Yogyakarta a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető messzinek Semarangtól. 3-4 óra az út, de ez a gyakorlatban kevesebb, mint 300 km-t jelent faltól falig, az meg azért vállalható. A vizsgázós műsor után kicsit elég volt már a jóból, plusz gyilkolta a hangulatomat rendesen, hogy Garai kisasszony visszament (szar egyedül a sok hobbit között, ennyi az egész), szóval két választásom volt: vagy porrágyúrom magam itthon, vagy átmegyek a többiekkel találkozni oszt meglátjuk.

Szombaton délelőtt még dolgom volt - vennem kellett egy térképet, mert Yogyában én nem tudok rendesen tájékozódni, pedig állítólag hajde egyszerű; vettem néhány cuccot és elküldtem őket Garai kisasszonynak -, kajáltam egyet meg intézkedtem egy sort, aztán szerintem társalogtam Dórival és nyeregbe szálltam. Indonéziában legtöbbször csak egyféle út vezet egy adott városba, így elvileg nehéz eltévedni. Semarangból persze rögtön kétféle úton lehet eljutni Yogyába és a helyi táblák is elég indonézül vannak lerakva. Pl. a nagy kereszteződésekben rendszerint nem jelzik rendesen, hogy erre-paraszt; csak előtte, amit vagy láttál vagy nem, vagy kitaláltad, hogy az egyenes az most a kicsit balra és utána jobbra lévő út akar lenni (amit persze nem látsz, csak ha az első sorban állsz a kereszteződésben), stb. stb. Mindegy is, mert a Semarang és a Magelang közötti útszakasz elég jól néz ki, hegy-völgy-zöld és európai minőségű autóút/-pálya. Szóval volt egy kellemes 1-1.5 órám, meg Vikit is megfuttattuk kicsit a háromszámjegyes tartományban.

Yogya előtt aztán baromi nagy dugó volt, mert 16h körül értem oda és gondolom, mindenki befelé igyekezett. 3 óra ücsörgés és nulla evés-ivás után inkább megálltam egy warungban, ettem egy levest meg kicsit navigáltam, aztán bevetettem magam a sok "Mr. 30 km/h" közé - félelmetesen fos a közlekedés arrafelé, mindenki lassan és figyelmetlenül megy, plusz ott kiengedik az utakra a bringás rikáskat, amiért külön ölni kéne. Elvileg lehetne kerülni a Ring Roadon, ami a városi elkerülő és -gyorsút, de természetesen nincs sehol külön jelölve, hogy erre-paraszt, szóval inkább keresztülvágtam az egészen. 17h-kor már ott ültem Bea mamával és Szülinapos Szaffival a "Magyar Étteremben", ami egy sima sarki warung, csak állítólag sokat járnak oda a magyarok és így egyszerűbb hivatkozni rá. Én még nem voltam újra éhes (kevesebb, mint egy órája ettem), szóval csak a jól megérdemelt Spirte-omat nyomtam le és indult a motoros karaván mindenfelé. Első állomás a Szigethy-Tóth rezidencia, itt én lemálháztam és Bea mama felkészült a hangulatra. Aztán némi megbeszélés meg tökölődés után becsatlakozott Szigethy úr is, mert a honi pálinka és a szalámi ígérete mozgásra bírta - Szaffi nemrég pakkot kapott és ünnepelni akart, ezért volt ilyen jó dolgunk. Ezután elindultunk Mo'ong-hoz, aki Yogyában egy intézménnyé nemesült: gyakorlatilag évek óta képez hidat a magyar Darmások és a helyi indonézek, valamint a sajátosan értelmezett rögvalósága között. Baromi nagy hazafi, vallása saját elmondása szerint délkelet-ázsiai (nusantara - a térség tradícionális - talán indonéz - neve) és emiatt ő fogyaszthat. Főleg szeszt és néha szalámit, meg egyéb nyugati dolgokat. Egyébként nagyon rendben van az arc, ezt főleg a magyar darmás leánykák tudják megerősíteni, asszem kettő is a párját képezte korábbi években. Ennek köszönhetően ismeri a legfontosabb magyar kifejezéseket: "Szeretlek babám, bazdmeg!" illetve a "menjünk mááá!"

Mo'ongnál dekkolt Szaffi és Beni, utóbbi éppen bizniszelt valamit, így kis csoportunk a konyha/előszobában a kövön ülve adta körbe a - valszeg - körtepálinkát és a Bea mama által karikázott szalámit. Én továbbra sem szeretek egy bizonyos szeszmennyiség után vezetni, így kimaradtam ebből a körből és csak a később következőbe szálltam be, szigorúan tudományos célból. Elmentünk ugyanis a "rizsföldes klotok"-ba, ahol a híres-hírhedt bomber HIDROKLOTOK nevű italt mérik. Összetétele rejtély, elvileg asszem cukornádból erjesztett, szesztartalmú ital. Ez utóbbi konkrétan faszeszt és némi metilalkoholt sejtet magában a városi legendák szerint, de inkább olyasmi lehet, mint a folklórban a nagypapák pálinkája - minden van benne és a lényeg, hogy ártson. Szerintem még az íze sem az igazi, bár ennek a bomberes változatnak határozottan hígitott energiaital-íze volt, szóval kettő lecsúszott belőle. Különösebb zsongítást nem éreztem, igaz, hogy ettem közben egy főtt tésztát és ittam két helyi vizezett kávét is az íze miatt. Talán ez utóbbi lehetett az oka, de elég komoly társalgásba kezdtünk egy leányzóval arról, hogy akkor most a materializmus az jó vagy követendő vagy sem. Visszafogtam magam és nem oltottam le szerintem, de nem volt egy építő jellegű vitapartner: asszem ötször mondta el ugyanazt a szöveget, mire felhívtam a figyelmét, hogy ezt már hallottam és nem győzött meg vele. A fő kérdéskör, amire emlékszem, hogy engem boldoggá tesz-e a laptopom? Mondtam, hogy igen, mert ha megvan, akkor egy csomó mindent tudok vele csinálni vele és a lehetőségek azok, amik az igazi érzelmi töltetet megadják nekem. Szerinte meg ez nem jó hozzállás, meg kéne tanulnom elengedni és létezni meg örülni a pillanatnak. Nem kérdeztem meg, hogy akkor kettőnk közül miért rajta van több kis encsembencsem kösöntyű, ha már a materializmus rossz dolog...

Még Benivel tárgyaltunk kicsit, ő tervei szerint lezúzott egy partra kipróbálni az új szörfdeszkáját, amit a barátnőjétől kapott - aki jelenleg Indiában pörög a barátnőivel. Beni meg nem az a hullámoshajú szétgyúrt ausztrál szörfös-sztereotípia, de ez most érdekelte és élvezni akarja a szabit. Gy.k. punnyadni a tengerparton és néha hullámlovagolni, ha tud. Így többszöri találkozásra azt kell mondjam, kellemesen csalódtam benne, de kettőnk világa nem nagyon állhatna távolabb egymástól. Mindenesetre oké a srác. Kb. ezen gondolatsor végére kiderült, hogy lassan lépnünk kéne, ki merre lát. Szigethy úr és Bea mama nyeregbe szállt és közös erővel igyekeztek navigálni - ez főleg azért volt szép teljesítmény, mert Bea saját bevallása szerint kicsit sok pálinkát ihatott és most jégkrémre vágyik; Szigethy úr meg talán még mindig a párkapcsolati kérdések és a durian ízű gumióvszer felhasználhatóságán filózhatott, ugyanis elég jókat eltekeregtünk a városban, amolyan húzd meg - ereszd meg sebességgel. A vége az lett, hogy a tök üres úton ki tudja miért, de előállt köztünk egy "lámpás szituáció", aminek során engedtem a kisördögnek és megcsavartuk kicsit Vikivel az aszfaltot. Sérülés csak szegény öreg Honda CB renomáján esett, de hát egyenlőtlen is volt a mezőny - hiába ajánlottam fel, hogy adok nekik némi előnyt, Szigethy úr nem akarta. :)

Másnap aztán a gyomrom kicsit morgolódott, de a reggeli útán rendeződtek a dolgok. Találtam a helyi kisvegyesben végre feketének látszó cérnát és fehéret is, lehet zsebeket stoppolni meg kisebb javításokat csinálni, ami már ráfér a textilneműimre. Találtam még jóféle dohányárút is, aminek Bea kivételével örült minden házigazda, én meg nem éreztem annyira potyautasnak magam. Menet közben futottak be az infók, tolódott egy héttel Yogya nagy magyar megszállása, cserében kb. duplaannyi résztvevővel lehet számolni. Fair deal. Így a napjaim nagyrészét tényleg nyaralással és kikapcsolódással töltöttem: ültem egy normális wifivel megáldott kajáldában, interjúkat töltöttem le és összeállítottam fejben a jövő féléves terveim egy részét. Meg ittam végre jóféle dzsúzokat olcsón és levetkőztem kicsit azt a szellemi nihilt, ami itt a diákok között kezdett ellepni. Minden este volt 1-1 jóféle beszélgetésem - nem kizárólag magyarul -, egyáltalán, végre kicsit inspirálva éreztem magam.

Csak egy nap volt, amikor elküldtem a francba az egész várost: délelőtt elindultam megnézni egy szállást, amit Zoli bácsi talált a februári ittlétünk idejére - 1 órát köröztem egy pár háztömbnyi helyen, mert a segghülye lakosok képtelenek voltak megmondani, hol találok egy utca-házszámot. Végül az egyik egyetemista helyi mondta, hogy menjek egyenesen a kereszteződésben, mert a térképem úgy szar, ahogy van. Megtaláltam a helyet, tárgyaltam kicsit egy sráccal, majd kiderült, hogy mindjárt itt az eső. Ez azért nem ismeretlen szitu számunkra Vikivel, gondoltam, megint levágunk egy gyors sprintet és így járt a felhő. Hát a f.szt! Yogyában szerintem 200 m-ként van egy jelzőlámpa, ahol legalább félperceket tökölhetsz, mindenki 30-cal megy és természetesen olyan helyekre teszik az utcanévtáblákat, hogy még véletlenül se láthasd a kereszteződésekben. Ennek eredményeként gatyáig áztam az esőben, teljesen beázott a bukóm és Vikit is sikerült kicsit megmeríteni - néhol ugyanis úgy ért bokáig az úton a víz, hogy én a motoron ültem. Mindezek után kicsit morcosan csapattam a wifis warungig, mert ideje volt bejelentkezni Dórihoz. Ezt igyekeztem tárgyilagosan hamar letudni, ugyanis addigra már közel másfél órája volt csurom vizes ruhában és hát nem volt hangulatom megfázni. Elcsapattam hazáig, átöltözés, minden meleg és hosszú cuccot felvettem és ettem/ittam egy forró zacskóslevest is, szóval okéság volt, nem lett bajom.

Jött aztán a szokásos kavarás az érkezők időpontjával, meg kezdett hiányozni a vasemelés, szóval kitűztem a csütörtök reggelt indulási dátumnak, begyűjtöttem a szlovák srác küldeményét - amit megkért, hogy vigyek már el neki, ha úgyis Yogyában járok -, elrendeztem a dolgokat és Bea mama kérésének engedelmeskedve egy közös reggeli után felszálltam a motorra, hogy adjunk az útnak... ... jött viszont a meglepi, hogy az önindító nem működött. Se semmilyen elektromos rendszer a gépen, holott reggel még nem volt baja. Hazajövet a megszakítóval állítottam le a motor a slusszkulcs helyett, mert nem akartam felébreszteni a népet; aztán vagy ez tett be a rendszernek, vagy az a 2-3 nap ázás, amiben része volt. Mindegy is, sikerült 3. rúgásra életre kelteni, amikor is jött a hibajelzés, hogy a motor bizony rosszalkodik. Köhh. Nem a legjobb jel egy 3 órás út előtt, ráadásul időre megyek. Motor leáll, újrarúgás, most már a vízhőfok is túl magas. Na, itt nyugodtam meg, a motor ugyanis tök hideg volt, tehát a lámpák romlottak el - egészen az utca végéig, amikor is mindkettő kialudt, gond egy szál se. Azért begurultam a legközelebbi szervízbe, ahol egy laza gyertyanézést is 3 óra alatt akartak megejteni olajcserével - így inkább útbaigazítottam őket a családi vérfertőzés mikéntjét illetően és hazagurultam a semarangi törzsszervízembe, ahol minden különösebb faxni és fizettség nélkül rendbe is hozták a dolgot. Kicsit homályosan értettem, mi is volt a gond, de megnyugtattak, hogy nem kellett szerelni vagy cserélni semmit. Ennek ellenére baszkurálták a kuplungomat és a láncomat is, szóval azt másnap meg kellett velük feszíttetni - de a kuplungkart rendbe raktam én és szereztem normálisabb lánckenő-olajat is, szóval öröm van.

Azaz mégsem, mert cserébe a bukósisakom napvédő vizorjának mozgatómechanikája valami miatt eltört, így most magát a lencsét kell manuálisan lehúznom és visszafeszítenem a helyére. Tegnap emiatt elég pipa is voltam, de mára úgy döntöttem, több faxni van a megjavítása és kicserélése körül, plusz nincs is hangulatom kiadni közel 200K rúpiát egy újra emiatt a "szépséghiba" miatt. Úgyhogy kis hibákkal bár, de rendben megjöttünk Yogyából, ill. sikerült bizonyítani, hogy gyári beállításokkal és megfelelő körülmények esetén Viki tud 120-szal is tekerni. Gondolom, az otthoniak ennek a hírnek örülnek a legjobban. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.