Ez is megtörtén, de persze amolyan helyi módon.

Reggel nyolcra kellett (volna) megjelenni a főépületben, de azért annyira már ismerjük a helyieket, hogy ezt nem kell túl komolyan venni. Reggel mindenki kicsit álmos volt, szóval bedobtam egy instant kávét a táskába (vettem egy 25-ös pakkot az ilyen helyzetekre), gondoltam, eljátszom a megmentőt. Az argentin lány megint szó nélkül kapott a bögre után és az első pár kortyot lenyelve már kicsit mosolyogni is tudott cserébe. (Egyébként nem tudom, mi a túrót csinálhatnak odaát a lányszálláson, mert állandóan fáradtak. Ha a fantáziámra hagyatkozom, akkor bugyiban párnacsatáznak egymással, mint minden rendes amerikai tinifilmben... de ők azt mondják, olvasnak, filmeznek meg alszanak. Ez utóbbi azért gyanús.)

8 helyett 8:45 körül besétált nagy mosolyogva a tanárunk és felmászhattunk a negyedikre. A várakozás alatt én bölcsen elkezdtem megírni az előző bejegyzés nagyját, merthogy az ilyen holtidőket kell kihasználni blogírásra és nem "basztatni a csótányokat", mint mindenki más. Maga az óra érdekesen telt - többnyire indonézül dumált az arc, de mi kezdők kaptunk indo-angol nyelvkönyvet is, ami azt hiszem, többet fog segíteni a tanulásban. Felírtunk egy csomó új szót - főként a helyi kultúrával kapcsolatban, mert ez ilyen nap lesz - és újfent bizonyítást nyert, hogy tényleg megéri némi érvvel alátámasztva nyafizni a szervezőknek, a fiúk (Daniel és Andy) ugyanis kisrítták nekünk, hogy a pénteki 13-15h közötti óra inkább hétfőn legyen. Végül megkaptuk a tanár telszámát és e-mailcímét, hogy ha kérdésünk van vagy le akarunk fordíttatni egy mondatot, írjunk nyugodtan. Szerintem ez amolyan udvariassági formula volt csak, vagy ha nem, akkor annak meg lesz az ára később...

Ezután én hazaugrottam lerakni a cuccomat és elindultunk Ivanával és Andyvel a Carrefourba megejteni a maradék szükséges bevásárlást. Eredetileg ballonos vizet is akartunk venni, de az eresztett, így nem vállaltam, hogy végigviszem a vállamon és az angkotokon át hazáig. Vettem zoknikat, mert itt az a heppjük, hogy hosszúnadrág-ing-zártcipő kombóban kell órára menni (meg úgy egyáltalán, illedelmesen létezni is csak ebben a szerelésben lehet), amiből egyedül az elsőt nem vagyok hajlandó teljesíteni ok nélkül. Diák vagyok, nem előadó, egy asztal mögött ülök, legyen már mindegy nekik, hogy ezt rövdinadrágban (NEM sortban!) teszem. Láttam 60.000-ért Versace ágyneműhuzatot lepedővel, majdnem el is csábultam, de költözés előtt nem akarok sok cuccot bevásárolni. Napi slusszpoén, hogy itt egy férfi boxer annyiba kerül, mint három "normál" - azaz fecske-szerű - gatya. Lehet, hogy kénytelen leszek visszaszokni utóbbira hétköznapokon, mert nincs hangulatom 300.000-et költeni csak gatyára. Összehasonlításképpen, kb. ennyit költöttem eddig ÖSSZESEN ruhára.

Vettem egy "fürdőszobás" törülközőt is, amit vagy edzéskor és úri dolgom intézésekor fogok használni, vagy csak utóbbi esetben. Szép sötétbarna, szóval nagy gond nem lehet. :) Ivana bevásárolt magának némi főzőcuccot, mert nálunk van lehetőség saját kaját gyártani és a lányok élnek is vele. Ő viszont állítása szerint nem nagyon tud főzni, úgyhogy vett hat tojást meg egy instant tésztát, mert azzal hátha elboldogul. Számomra mondjuk érdkes, hogy egy 28 éves bolti eladó hölgy ne tudjon főzni, de nem szokatlan. Azt is megbeszéltük ma ebéd közben (megint gavallér voltam, de asszem, egy ideig ez a hét lesz az utsó; főleg elvi okokból), hogy miért mosolygok állandóan, ha rá meg a thai lányra nézek. "Mert hiába vagy idősebb, olyan érzésem van, mintha valamelyik unokahúgom lennél, úgy is viselkedsz, mint egy jóval fiatalabb lány és mivel tudom olvasni az arcjátékotokat, nagyjából azt is ki tudom találni, mire gondolsz - ez pedig ebben a környezetben nem mindig megy." Ivana bizonyítani akarta, hogy nem is viselkedik kislányosan, ezért gyorsan kiöntötte kicsit a kóláját, aztán nevetett kicsit és azt hiszem, megértette a dolgot. Végre azt is eldöntötte, hogy melyik szobába óhajt költözni az új helyünkön, szóval holnap megyünk véglegesíteni a helyünket az új szálláson. Előtte persze pénzt váltunk a központban - ösztöndíj naná, hogy nincs még. Egy magyar srác felhívta az egyik minisztériumi összekötőnket, ő azt mondta, hogy szept. végén megkapjuk. Tehát jó eséllyel október elején, talán az októberivel együtt.

Elvittük Ivanat angkottal a szállásáig, minket is kirakott valahol a campuson a bácsi, aztán szokatlanul hamar hazaestünk. Alig múlt 15h. Az indo lakótársunk éppen a jakartai választásokat nézte, nagyon úgy néz ki, hogy valami minimális különbséggel leváltották a jelenlegi garnitúrát (aminek ő nem örült) és ez szerintem még okozhat feszkót a napokban. Mi mondjuk ebből semmit nem érzünk, szerintem a többiek nagyerőkkel küldenek a helyi dolgokba, én meg csak annyit tudok, amennyi a Jakarta Globe hírleveléből kisilabizálható. A helyiek még így is meg vannak lepődve az informáltságomon - pedig kriminális az otthoni szinthez képest, és az sem volt magas. Kiváncsi vagyok, mikor kezdenek el valami idióta pletykát terjeszteni.

Délután mindenki pihent egy kört, én elugrottam az indo sráccal utántölteni a ballonunkat és lekezeltem a számat egy helyi cuccal. Valami kicsapta ugyanis, nem súlyos, de igyekeztem még az elején elkapni. Ez a jónép viszont nem ám krémet használ, hanem valami mocsok erős fertőtlenítő oldatot, ami tisztán vagy vízzel keverve a szájfertőtlenítésen át sebekre és mint megtudtam, vaginális fertőzésekre is használnak. Kajak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.