Nagyjából délután becsörtettem a Nemzetközi Irodába megmutatni magam a jónépnek és lejelentkezni, hogy bár nincs óránk, de én itt vagyok, ahogy megígértem. (Szerintem ezzel került pecsét az itteni jógyerek-papíromra.)

Felvettem a menet közben megérkezett nemzetközi jogsimat (köszi Dóri!) és szöszöltem kicsit a géppel, meg társalogtam a többiekkel. Miután lezavartuk a kötelező kérdéseket, kiderült, hogy Andy tegnap nem igazán kapta meg a státuszjelentéseimet meg az aggódó indo lányok üzeneteit, mert elhagyta a telefonját valamelyik angkotban - de kurva nagy mázlijára meglett a dolog. Nem kifejezetten erről, de nekem meg eszembe jutott, hogy a yogyai hétvégén kiérlelt tervemet mozgásba kéne lendíteni: megcsalni tervezem ugyanis egyetlen helyi asszonyomat, Rózsit. Megpróbáltam én sok mindent, de egyszerűen a 100 ccm-je kevés az itteni dombokon, pláne utassal. Fel lehet vele menni, de én hiányolom picit az erőt belőle és ezen az új karmai és futóműve sem segített. Nem rossz, de ha lehet jobbat szerezni, inkább lecserélem. Meg is beszéltük Teguhval, hogy hétfőn megint az idegeire mennék, ha nem bánja. Szombaton lesz (illetve már volt azóta egy jól sikerült) prezentációja, arra készülhet nyugodtan és utána hajrá. A többiek érdeklődtek, akarok-e paintballozni menni kb. most rögtön. Erre elég nehéz nemet mondani, de miután elmondták a részleteket, már könnyű volt. Nem nagyképűségből, de egy csupa kezdőből és (ázsiai) lányokból álló csapattal nem volt kedvem annyi pénzért játszani - különösen a Kecskeméti Kommandó búcsúajándéka után. Mondtam a többieknek, hogy nem akarom elrontani a szórakozásukat, de én ezt a játékot komolyan gondolnám és annak nincs értelme, hogy mindenkit lelövöldözzek. Oké, szenvedtek még egy kicsit az indulással meg a taxival meg miegyébbel, de végül elindultak. Utána kiderült, hogy nem jártam rosszul az otthonmaradással, mert baromi drágán adtak nagyon kevés golyót és a lányok kb. álltak egy helyben és úgy lövöldöztek egymásra, kéz-lábtalálat nem számít. Hát ilyen nekem nem kell...

Pénteken szintén aludtam egy nagyot, majd bezúztam az Irodába és igyekeztem kihasználni a gyors feltöltést - ennek eredményeként a hetek óta a gépen fekvő videók és képek felvándoroltak a 4shared-re. Találkoztam Rarával, aki idáig a szakdogáját hegesztette (nők helyzete Indonéziában, vagy valami hasonló borzasztóan kreatív és egyáltalán nem gender studies-gyanús téma) és lenyilatkozta, hogy Andy pizzázni akar menni egy új helyre és mivel ő (Rara) gyönge nő, ezért én leszek hivatott elvinni oda motoron. Jeleztem, hogy némi interferenciát érzek ezen mondata és a szakdoga témája között, de erre csak nevetett és közölte, hogy ő amúgy is DrámaKirálynő és opportunista módon gyönge nő. Mondom én meg szeretek motorozni - meg az utóbbi időben gyakorlatban is vagyok - szóval menjünk. Közben persze kiviláglott, hogy az egyik nemzetközis diáklánynak mégis ma van a szülinapja (Ms. Adisti, aki a legelső szoc.polos kiselőadást megrendelte tőlünk és olyan , mint egy bespeedezet Csőrike), szóval menjünk el hozzá a szállására tortával és köszöntsük fel. Oké, összerendeztük a sorokat, Teguh mesterrel elosztottuk az utasokat és végül összegyűltünk a megadott koordinátákon. Rara fehér királylányruhában, kipucolkodva, kikenve, beillatosítva - Andy és én a reggeli mosdás és dezodor emlékével, némileg izzadt ingben. Kontrasztnak jó volt.

Adisti 21 éves kora ellenére 12 éveseket megszégyenítő komolysággal kezdte el a piros krémet magára- és másokra kenni, én pedig súlyos testi sértést helyeztem  kilátásba bárkinek, aki összebarmolja az ingem. (Ekkortájt ugyanis nem bővelkedtem tiszta ruhában.)                                                            

Miután megvolt a móka és kacagás az udvaron - mert nem mehettünk föl a nyitott emeletre a lányokhoz, mert hátha megerőszakoljuk bejelentés után/nélkül a fenti lányokat, vagy mittomén - elindultunk a Pisa Café felé Rarával. Jókat elpörögtem a motoron, de azért éreztem, hogy ez nem ugyanaz, mint a hétvégi 125-ös Suzuki. Hajjaj, sűrűsödnek a felhők Rózsi felett... A Pisa egyébként olyan klasszikus drága helynek tűnik helyi mércével, én 35.000-ért ettem egy 24 centis Margherita pizzát, ami vékonytésztás létére egészen jó volt és a két limonádé is. Egyébként állítólag azért ennyi, mert jó helyen van, szép a kilátás és árulnak bort is - ez amúgy tényleg nagy kuriózum itt. Egyetlen gond, hogy csak üveggel lehetett volna venni, az viszont 400.000 környékén leledzett. Kihagytuk.

Rara még soha nem ivott sört és/vagy alkoholt saját bevallása szerint, de ezen az estén ez is változott. Nem ízlett neki a Heineken, de hát nem való mindenkinek, az tény. Viszont nem kerültek közelebb egymáshoz Andyvel, szóval azt hiszem, nem fogunk tovább bábáskodni efölött a kapcsolat fölött. Hazafelé volt némi probléma a motoron a váltással - továbbra is szar az alapjárat és nem óhajtottam lefulladni Rarával, ezért kicsit magasabb fordulatszámon váltottam lefelé, ami ugye motorfékkel jár - és megkaptam a megjegyzést, hogy tényleg valami gáz a motoron, kezdjek vele valamit. Neked is jóéjt anyám...

A hétvége elég kispálosra sikeredett: csendes-ülős, az Iroda netét kihasználva letöltöttem pár fájlt és filmet, amíg engedte, egyébként pedig blogot írtam, újságot olvastam és bevásároltam. Valamint nagy fájdalmamra konstatáltam, hogy gyászosan fogy a pénzem - azért nem kell nagyon megijedni, vannak még tartalékaim, csak újabb jelentős kiadásoknak nézek elébe és jobb szeretem, ha dagad a boríték előtte. Főleg, hogy kiderült, jövő héten megyünk Karimunjawa-ra, a "közeli" (alig 6 órányi hajózásra lévő) szigetre élővilágmegőrzési- és fejlesztés-segélyezési workshopra, meg dzsungeltúrára, mangrove-erdőbe és korallokat nézni. Fene tudja, de előzetes becslések szerint 250-280.000 lesz, ami elég jó ár ezért a majd' egyhetes programért, plusz lehet, hogy lesz az még olcsóbb is nekünk, elvégre kétnapi hotelszoba árát nekünk nem kell kifizetni. Meglátjuk.

Elnéztem némi vacsora reményében szombaton a Hypermartba, vettem narancslevet meg valami citromos mókát - utóbbi nem túl jó -, akciós volt a mindenféle csíra (100g került 1250-be) meg az import répa, ezeket főleg zacskós levesbe gondoltam bedolgozni, jó lesz az alapon. Egyébként pedig ki akartam próbálni az itteni kajaudvart, mert elég olcsón dolgoznak és sokkal tisztább és megbízhatóbbnak tűnik a konyha, mint az utcán - de az áruk azonos. Nasi goreng spesial, satu botol teh - 14.500.

(Idő közben elhencegett vele a német gyerek, hogy ő bezzeg a feléért kajál, mint mi, mert az útszéli warungban ha indonézül beszélsz és kérsz kaját, akkor 5.000-ért kapsz. Fél év előnnyel könnyel dumál.)

Ezt az egészet lefojtottam némi főzött fagyinak kinéző anyaggal, 3 gombóc 5.000-ért. Volt valami szedernek kinéző - de nem az volt, vagy nagyon gyenge ízű -, valami pisztáciás/mogyorós és durianos, de ez utóbbit azért nem reszkíroztam. Nem kell a renyhe gyomor mellé egy rókázás is a hétvégére. A fagyi maga jó volt, este viszont nagyon lefáradtam, mert elég sokáig tartott, amíg kikínlódtam magamból a képeket és a szöveget - újraélni mindent és visszaidézni többé-kevésbé élvezhető formában azért nehezebb, mint gondoltam. Igaz, hogy a korábban már említett kolleginám, Ildi levele sokat dobott a hangulatomon - köszi Ildi, jókat vigyorogtam néhány ponton. :)

Vasárnap szintén elég lazán dolgoztam, semmi különösebben érdekes nem történt. Visszamásztam a suliba, netezés, majd kostban folytatás. Közben vettem egy új útszéli helyről némi kaját - kaptam fini szottyasztott hínárt rizzsel, kértem egy aliencsirke-combot meg kaptam némi belsőséget (máj, húscafat, azonosítatlan állati fehérje) a nénitől, mindezt 13.000-ért. [Ennek eredménye az lett, hogy kicsivel később a szottyasztott hínárt kb. emésztés nélkül adtam ki magamból, tehát a nénihez nem megyünk vissza többet és megteszem szponzoromnak a Diapet nevű helyi hasfogót.] Andy hazavergődött a Yogya-közeli kirándulásáról, Daniellel és Jamilával meg a kandurjával béreltek egy kocsit sofőrrel, aki nem igazán volt a helyzet magaslatán. Azért élvezték a dolgot, állítása szerint - én valszeg nem tettem volna, nem vagyok velük egy hullámhosszon és megígértem Zoli bácsiéknak, hogy ezen a hétvégén nem megyek Yogya közelébe sem - ők meg már röhögtek, hogy ez egyébként kezdene rendszerré válni nálunk. Ivana is hazaesett az Ungaran hegy megmászásáról 30 kis hobbit társaságában. Mi szóltunk neki, hogy ne csinálja, első mászásra legyen egy jó élménye - de ő azt mondta, egyszer élünk, megjátsza. Mondom, esőkabát, pulóver, rendes zseblámpa van? Háromból másfél oké, de odaadtam neki a fejlámpámat (köszi megint, Ardin!) és szóltam neki, hogy ha nem bírja a hobbit hegyikecskék tempóját, ne erőltesse. Hát, nem bírta. Saját bevallása szerint elég vegyes érzelmei vannak, de az tuti, hogy egy darabig nem mászik hegyet, az tuti. Fáradt volt, de beszédes is. Nem kérsz egy sört? He? Ilyenkor jól szokott jönni anyám, gyere, szerzünk neked. Oké, közben is tárgyaltunk, vettünk neki kenyeret meg péksütit, valamint sör helyett egy Smirnoff Ice-ot, mert még nem ivott vodkát. Leültünk az udvaron egy padra, megtárgyaltuk a dolgokat, én jókat mosolyogtam az összeakadó nyelvén és az akcentusán, aztán mikor kezdett lecsúszni a padról mondtam neki, hogy tipli aludni és talán szkippelhetné a holnap órát is. A fáradtság ott nyert tanúbizonyságot, amikor ajtónyitás közben gond nélkül vízszintesbe fordította a félig teli üveget és én billentettem vissza.

Hétfő reggel aztán felkeltem kicsit korábban, elég jól kialudtam magam a korai fekvés (22h) miatt és irány a suli. Itt jött a hír, hogy van részletes menetrend a karimunjawai utazásra, így folytattam a lobbit a magyar csapat részvételéért. 1-2 várólistás helyet kiharcoltam, szerdáig kellene kihúzni a dolgot. Remélem sikerül majd, jó lenne egy újabb magyaros kaland.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.