A csodálatos gyógyszeres kezelés után már nem sok időm maradt, hogy még egyszer leellenőrizzem Dóriék érkezése előtt a dolgokat.

 Először is kicsit zavart, hogy a gyógyszerek bár szépen leszedték rólam a pöttyök nagyját, de még maradt néhány - ezekre jobb híján C-vitamint és Calciumot szedtem, aminek volt is némi eredménye: két nap alatt letakarítottam a maradékot is magamról.

Másodszor pénzt kellett fakasztanom, mert azt tudtam előre, hogy ez a két hét le fogja szívni a tartalékaimat (de hogy mennyire, azt még csak nem is sejtettem!) - ez a szülőknek és az ösztöndíjas megtakarításnak hála megint csak működött. Az előzetes terveim szerint ez lett volna "A" nyaralás, amikor körbenézem azokat a helyeket, amiket múltkor kihagytam és kicsit elengedem magam. Kb. belőttem a költségeket és az árszínvonalat, de ez persze megint kicsit olyan, mintha egy sötét szobában szeretném a zacskóból kihúzni a sok-sok piros közül az egyetlen fehér golyót.

Harmadszor, jött a jó hír, hogy végre laza 5 hónap után át lehetne venni a KITAS-t. Ennek már csak azért is örültem, mert egy csomó helyen ezzel lehet jelentősen olcsóbban belépőt venni, meg különben is, eddig ültek rajta és az útlevelemen is, vissza akartam már kapni! Nem mellesleg ez azt is jelentette, hogy leadhatom a menet közben elkészített javaslataimat a nem-túlságosan-tisztelt néprajzos tanárnak, aki a nyelvi oktatásunkért volna felelős. Hogy mi az összefüggés? Elvileg az egyetem intézi a papírmunkánkat és amíg ez így van, kedvük szerint próbálhat meg betartani nekem, lévén ha nincs tartózkodási engedélyem, gondolhat egyet a rendszer és megpróbálhat hazaküldeni - megjegyzem, ez nem volna egyszerű és baromi nagy botrány lenne belőle, mert biztosan nem távoznék csöndben. De mindegy, ez már nem fenyeget, mert a zsebemben a papír. Leadtam a javaslatokat három helyre - a tanszékvezetőnek (Mr. Muzaka aka Orrszívó Mókusarc), Mr. Yatinak - ő vezeti a nemzetközi irodát, és Mr. Rohmannak. Úgy voltam vele, hogy van bő két hetük megrágni, sok újat nem írtam le benne - már mindent elmondtam itt is és nekik is erről, most csak írásos nyomát akartam hagyni és konkrét megvalósítási tervet adni a kezükbe. Őszintén szólva szerintem magasról tojtak rá, de a lelkiismeretem így tisztább - ha a köv. félévben sem szedik össze magukat, én nem fogom ezt tovább erőltetni, átállok román-üzemmódra: csak akkor jelenek meg az órán, ha aznap pénzt osztanak vagy valami miatt különösen fontos. Egyébként pedig elkezdek az angol nyelvvizsgára készülni (IELTS) és megpróbálok nekiülni a kinti két publikációnak, amit a Jakarta Globe-ban le akarok közöltetni. Ha nagyon sok időm lesz, akkor olvasgatom még az indo nyelvkönyvet is, vagy fordítom a szakdogámat angolra, vagy valami. (Szívem szerint ez utóbbit kiadnám valakinek, de félek, hogy az nagyon megterhelné a pénztárcám.)

Végül, de nem utolsó sorban Beni Solo-ból bejelentkezett feb. 13.-ára, egy nappal az indulásom előttre, mert ő meg valami saját üzletet hajt egy indo sráccal és most kellenek neki a semarangi kínaiak. Az alapötlet asszem az, hogy kínai utazási irodákkal utaztatnának indonéz és kínai embereket európai turisztikai célokhoz és ők ketten lennének a közvetítők meg ajánlattevők - vagy mi. Kicsit homályos ez nekem, mert megmondom őszintén, nem óhajtottam elmélyedni benne. Beni jó szokásához híven kicsit kurva sokat késett a megbeszélthez képest, így szegénynek gyorsan eldaráltam amit tudnia kellett a célpontjairól, belőttem neki a térképen amit aztán magával vitt és téptem az egyetemre még utoljára beszélni Dórival az utazása előtt. Aztán jó szokásomhoz híven jött a kondi, majd Beni jelentkezett, hogy hát még nem igazán végzett, de este van, már nem indulna vissza, alhat-e nálam. Mondtam, hogy persze, de estére nekem programom van, jöhet ha akar: Teguh mester ugyanis visszatért Jakartából és aznap volt az utsó lehetőség, hogy elköszönjek tőle, mert mire én hazaérek az utazásból, ő már rég Dél-Korea földjét fogja tapodni. Beni aztán mégis inkább aludt egy jót, aztán meg jó sokáig beszélgetett Marekkal, a szlovák sráccal a fene tudja miről - de pár nappal később Marek kérte a számát, szóval valami érdekes lehetett.

Mi meg leléptünk Teguhval a jó öreg Ben Tumanhoz enni egy steaket - ez a gyakorlatban csont nélküli húst jelent, nem az otthoni értelemben vett steaket. Az adagok kb. 20 dkg-osak és van köztük az otthoni rántott húshoz hasonló "különlegesség" is, csak hogy be tudjátok lőni, mekkora fényűzést folytattunk. :) (A mártásuk viszont borzasztóan finom, én minden alkalommal kenyér után vágyakozom, hogy ki tudjam tunkolni...) Bár eredetileg is az volt a tervem, hogy meghívom Teguht, egy huszárvágással megoldotta, hogy ez így legyen: ugyanis otthon hagyta a pénztárcáját és az összes papírját is. Rendőr meg van az utakon bőven. Mit csináljunk? Mondom neki, hogy ha már elkapják, legyen okuk bevarrni egy életre, gyerünk el sörözni a város kb. egyetlen normális kocsmájába! Kicsit töprengett, aztán bólintott, hogy faja. Az úton természetesen nem sikerült kibírnia, hogy mögöttem jöjjön, így frankón el is keveredtünk egymástól - de én hamarabb odaértem a helyre, rendeltünk is és kicsit beszélgettünk. Akció volt aznap: egy kancsó (kb. 5 pohár) sör mellé járt még egy pohárnyi ingyen. A vége felé már eléggé akadozott a társalgás - részint mert fáradtak voltunk mindketten, részint mert nem nagyon van ilyenkor mit mondani. De a hely azért megajándékozott egy jó képpel:

Éjszaka aztán nem aldutam túl sokat, lévén a matracomat átengedtem Beninek és a csempe picit keménynek tűnt a pokrócon keresztül, plusz párnám se nagyon volt. Mindegy. Másnap aztán még rohangáltam egy kicsit az utolsó elintéznivalók miatt, vettem fel pénzt, tankoltam a motorba és megnéztem egy új konditermet, ahol sokkal több és modernebb gépek vannak, mint a Jaguár Gimibe, plusz ezekkel lehet rendesen alsó testre is edzeni. Tényleg frankó volt az új hely, el is töltöttem több, mint 1 órát ott, aminek később csúnya vége lett: akaratlanul is úgy tűnik, vagy rosszul mozogtam, vagy túlerőltettem magam, de pár nappal később nem igazán tudtam a fekvésen kívül mást csinálni, a régi műtétem helye ugyanis erősen bedurrant. Azóta már jobban vagyok, csak pihennem kellett.

Persze az is lehet, hogy nem kellett volna rögtön edzés után a hátamra venni a 15 kilós zsákot és elmotorozni hegyen-völgyön át Yogyába 3,5 óra alatt, de hát ez már sosem fog kiderülni. Tény viszont, hogy megérkeztem és már rákészültem, hogy milyen jó lesz aludni kicsit a többiek érkezése előtt. Egy utolsó netes kör után - amikor már nem emlékszem, mit csináltam pontosan - beestem Beáék házába, beszélgettem velük kicsit majd leléptem aludni a szokásos helyemre. Ez volt este tízkor, ami utólag túl korainak tűnhetett volna a nyugalomhoz. A háziak ugyanis ilyentájban kezdenek még el mozogni - olyannyira, hogy valamikor éjfél környékén érkezett a szomszéd szobába az egyik indonéz srác a fehér nőjével, aki asszem Olaszországból tért éppen vissza és hát a nagy örömködést mi is végig élvezhettük. Kezdődött azzal, hogy 5 percen belül kb. 12 sms-t kapott a srác, aki 3 méterre tőlem élvezte ezt. Én megkérdeztem, hogy ezt most komolyan itt kell? Erre a kislány kiszólt, hogy "Jóéjszakát!" és 10 perc múlva már azt hallgathattam, hogy egyre nehezebb a légzése, meg hogy hányszor megy el három óra alatt. Már az első sem élveztem, de a második végét már nem vártam meg, leköltöztem a földszintre - hogy realizáljam, hogy ott is simán hallatszódik. Ekorra már pöppet dühös voltam, szóval benyomtam a füldugót és próbáltam valahogy elaludni, ami a pipától nem ment könnyen. Hajnalban aztán visszamentem, de akkor meg a világosság és egyéb dolgok miatt nem igazán tudtam már aludni.

Miután így a fasz kivolt, gondoltam, lelépek mihamarabb, mert még a végén túl őszinte lennék a tisztelt párocskával, az meg senkinek sem kell. Megbeszéltük Beával, hogy ő is baromira "élvezte" a műsort, majd összepakoltam a cuccaimat és megüzentük Zolinak, aki éppen valahol Thaiföldön vagy Vietnámban riogatta a kislányokat, hogy egy "sajnálatos félreértés" miatt, amit a kedvenc román lakótársnője követett el, egy hónappal korábban lesz hajléktalan, mint számolta. Magyarul, hogy külföldről már nincs hova hazajönnie, de a cuccát azért elszállítják a haverjai és bedepózzuk valahová, amíg megjön. Kevés jobb hír érhet valakit egy nyaraláson, lássuk be.

Ezután elmentem a szállásra, ahol 3 éjszakát terveztünk eltölteni Dórival és a baráti párral - Ádámmal és Szandrával. Miután egy estét már lefoglalóztam, átvettem a kulcsokat, leraktam a táskám és elindultam ki eléjük a yogyai reptérre. Ebben csak annyi idegesítő volt, hogy bár építettek Yogya köré egy frankó körgyűrűt (Ring Road), viszont halál logikusan telerakták jó hosszú ideig tartó piros lámpákkal, tehát haladni elég szakaszosan lehet csak rajta. Majdnem megkapartam az arcom, mire kiértem, de még időben voltam. Sétálgattam kicsit, vettem egy jégkását - gondoltam, ők is örülnek majd neki - és megnéztem, hol lehet majd taxit vagy szállítót találni, mert a csomagok meg az emberek száma megkívánta.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.