Vasárnap aztán pihenés, végre rendes kaja - mármint ami számomra és az edzés számára rendes -, Skype, miegyéb. Igazából csak a szokásos dolgok, semmi különös.

Az első héten aztán kiderült, hogy elvileg lett volna valami találkozó suliügyben, de aztán mégsem hétfőn tartottuk, hanem kedden. Mivel a héten szinte végig a beszámolókat körmöltem, ezért most kicsit szaggatottan, vagy inkább "mozaikszerű impressziókként sorjázva" fogom leírni az eseményeket.

Azért lett átütemezve a megbeszélés, mert az ösztöndíjosztással is jár - azt viszont sajna bár megküldték a minisztériumból már októberben, az egyetemi szenátus valamilyen jól megfontolt érdekből áprilisig zárolta. Logikus, nem? Valszeg ezért történt ugyanez a dolgozók bérével is. Végül azért kicsengették nekünk a mindenféle tartalékokból a dolgot és nem verték nagy dobra az esetet, csak mivel én direktben rákérdeztem, hogy mi a szitu ezzel - mert máshol is kavartak már a minisztériumi pénzekkel a sulik -, elmondta Rohman. Én csak annyit válaszoltam, hogy ha ember kell, rám számíthatnak.

Valami történhetett mialatt odavoltam, mert rejtélyes módon az új órarendünk és az új beosztásunk gyanúsan tükrözni kezdte az általam leírt végrehajtási tervet. Lecserélték pl. az összes tanárunkat (hogy-hogynem, most a nyelvész tanszékről jöttek), nincs csak 3 tanítási napunk és kaptunk valami mentortanárt is, aki a félév végi kiselőadásunkban fog segédkezni. Elvileg 3 oldalnyi kvázi-tudományos szöveget kell majd prezentálnom - halál tuti, hogy megkapják a kalózokat. :)

 Május 6.-a után elvileg beülhetünk az általunk választott tanszék óráira - bár érteni valszeg semmit nem fogunk.

Visszaérkezésem vasárnapján volt a thai kislánynak, Tasneemnak a születésnapja (aki a formaságok miatt a fogadott húgom - mert így kevésbé gáz a komolyangondolós muszlim értékrendjében, ha normális dolgokról is beszélget néha velem), így elkezdtünk Ivanával szervezkedni: elment a társaság egy része egy thai étterembe (ami a legdrágább plázában volt, pedig van másik is a városban; de már mindegy) enni egy jót, közösen (azaz én) vettünk neki tortát kis számos gyertyákkal, tőlem megkapta az oleh-olehét, szóval ragyogott a kisasszony. Meg amúgy is rendes volt, mert a jómultkorjában vettem neki egy narancssárga fejkendőt és kb. 5 hónap után megjegyeztem, hogy látom, nem igazán jött be neki, mert egyszer sem vette fel. Na, most szólt, hogy direkt miattam van rajta. (Mondjuk tényleg ez volt az első dolog, amit kiszúrtam a pláza tömegében.) Az egy jó este volt, a thai kaják nagyon finomak és nem mellesleg felvetődött a lehetőség, hogy ha nyáron Thaiföldre megyek - pláne a déli részre, ahol ő is lakik -, akkor kapok némi segítséget tőle. Ez már csak azért is jó lesz, mert tényleg arrafelé szeretném megcsinálni a fejlszetett búvártanfolyamot és egyébként is érdekes az a környék. Nem árt egy helyi.

Csináltattam új szemüveget is a régi helyett. Mindennel együtt 700.000 rúpia (~55EUR) volt és egy nap alatt kész lett. A keret elvileg Mercedes, a lencse meg valami francia. Zsiga szerint a leírások és az adatok alapján nem jártam rosszul vele, de biztosat csak akkor tud mondani, ha kézbe veszi a cuccot. Egyébként 1-2 napig eltartott, míg megszoktam, de mostmár oké.

Hajat is vágattam a héten, asszem sose megyek vissza többet ahhoz a fodrászstúdióhoz, akihez eddig jártam. Hiába mondom el a baromarcúaknak, hogy én hol szeretnék vágást, azokat a helyeket ők nem ítélik fontosnak (tehát pl. az nem gáz, hogy belelóg a hajam a szemebe), de azt a tényt, hogy nekem mindenhol hosszú a hajam nem akarják elfogadni és sajnos tesznek is ellene. Hátul például rendszeresen úgy megnyírják, mintha muszáj volna. Elöl meg marad ez a buzi emós szembehaj vonal... még az a mázli, hogy nem kezdik el bekenni ilyen sárbarnára, mint ami a divat most idekint. Mondjuk lehet, hogy az is feszélyezi kicsit őket, hogy folyamatosan figyelem őket és valszeg a szemem és az arcom beszél helyettem.

Voltam már párszor edzőbe is, jól esett újra emelni a vasakat. A srácok úgy néz ki, nem igazán felejtettek még el és kb. a helyem is megvan a képzeletbeli rangsorban. Egyik nap pont akkor estem be, amikor a komolyan vevős csapat edzett és volt némi csöndes riszpekt, amikor ugyanolyan súlyokkal dolgoztunk mindannyian. (Meg néha én nagyobbakkal, de azért itt nem kell óriási dolgokra gondolni, az otthoniakhoz képest ez még mindig lófütty.)

 Most éppen megint szombat van, kb. 5 órán keresztül esett az eső, most már talán eláll és elmehetek enni valamit, mert a reggeli kis zabkásából már nem maradt semmi a belemben. Kezdek nagyon éhes lenni. Aztán ha van még erő és nyitva lesz a terem, megyek gyúrni megint. Minden a szokásos kerékvágásben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.