legalább jön.
Ez a kirándulás Jepara-ba egész jó volt, annak ellenére, hogy mindenki ott volt, akire nem igazán vágytam - a vietnámi csajt kivéve, aki az utsó este beesett a thai kistestvéremék házába, hogy most jött meg anyámkínnyából és ő most beteg, ápolják itt és most de gyorsan. Tasneem szerencsére jól otthagyta a bajszos thai lánynak és jött velünk, de már másnap tipródott, hogy haza kéne menni, merthát mégiscsak az ő vendége. Mondtam neki, hogy ez a vietnámit pont nem érdekelné hasonló szituban, úgyhogy ne izguljon.
Strandoltunk egy nagyot, engem picit megpörkölt a nap, de legalább egy délután alatt letudtam a bőrömön lévő színátmenet eltűntetését. Elég hülyén néztem ki, mint kb. a traktorosok: a két alkarom full barna, a felkarom és a vállaim világosabbak, a törzsem meg fehér. Hiába, nap legtöbbször a motoron ért...

Este aztán elmentünk egy japán kajáldába, amit Yosuke, a japán gyerek is dícsért. Innen tudom, hogy én nem szeretem a japán konyhát - se. Aztán átugrottunk egy elég hangulatos partmenti helyre, ahol még ittunk valamit és búcsúzkodtunk meg beszélgettünk, majd nagy nehezen hazavergődtünk olyan 22h felé. A házban aztán élével mindenki elfért, de a román gyerek mindenáron filmet akart még nézni, merthogy ő nem álmos. Mondtam neki, hogy ha ott akar filmezni, ahol én aludni, akkor nagyon rossz lóra tesz. Itt elég gyorsan lelohadt a mosoly az arcáról, de aztán megoldottuk, hogy mindenkinek jó legyen.
Csak a kedves hobbitok nem akarták ezt megoldani, mert éjfélig hallgathattuk a helyi müezzin igazmondásait, majd olyan hajnali kettő felé jött az őrült utcai zenebohóc, akinek az volt a lövése, hogy nagydobbal és csörgőkkel mászkált föl-le az utcában és kurjongatott egy darabig. Erre kijött nagy ijedt őzike-szemekkel az ukrán lány, hogy ez mi a túró és mit akarnak itt, mert ilyen eddig még nem volt. Ő fél.
Mondtam, hogy max. tőlem kéne nekik, mert rühellem, ha felébresztenek ilyenekkel. Bejönni meg nem tud, mert konkrétan ketten torlaszoljuk el Andyvel a bejárati ajtót, szóval nyugodtan feküdjön vissza, ha baj van, majd mi elássuk a maradványokat.

Másnap aztán több felvonásban hazaindultunk, a lányok még maradtak aznapra, hogy Jamila ne legyen egyedül, Yosuke-hoz meg megérkezett az újdonsült indonéz barátnője - aki mellesleg a jogi karon tanul, sokkal jobban beszél angolul mint ő és indo mércével mérve egy modell. Alighanem ő az egyik fő indoka, hogy Yosukéből is továbbszolgáló lett: marad itt az UNDIP-en indonéz nyelvet tanulni rendes képzésben.

15.-én felvettük az ösztöndíjat, mindenki örült magának - meg a helyiek is nekünk, mert jött a kötelező búcsúest, az elmaradhatatlan fotózással. Ez azzal járt, hogy a kb. frissen felhúzott képzőközpont minden szobájába hat szögből lefotózták Ivanát és Tasneemot, meg néha minket is, amint éppen szakértjük az ottani dekorációt. Nyakamat rá, hogy ezek a képek "véletlenül" főhelyen fognak szerepelni a prospektusokban ezentúl. Mivel Ramadan van, ezért csak naplemente után lehet(ne) kajálni, de WSB, kedvenc kajáldám 17:30 helyett már 15h-tól kaját szolgáltat. Ez az edzések miatt baromi fontos.

A következő pár nap során aztán mindenki újra elköszönt mindenkitől, én már untam baromira ezt a dolgot, de igyekeztem jó képet vágni hozzá. Őszintén szólva nem értem, hogy ezek az emberek nem számítottak rá, hogy akikkel itt találkoznak és együtt lesznek egy évig, azokkal többé valszeg nem fognak találkozni sose már. Mintha ez meglepte volna őket...
Szóval mindenki elköszönt több soron mindenkitől, meg még az ittmaradt egykori Anugrah kost lakói elmentek - volna még egyszer meglátogatni az egyik közeli kávézóban dolgozó Ibu Kost lányát, Dewit. Ez csak azért nem sikerült, mert taxival mentünk, ami ordas nagy hiba volt. Megkérdeztük a bapakot, hogy ugyan mondja már meg, hogy tudja-e hol van a Blue Lotus Cafe? Ez ment háromszor, majd rákérdezett, hogy melyik utcán is van az? Jl. Ahmadi Yani. Ja, az tudja melyik. No para Miszterrrr.
(A művelet kb. olyan bonyolultságú, mintha egy budapestitől megkérdeznéd, mondjuk a Nyugati magasságában, hogy tudja-e merre van az Andrássy út és azon belül a Moulin Rouge vagy a Liszt Ferenc tér.)
A mester össze-vissza kanyargott, már Ivana is emelt hangon dumált vele, hogy ha már egyszer nem tudja a pontos helyet, akkor ugyan húzzon már le a szélre és kérdezze meg az egyik járókelőt. Nem-nem, majd a központ megmondja, de mi mondjuk már be a hely nevét, mert ő nem tudja. Aztán valamit makogtak ott egymás között, majd vigyorgott, hogy okéság van, irány Horány!
És tényleg, mert elvitt minket egy japán étteremhez, aminek a nevében még csak hasonló betű sem volt, mint amit mi kerestünk. Ez az Miszterrr? Hát a lófaszt bapak. Óóóó.... akkor keressük tovább. De az van, hogy a szünet meg a Ramadan miatt az most bezárt ám. Zárt a faszt zárt, hát ma is dolgozik ott a barátunk, akihez megyünk. Nem-nem, az bizony bezárt. Ivana döntötte el a vitát, szólt a bapaknak, hogy ne hülyítsen itt minket, halvány fingja nincs arról hogy hol van és merre kéne menni, nyughasson egy kicsit.
Megdumáltuk, hogy elmegyünk a Pisa-ba, ami egy szép kiülős pizzázó, az pont jó lesz búcsúvacsira. Elnavigáltam oda a papát, egy szó nélkül fizettünk és otthagytuk - ő meg vágta egész működésünk során a pofákat, hogy ezek az idióta fehérek miért pont vele geciznek, hát ő megtalálta nekik az Andrássyt meg az össze kis fiszem-faszom mellékutcát, ami csak addig van. (Mondjuk még mindig 1000 Ft alatt megúsztuk a túrát, de az egész műsor kicsit sok volt hozzá.)

A napjaim meg egyébként azzal telnek, hogy próbálom begyűjteni a kofferemet és vagdosom ki az újságcikkeket, amiket majd haza akarok vinni, mert ha újságostól vinnék kb. egy egész évfolyamnyi napilapot az picit sok lenne. Csuda egy sztorikat találok meg olvasok újra, majd egyszer talán csak címszavakban kiírogatom ide őket.

Most viszont kicsit késő van már, szóval mára ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://darmatey.blog.hu/api/trackback/id/tr955416471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása