Mivel nem jött le mindenkinek, hogy ez itt bizony nem a New York Kávéház vasárnapi „Kávé és Költészet” c. rovata és már unom a megjegyzéseket, ezért átírtam a szöveget 40 feletti nők ízlésének megfelelően.
(Bár a nyakamat rá, hogy így se fog tetszeni)

Jarhead – fn . szleng újonc katona. A kifejezés a kopaszra nyírt katonák tarkóján lévő jellegzetes redőkre utal, melyek hasonlítanak a befőttesüvegek nyakán található menetre. Lásd még: bőrnyakú, köcsögfejű.

Mi van, csíkos hátú kismalac, kitől kértél engedélyt becsörtetni?! Na azér’! Oda pakoljál le. Sír az öreg vaságya, kopter lett a kisgazdája…
Aztán téged mikor zsuppoltak be? Micsoda? Önkéntes vagy?! Hát kopterkém, te is tudod, hogyan szívasd meg magad! Mennyi? Szóval sikerült a háromból is a számodra legkevésbé megfelelőt kinézned, gratulálok. ÉN? Én már öreg vagyok, mint a túzok, augusztusban hazahúzok! Ja, az a centim – de ha még egyszer hozzányúlsz, anyádat legközelebb már csak feketében látják.

Aztán milyen elgondolásból sikerült idetalálnod, ebbe a trópusi porfészekbe? Ez már csak azért lényeges, hogy tudjuk, milyen fából faragtak téged. Meg hogy mekkora lesz a kellemetlen meglepetés.

Mer’ ha te itt most azért jöttél, hogy jól megtanuljál valamit, akkor el vagy tévedve kopterkém. Még a helyiek se tanulnak meg semmit. Itt fogsz ülni az esőben az MT elöljáróiddal és vagy balekot csinálsz magadból az ő támogatásukkal, vagy annyit fogsz gondolkodni, hogy előbb-utóbb elkapnak a démonaid, amikről eddig azt hitted, hogy magad mögött hagytad. Na, akkor leszel bőrnyakú.

Vagy eleve azé’ jöttél, mer’ már otthon is kihívásokkal küszködtél a munka meg a tanulás frontján, aztán azt hitted, megérdemled. Utazgatni a nagyvilágban, megismerni érdekes kultúrákat, megismerni önmagamat meg a többi kozmopolitanos divathóbort az internetes női fórumokról. Spiritualizmus meg a többi megkérdőjelezhető dolog. Hát itt lesz alkalmad megismerni magad, bár azon is elgondolkodhatnál már idefelé jövet, hogy érdemes-e megismerned egy olyan valakit, aki ennyi idősen még azt se tudja, kicsoda? Vagy az ügyeletes lélektudósoktól várja, hogy megmondja; aztán amikor megtudja, hogy ő bizony a nagy Világmindenség egy eleme – apró, jelentéktelen darabkája – akkor úgy érzi, faszaság van, elért a mező végére, innentől önmegvalósítás van, mert hát ha őneki jó, akkor a Világmindenségnek is jó. Utazgat, költi mások pénzét és élvezi, hogy az otthonival ellentétben itt mosolyogva verik át és széles vigyorral az arcukon csinálnak majmot belőle az MT elöljárók. Aztán meg majd osztod az észt – főképp a helyiek „fantasztikusságáról” - mindenkinek, pedig neked is kevés van. (Nem tudod, mi az MT, mi kopterkém? Mulya Teszetosza, de ha szépelegni kell, akkor Mélyen Tisztelt.) Na, ekkor leszel köcsögfejű.

Hogy én melyik vagyok? Hát ha én azt tudnám, elhiheted, hogy nem itt lennék és nem veled dumálnék! Mondjad csak, hova sietsz? Kajálni? Ne siess kismalac, ma úgyis szemét lesz mákkal, de mire te odaérsz, a mák már elfogyott.

Gépet hoztál? Remélem, teleraktad minden földi jóval, mert az Ördög ezen fertályán, hová a Nap sem süt még fejlesztés alatt áll a rendes internet-penetráció, hogy művészi legyek. A többi szükséges dolgot, amit otthonról hoztál megveheted a körletben is, a kantinban vagy a tisztibüfében dolgozó arcoknál, de a saját szórakozásod a te kezedben van, érted?

Amikor még én is kopterkedtem, az elején, azt hittem, hogy majd én rendet rakok itt. Mondjuk senki se kért rá, csak úgy voltam vele, hogy ne potyára verjem a blattot itt ennyi ideig. Mondjuk ilyen lökött terveim, hogy megismerjem magam meg idegen kultúrákat, na ilyenek nem voltak. Inkább azt mondom, tudni akartam, hogy dolgoznak ezek. Kíváncsi kismalac voltam, de jól az orromra csapódott az ólajtó, az a helyzet. A dolgok fele, amit elterveztem már kiutazás előtt füstbe mentek. Csináltam mondjuk B és C tervet is, de azok elég költségesek voltak, nem akartam volna őket használni. Aztán a harctér Murphyje szólt, hogy még egyetlen terv sem élte túl a találkozást az ellenséggel, szóval kezdhetek nekiállni a B és C terv mellett a D és E tervnek is.

Nekiálltam a hétköznapi dolgok megvalósításának – körlet kijelölése, jármű rekvirálása, kantin kialakítása, napirend, miegyéb. Közben jöttek a fejtágítások, amiken megtudtam, hogy itt bizony az elöljáróék találták fel a spanyolviaszt egy fárasztó munkanap után, kedvtelésből és önzetlenségből. Ne nézzél, ez szarkazmus vagy cinizmus volt, a kettő közül valamelyik. Aztán persze hisztiztünk párszor, mint a medencés rosszlányok és nem történt semmi. Gumik voltunk, de hiába pattogtunk, az MT elöljárók aznap pont nem érdeklődtek a dolog iránt. Meg előző nap, másnap és harmadnap sem. Volt, amelyik vicceskedni próbált, mások meg okoskodni – már egyikük sincs velünk és nem mondom, hogy semmi közöm az eltűnésükhöz. Szeretném azt gondolni, hogy legalább egy picike részem volt benne, mert ennyi önzőséget meg akarok engedni magamnak.
Hogy dühösnek meg szomorúnak meg mifenének tűnök? Ugyan, öreg rája tesz már rája!

Majd nézz körül a társaid között. Nem azért, mintha különösebben szép állomány lennétek, csak ha tetszik, ha nem, velük fogod itt tolni a talicskát egy darabig. Jó eséllyel össze is fognak majd gabalyodni páran. Te persze nem, mert téged várnak otthon, mi? Azt hiszed, minden párkapcsolat bírja az ilyet? Mert a statisztikák szerint csupán a kisebbik része ám az, akik végignyomják együtt és utána se esnek egymás torkának. Nem kismalac, jó eséllyel ti sem fogjátok bírni.

A nőknek itt is könnyebb. Az elején még nem lobbannak szívük mélyén érzelmek a helyi gibbonok láttán, akkor még csak a külföldi úriemberekre mennek rá. Vagyis dehogy mennek, csak éppen futnak még két kört, aztán úgy döntenek, megbotlanak. Nekem nincs ezzel bajom, ha nem akarják utána nekem megmagyarázni, hogy is volt ez. Aztán idővel rájönnek, hogy ide se az alfahímek krémje jön, mint ahogy Pattayára se a jóképű milliárdos fiatalok járnak nőtársaságért. Ilyenkor nőtől és gerinctől függően vagy „jó a szamár is”, vagy „minden pasi egy disznó” lesz a következő nagy alkalmi szerelemig, ami már lehet gibbon is. Mert fél év egy ilyen környezetben belemászik a lelkedbe, aztán ha eddig nem tudtad, ki vagy, hát igen csúnya lehet a tükörkép, ha most nézel bele először igazán. Mondjuk engem ilyenkor nem szoktak hívni stílustanácsadónak, ami mindenki számára jobb is.

Itt jönnek képbe a férfiak. A helyi zsákosok után nem tanácsos rohangálni, mert könnyen azon kapja magát az ember, hogy vagy vakaródzik a szerelem után; vagy a kislány férfi rokonai beszélgetnek el vele a kényszerházasság időpontját illetően. Láttunk már fáklyásmenetet az ifjú pár ellen vonulni, aztán hiába voltunk már gumik, inkább nem pattogtunk, meg a gyerekről is lerángattuk a zsákost. Második opcióként ott vannak a lelki-, érzelmi-, életkorbeli meg a tököm tudja még milyen válságban szenvedő kolléganők, akik rendszerint ilyenkor már nem annyira ferde szemmel tekintgetnek az otthoni versenyzőkre. Nem szép dolog ez, viszont nagyon kielégítő tud lenni, meg egy idő után meglehetősen  bonyolult is, ha nincsenek tisztázva a vonalak és a büszkeség nincs a hálószobán kívül tartva.

Aztán ott van a hivatalos eltáv – nem az a fajta, amit magadnak jelentesz ki, hanem amikor mindenkinek egyszerre vezényelnek lelépést.
Ilyenkor mindenki megy, amerre lát; rendszerint jönnek otthonról is a látogatók és mindenki azt hiszi, a zizi-bambi-körhinta mostmár alanyi jogon mindig az övé lesz. Mert az ember azért igen-igen örül ám a társaságnak, mert a helyiekkel való beszélgetés pont olyan, mint a sajtreszelővel vakarózás. Aztán persze mindenki tudja, hogy eljön majd az eltáv vége, de senki nem akar vele foglalkozni, csak élvezni a közös pillanatokat. Ezekbe persze rendre belekavarnak a hobbitok, mert őket aztán meglehetősen hidegen hagyja, hogy veled mi van – a lényeg, hogy csengess nekik. A legjobb lenne, ha ezért tényleg nem kéne semmit csinálniuk, de ez a mi patkány fajtánk már csak olyan, hogy ingyen legfeljebb két büdös nagy pofont adna nekik, de azt sem szívesen.

Végül, akárhogy is húztad az időt és siránkoztál esetleg a többiek idegeire menve, eljön a búcsúzás pillanata. Ilyenkor aztán mindenki meghal egy kicsit belül és elmorzsolódik pár könnycsepp. De akármit is csinálsz, mindig annak a könnyebb, aki megy. Mert azzal történik valami, még akkor is, ha csak a hétköznapjaiba tér vissza.
Nagyjából így vagyunk vele mi öregek is, amikor valaki leszerel közülünk. Aki megy, az többnyire örül neki – „Öreg baka azért laza, csomagol és lelép haza!” Néhány csekélyértelmű medvebocs persze visszasírja az itteni létet, mert a körleten kívül aztán újra kezdenie kell magával valamit és ott nem jár buksisimi a főhadnagytól egy szépen bevetett ágyért vagy egy fényesre suvickolt bakancsért – aki meg marad, az csöndben vágyakozik és magában irigykedik. Mert magában mindenki hazavágyik, aztán legfeljebb később jönne vissza majd újra tolni a szekeret, de akkor per pillanat mindenki menni akarna. Különösen igaz ez, ha jó bajtársunk kongat, akivel együtt tapostuk a sarat és röhögtünk magunkon, meg esetleg a szebbik felünket mutattuk a világnak – de közösen! Aztán ő lép, mi meg maradunk tovább a szekérnél és figyeljük a centinket.

Persze vannak itt jó dolgok is, többnyire noszogatásmentesen töltheted el az idődet, mert az MT elöljáróid legtöbbször a hátuk közepére sem kívánnak; azt meg még kevésbé szeretnék, ha miattad ügy keletkezne. Ha ügyes vagy, akkor ezt kihasználod, gyűjtesz néhány ászt az ingujjadba – olyan nagyon azért nem lesz nehéz – és elfogadod, hogy az elöljáróid és te a legritkább esetben sem vagytok szövetségesek. Legfeljebb semlegesek lesztek egymásnak és ez még a legjobb variáció. A fennmaradó szabadidődben meg vagy megoldod a bajaidat, vagy belesérülsz a megpróbálásukba. Ha van pénzed vagy újítottál valami mellékest suba alatt, akkor meg lehet utazni és máshol nem csinálni semmi értelmeset. Vagy felszedni valami helyit és elhitetni magaddal, hogy csak a nyelvtanulás meg a magány enyhítése miatt csúfolod meg magad. Lehetsz lengyel is és leittasodhatsz meg beállhatsz valami mákonytól napra nap, de ehhez is lé kell, plusz ezért feleslegesen jöttél ide. Miért kismalac, azt hitted, a helyiek nem szeretnek disznólkodni? Nem a fenét nem, csak ügyesen a képmutatásuk mögé rejtik. Még a legmélyebben vallásosnak mondott vidékeken is lehetett tintát szerezni, ha elég trükkös voltál. Mondjuk Banda Acehban ezt nem javasolnám, hacsak nem akarsz néhány mélyreható börtönélménnyel, botozással meg esetleg rojtos alsóneművel hazavánszorogni.

Lehet aztán motorozni meg gyúrni, mint ahogy én is teszem. Lehet táncolni meg jógázni, ahogy a jelenlegi No. 1. jávai Angyallány teszi, vagy naplementét nézni különböző helyeken, mint ahogy sokan mások teszik.

De mostmár eleget téptem a számat neked, csíkoshátú kismalac. Öreg rozmár nem szórakoz már, lehet bújni a paplan alá. Életed legnagyobb élménye következik, csak azt nem mondta senki, hogy ennek te majd örülni fogsz!

„Welcome to the Suck!”

[Zenei aláfestésnek meg javasolnám Charlie – Mindenki valakié c. számát. A szerk.]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.