Mostantól kicsit kevésbé tárgyilagos bejegyzések fognak következni, lévén nem hiszem, hogy ki fogom tudni vonni magam a hatások alól.

Eljött a nap, megtörtént a búcsú Ferihegyen. A tranzitnál összegyűlt a csapat legnagyobb része, belistáztuk, ki jön és ki van már kint. Kiderült, hogy ha keletre repülök, nem csipogok a fémkapuknál - bár nyugatra még soha nem repültem öltönyben, szóval ez is lehet a "hiány" oka.

Doháig viszonylag gyorsan eltelt az idő, társalogtunk és rácsodálkoztunk, hogy a Qatar járatán az Economy Classon is mekkora lendülettel "tukmálják" ránk a szeszt. Ittunk egy gin tonicot, aztán néhányan még egy párat és ennek meg is lett az eredménye leszálláskor. Azért eltámogattuk páran a tranzit étkezdéig, ahol felvettük a kajajegyeket és a többiek neki is estek az ételnek - rizs, hús, ital. Én inkább narancslevet ittam és nézelődtem kicsit meg csomagot őriztem. Dohára azt mondták, hogy kis reptér - fene tudja, nekem nem tűnt annak. Nyilván minden tele (mű?)márvánnyal, arab biztonságiőr ellenőrzi a fekete felmosólegény munkáját, aki nem túl nagy lelkesedéssel és nagyon takarékos mozdulatokkal próbálja kiapplikálni a koszt a sarkokból és az illesztésekből. A fal túloldalán egy játszóház gyerekeknek, méreteit egy plázabeli is megirigyelhetné. Vannak fekvőfotelek, van legalább egy sötétváró is, ami az éjszaka közepén természetesen tele van. Balra tőle a mecset - páran ott is alszanak, míg jobbra tőle az a dohányzószoba, ahonnan a masszív dohányosok is percek után menekültek. "Smoking room from hell", hogy plagizáljak kicsit. (Igaz Kátya? :) )

Keresünk két lányt, akik leszálláskor még megvoltak. Utánanézek. Megtalálom őket a korábban induló járat kapuja környékén - teljesen jól vannak, csak elkeveredtek tőlünk, mert nekik nem akartak kaját adni, mondván kevés ideig tranzitolnak. Meggyőzöm őket, hogy tegyenek egy próbát megint, az iszlám világban az sosem árt. A változatosság kedvéért megint csomagot őrzök és azon gondolkodom, jó felé tartok-e és hogy milyen lesz egy évig "ellenséges vonalak mögött" élni. Meleg, pára, szervezetlenség, közös nyelv hiánya, némileg "lyukas" infrastruktúra - nagyjából ezek a hívószavak.

Megjönnek a lányok, kajáltak egyet még indulás előtt. Lassan lemegy a sor a beszállópultnál, páran még beállunk a végére. Utolsóként szállok be a magyarok közül és jön a meglepetés: elviszik az útlevelem és a beszállókártyám a pult túlvégébe. Na, gondoltam, most jön a "szúrópróba-szerű biztonsági ellenőrzés", csattogó gumikesztyűk, bokafogás, miért van nálam ennyi bökő, stb. stb. Ehhez képest jön vissza a kedves D&G szemüveges hölgy és közli, hogy "Sir, we have upgraded you to business class." "I'm sorry?" "We upgraded you to business class."

A hatásszünetben átvettem a beszállókártyát és csatlakoztam a lányokhoz, némileg tamáskodva ezzel a jegy-dologgal kapcsolatban. Ott kezdett gyanús lenni a dolog, amikor a gép orra felé kezdtek irányítani, míg a többieket a hátulja felé. A lányok még csendben közölték, hogy igazán elhordhatnám magam, de legalábbis némi pezsgőt nekik hátra. :) Beücsörögtem a 3B székbe egy idősebbnek tűnő hölgy mellé, aki nagyon kedvesen és amolyan ázsiai kimértséggel elmagyarázta, mit-merre-hogyan. Mondjuk állat módon fáradt lehetett, mert Washingtonból jött és 7 órát zsilipelt Dohában. Én még mindig azzal voltam elfoglalva, hogy ez tényleg megtörténik-e velem, amikor jött a stewardess, hogy kérek-e valamit inni. Úgy gondoltam, fizessék meg a tévedésük árát - kértem egy narancslevet a folyadék és a C vitamin miatt. Kisszalvéta, kis üveg kehely, kis narancsszelet, frankó 100%-os narancslé és hoztak pizsamát is, qatarost. Uhh...

Még mindig el voltam varázsolva, amikor jött a légikísérő kisasszony (valahogy ez jobban illik rá, mint a stewardess), hogy elvinné az italom felszállás előtt. Egészen oda nem illő módon megpróbáltam huzira meginni, ő pedig égre-földre bocsánatot kért, hogy ezt kellett csinálnom. Nagyon más világ ez... de elindult a gép, laza 40 perc késéssel. A székem - vagy inkább magánkabinom - olyan volt, mint a sci-fikben a létfenntartó kapszulák: majdnem teljesen személyre szabható ülés, majdnem vízszintes dönthetőség, masszírozó (ami nem sokat ért), legalább 15 colos monitor. Elképesztő volt az út számomra, de kényelmesen telt. Külön menüből lehetett választani a vacsorához és a reggelihez, előétellel meg mindennel, éttermi minőségben.

Nem ragozom, jó volt. A pizsit nem hoztam el, de a pokrócot "muszáj" volt, egyszerűen jól néz ki és láthatóan minőségi. Plusz egy darabig nem lesz más bizonyítékom, hogy ilyen helyen is jártam.

A jakartai reptér érdekes egy képződmény: belül ronda és barna, kívül zöld és nedves. Meg úgy egyáltalán, itt valahol valami mindig nedves. Sorban álltunk vagy 4x, mire kiderült, nagyjából merre kéne mennünk. Mindenáron vízumot akartak velünk szereztetni, holott már van egy. Végül a legnagyobb csarnok kiürülése után átvezényeltek minket egy sorba, ahol leellenőrizték a papírjainkat és mehettünk a csomagjainkhoz. Mázli volt, mindenem megérkezett, bár a celofánt kicsit megcincálták, de a zsebekben láthatóan megvolt minden, ami kell.

Ezután összeszedtek minket a zöldkabátos Darmasiswa segítők és következett némi adminisztráció, pénzosztás és egy ígéret, hogy egy óra múlva mehetünk busszal a hotelba. Az egyből aztán kb. három és fél óra lett, de ledobtak minket egy helyre, majd közölték, hogy ne nagyon rendezkedjünk be, mert holnap reggel 6-kor megyünk tovább az orientáció helyére és a köv. szállásunkra. Azt nem sikerült megfejteni, hogy miért nem rögtön odavittek, de mindegy is volt. Én kb. ekkorra győződtem meg róla, hogy tényleg nincs jetlagem, ami szerintem nem egy rossz dolog. A meleg, nedves klíma viszont eléggé lenyom mindenkit, cserébe az összes zárt tér orrba-szájba van légkondizva. Este még nézelődtem kicsit, fotóztam egy látképet, ittam egy féldecit a szobatársammal, hogy rendbe rakjam a gyomrom és bealudtunk.

Reggel aztán jött a nagy kísérlet: ettem-ittam mindenfélét, amit egyébként nem biztos, hogy tettem volna. Két tojásrántotta, picit sajt, pici felvágott (nyers), pici saláta, pici kéksajt-szósz, csapvízből forralt tea. Napközben ez megtette a hatását, délután enyhe és hullámzó hányingerem volt, emiatt a délután előadásokat jórészt kihagytam. Ja igen, az előadások: egészen informatívak tudnak lenni, ha előtte soha és semmit nem hallottál Indonéziáról, a helyi szokásokról és a kultúrális sokkról.

Délután kihagytam a kaját és nagy nehezen kikönyörögtem a szobakulcsot - sok más társamhoz hasonlóan, akiknek cseszték odaadni reggel, pedig néhányan alig 1-2 órát maradhattak nyugton a szállásukon, máris jönniük kellett ide. A kulcskártya mellé rögtön vettem normális netet is 104.000 rúpiáért, mert a lobbyban lévő, mindenki által agyonhasznált hálózattal nem volt hangulatom szőrőzni, plusz nem volt biztos, hogy nem akarok lefeküdni egy légkondis szobában és úgy írni vagy skypeolni. A szobanet jó tulajdonsága, hogy gyors, viszont előszeretettel dobál le a hálózatról. De jobb, mint a semmi és helyi viszonyokhoz képest ez tényleg 5 csillagos. Így tudtam telefonon beszélni a hazaiakkal, Dórival kétszer Skypeon is, viszonylag hosszan. Az mondjuk jó volt, bármilyen fosul is nézhettem ki.

Este megtartották a nagy beszédes-táncos megnyitót, amiből a táncos rész érdekes volt. Utána adtak némi tésztában sült reszelt répát csípős szósszal, ez utóbbi lesz a megmentőm szerintem. Nem olyan erős, mint otthon - viszont a belemet megvédi szerintem a csúnya rossz baciktól. Este kicsit körbenéztünk a Nemzeti Emlékmű környékén, megnéztük az Obama Pub-ot és ittunk egy Bintangot, ami a helyi sörgyártás remeke, egészen fogyasztható. Ez lesz a másik mentőöv szerintem, szénsavas alkoholos oldatban csak nem élnek meg a bacik, koronazár alá meg talán nem jutnak be. (Cáfoljatok meg, ha tévedek!)

Most reggel 10 van, elvileg este szigorúan ránk parancsoltak, hogy ma reggel 8-kor indulunk ki a reptérre, mert repülni fogunk állami pénzen Semarangba (tizenvalahány órás éjszakai vonatozás helyett). A bökkenő csak az, hogy 8-kor indultak a többiek a 13h-kor induló gépre. Nekem viszont elfelejtettek jegyet foglalni - mint ahogy kb. az összes magyarnak és még jópár embernek. Az elmúlt időben a hotel lobbyja úgy néz ki, mint egy átmeneti szállás, emberek és csomagok a földeken és a székekben gépek előtt vagy maguk elé merednek, a Darmasiswa "koordinátorok" próbálják listázni az igényeket és megrendelni nekünk a repjegyeket. Egy listával mászkálnak és bekarikázzák, kinek kell most megvenniük. Ez szerintem legalábbis érdekes hozzáállás.

A lakásomról tegnap annyi derült ki, hogy bár az egyetem nemzetközi irodája hármunknak is megerősítette, hogy van koliszoba számunkra 280.000 rúpiáért, most az egyetemi muki azt mondta, hogy kost-ban (megosztott ház egy családdal) intéztek szállást 650.000 rúpiáért, kaja nélkül. A német srác, aki már itt van egy ideje elég kategorikusan, de udvariasan közölte, hogy lófaszt fog ő ennyit fizetni egy ilyen szállásért, elmúlt 30, ő keres magának szállást. Még ketten csatlakoztunk hozzá, együtt hátha találunk valami értelmeset, egyébként pedig csúnyán rá fogunk kérdezni hétfőn az egyetemen, hogy mi a fetva koleszügyben. Bedobjuk a nemzetközi irodás muksó nevét, az e-mailt és az árat, aztán izzadjanak össze valamit. (Ez amúgy nem túl "udvarias" módja a helyiek szerint az ügy intézésének. Ők úgy gondolják, hogy akkor vagyunk udvarias és jó diákok, ha kussban elfogadjuk a dolgokat, nem kérdezünk és nem problémázunk az elénk tárt dolgok miatt.) Nem nagyon van hangulatom ehhez a kost dologhoz, nem meséltek jókat róla és őszintén szólva nem sok kedvem van megosztani sok emberrel a szobámat. A fürdőt még oké, de a szoba meg a többi az más tészta.

No, egyelőre ennyi, még sok apróság van, de most eluntam az írást, plusz másfél órája mentette utolsó változatot az írásomból és félek, hogy elveszik az egész. Üdv az otthoniaknak!

... az, ami az utolsó napokat keservessé teszi. Nálam legalábbis így volt.

Minden napra jutott pár dolog - elszakadt a szandálom; bizonyítanom kell, hogy mégis lehet meghatalmazott útján nemzetközi jogsit csináltatni; 3x újraírni kézzel a meghatalmazást; elromlott optikai egeret kicserélni - majd kimenni a cég raktárába az Isten háta mögé, mert elkeverték a dolgot; szívni a biztosítással, mert az Allianz és a bankkártya kibocsátója okos szabályokat állít a pénzköltésem elé; enni a kefét azért, mert nem olvastam végig a Mapfre Asistencia ajánlatát (valami nagy spanyol biztosító, a mostani eresztésből ketten is itt kötnek és kevesebbért, mint én) - de már nem is akarom. Az Allianzét már átnéztük, van magyar ügyfélszolgálat és annak a legjobb a térítési kondíciói.

De az egész valahol ott kezdődött, hogy kb. egy hete végeztem az azonnali cselekvést igénylő dolgaimmal és gondoltam, hátradőlök kicsit. Aztán Murphy szólt, hogy "nem addig a!" Kellemes és kellemetlen dolgok váltogatták egymást, nagyjából ilyen viszonyban: megtaláltam és leadtam minden szükséges papírt a jogsihoz - de az nem készül el a kiutazásomig és nemzetközit is megbízás útján kell csináltatnom. Visszakaptam több hónap után a laptopom (Asus K50, annak minden előnyével és hátrányával) - de teljesen újra kellett húzni rajta mindent. Stb. stb. stb. Szóval Murphynek hála az utóbbi időben elég keveset tudtam pihentetően aludni és kicsit élvezni a készülődést.

Ehhez hozzájárult még az is, hogy én szeretem rajta tartani a kezem az általam ismertek életének ütőerén. Magyarul: szoktam figyelni, kivel mi van és igyekszem segíteni is, ha tehetem. Na, ez nagyon meg fog változni a jövőben a földrajznak köszönhetően. Be is ütött némi személyes baj és hogy őszinte legyek, az országban zajló eseményeket is komoly aggodalommal szemlélem. Éppen ezért kicsit árulásként fogom fel, hogy lelépek és a (szerintem) közelgő nehézségekben nem lehetek fizikailag is a hozzám közeli emberek mellett.

De ez az én "nyomorom", majd megküzdök vele. Ilyenkor nagy mázli, hogy itt van mellettem Dóri - ő mindig fel tud valamivel vidítani előbb vagy utóbb.

Remélhetőleg ezt nem sűrűn fogja hallani a t. ösztöndíjas, mert az már régen rossz.

Nézzünk egy átlagos esetet. Delikvensünknek szokatlan a kinti baktérium-flóra, ezért renyhe lesz a bélműködése. Elmegy egy kinti dokihoz, az felír neki valami gyógyszert, kiváltja, beszedi és remélhetőleg megjavul. Itt minden egyes lépés pénzbe került, amit otthon a TB (jó esetben) finanszíroz - odakint viszont nem.

"Nade a kezelés is kevesebbe kerül!" Ez igaz, ha megáll ilyen szinten a dolog, akkor nagyon király. Ha viszont nem, akkor lehet elgondolkodni, megérte volna-e kifizetni itthon azt a közel 100.000 forintot (vagy valamivel többet), amibe a biztosítás kerül.

Tegyük fel, hogy nem lesz ennyire átlagos az eset és azalatt a fél-egy év alatt, amíg kint vagyunk - mondjuk - robogóval balesetezünk. Kevés kontinentális nemzet fia és lánya oldja meg zökkenőmentesen a baloldali ázsiai közlekedést, így talán nem túl vad elképzelés, hogy előfordulhat egy-egy bukás. Ilyenkor már kapod a tetanuszt, kötözés, kivizsgálás, beszállítás, stb. Ha valaki más is megsérül, jön a baleseti kár megtérítése, ha bérelt volt a járgány, akkor az is. Ezeket a kiadásokat a fenti összegért a biztosítás bizonyos összeghatáron belül fedezi. Neked annyi a dolgod, hogy beszerzel egy csomó papírt a hatóságoktól és az esemény megtörténte után a lehető legrövidebb időn belül felhívod a biztosítót - legtöbb helyen ennek a hívásnak a díját is visszatérítik vagy éppen ők hívnak vissza. Megmondják neked magyarul, hogy merre menjél, milyen dokit keress, stb. stb.

Tény, hogy elég komoly körülményeknek kell megfelelni és hogy van egyfajta tartózkodás a biztosító társaságok részéről amikor _tényleg_ fizetniük kéne, mert olyan esemény következett be, amiért valójában megkötötted a biztosítást - baleset, lakásfeltörés, stb. - de még mindig jobban megéri, ha azért a 100.000-ért egy évig nyugodtan mehetsz orvoshoz és az esetleg ellopott okostelefonodat vagy a kedvenc laptopodat a biztosító legalább részben (vagy akár egészben) pótolja.

[Utólagos megjegyzés: én később érdekes kalandba kerültem a biztosítóval, szóval árnyalódik a kép. A lényeg annyi, hogy nem könnyű a nemzetközi biztosításokat érvényesíteni Indonéziában, ezért sajnos készen kell állnod anyagilag arra is, hogy előfinanszírozd a gyógyításodat. Vagy patentul megtanulsz indonézül hisztizni, de ez utóbbit én nem próbáltam.]

A korábban már tárgyalt kérdéseken túl a leggyakrabban a szükséges védőoltások megléte és szükségessége szokta foglalkoztatni az embereket.

A kötelező oltások közé a diftéria, gyerekbénulás, tetanusz, Hep A+B és a tífusz; míg a "kalandor" csomagba a malária és a veszettség oltása tartozik az Intermed Oltóközpont szerint. A fenti betegségekről bővebb információ is beszerezhető az Országos Epidemiológiai Központ oldaláról - ezt főleg azoknak érdemes megtenni, akik még nem jártak hasonló helyen és/vagy szeretnek megijedni.

Jómagam nem igazán szeretem az oltásokat, de az utazás miatt nem volt kérdés, fel kellett vennem párat. Azt kell mondjam, az általános iskolás idők óta elég sokat változott ez a terület is. Egyrészről elég jó pénzeket gombolnak le az emberről (ami ugye nem igazán érv komoly betegségek elleni védekezés esetén), másrészről olyan tűkkel és módszerekkel oltanak, hogy tényleg alig észlelhető maga a szúrás és a kivétel. Az oltóanyag természetesen továbbra is "feszít" és ezeknek az oltásoknak 1-2 napig érződik a helye, de a hétköznapi életben nem befolyásolnak.

Az alapoltásokat be kell szerezni, ez nem kérdés. Az orvosok legtöbbször ellenőrzik az oltási könyvedben szereplő adatok alapján, pontosan melyikre van szükség - ha nincs ilyened, akkor az életkor alapján valószínűsítenek, hogy melyiket kaptad meg az akkori szabályozások szerint. Nekem spec. azt mondták, hogy oltassam magam újra gyerekbénulás ellen is. Egyrészről mert benne van amúgy is az egyik keverékben, másrészről mert Ázsiában van olyan változata is a betegségnek, amelyik kifejezetten felnőtteket támad meg és a kiskori vakcina óta eltelt azért pár év. Arra is fel kell készülni, hogy a rendes védelmet nem igazán lehet egy környi oltással elérni. Kettő vagy három kell, ezért érdemes időben elkezdeni futni a köröket. A legtöbb oltás úgyis több évre biztosít védelmet.

Elérkeztünk a legproblémásabb részhez. Malária: Elég ronda betegség, szúnyogok terjesztik és ha egyszer elkaptad, utána nem nagyon fogsz örülni a meleg időnek. Oltás tudtommal nem igazán van rá, helyette lehet különböző tablettákat szedni, amik keményen támadják a májat és az általános levertségérzet mellett elég "finom" mellékhatásai vannak. A vírust hordozó szúnyogok ha főleg este támadnak, ellenük kell védekezni lehetőség szerint. Ezen kívül nem árt figyelembe venni, hogy a malária Indonéziában csak az elmaradottabb helyeken jelent igazi veszélyt a hozzáértők szerint, nagyvárosokban nem igazán. Lefordítva: ha nem Borneóra, Pápuára vagy a dzsungel közepére mész, akkor nem kell feltankolni belőle fölöslegesen. Ha menet közben mégis szükséged volna rá, rendelhetsz magadnak a neten keresztül legális forrásból.

Veszettség: Elvileg létezik rá megelőző oltás, de gyakorlatilag nagyon hasonlít a kezeléskor elvégzendőhöz, így én nem erőltettem. Sokat gondolkodtam rajta, de nagyapám elég hosszú állatorvosi pályafutása során 1x kényszerült rá, hogy beoltassa magát. Ez nem jelent semmit, de őszintén megmondva, ahhoz sok pénz és macera, hogy passzióból beadassam. Érkeznek hírek veszett majmokról és kóbor állatokról, ezeket kell lehetőség szerint kiszűrni. Szerintem nem olyan nehéz, az eddigi leírások sehol nem említették, hogy megharapták volna őket. (Ehhez persze az is kell, hogy az ember a gyanúsan barátságos állatokat ne kapja ölbe és ne piszkálja őket fölöslegesen.)

Kolera: Na, ezt nem is értettem. Indiába kell, ide nem. Egy fiatal hölgy dobta be a köztudatba, aki "olvasott erről német oldalakon." Ürülékkel szennyezett vízzel terjed, főleg nyomornegyedekben és folyótorkolatokban. Nem akarom minősíteni azt, aki mondjuk nyers osztrigát óhajt nem biztos forrásból fogyasztani ilyen helyen, vagy főzés/sütés nélkül kíván megenni bármi gyanúsat. Biztos finom a gyümölcskoktél, de ha nem Te csinálod magadnak, meghámozva a gyümit és palackos vízzel átmosva, palackos vízből készült jégkockával... Lelked rajta, de én két zsebkendőnél többet nem adok neked. A másik érv a kolera-oltás mellett az volt, hogy iható az oltóanyag és véd az E.coli ellen is. Ez szerintem nem érv. E.coli ellen máshogy is lehet (és kell) védekezni. Nem mellesleg közel 20K a vakcina ára, ezért cserébe 3 hónap az E.coli védelem.

Dengue-láz: Ez egy komoly és valós veszély, cserébe nincs ellene védőoltás. A szúnyogok terjesztik; mégpedig napközben, városban és szívesen szaporodnak a fürdőszobák pocsolyáiban (a mandit emiatt mindig le kell engedni!). Csonttöréses láznak is mondják, van vagy kétféle fajtája és ha egyszer megkaptad, a második alkalommal hatványozott esélyed van a szövődmények kialakulására. Hacsak nem vagy végletesen hülye vagy nem untad meg az életed, egy ilyen betegség egyenes út haza. Védekezni a szúnyogok ellen lehet és kell, moszkítóháló, szúnyogháló az ablakra (nagyárúházakban lehet kapni ezres alatt tépőzárral rögzíthető fajtát, szerintem megtérül a beruházás), szúnyogriasztó a testre. Utóbbinak minnél magasabb DEET értékkel kell rendelkeznie, de azért a józan ész határain belül. 30-50%-os koncentrációval rendelkező szúnyogriasztó pont nagyon elég lesz.

Figyelmes olvasók megjegyezhetik, hogy a szer károsíthatja a kőolaj-származékból készült ruházatot és a bőrön át felszívódva károsíthatja az agysejteket meg mittudomén. Igen, biztosan így van. A nem aranybarnára sütött pirítós meg rákot okoz, a mobilhullámokról nem is beszélve; döntsd el, mitől szeretnéd örök rettegésben le(f)élni az életed. Én nem óhajtom megkapni a dengue-lázat, szóval fújni fogom magam (itthon az Off Max és a Szuku az ajánlott, ha jól tudom) és nap végén igyekszem majd lemosni a bőrömről és lehetőség szerint a ruhámról is. (Végtelenül elhatározott olvasók elvileg használhatnak szójaolajat is DEET helyett, csak oldják meg, hogy viszik fel a bőrükre és a ruhájukra. Egy 200 ml-es flakon kb. 600 Ft-ba kerül, ez 100%-os koncentráció esetén kb. 8 óráig véd(het). )

Japán B encephalitis: Na, ez a legkevésbé valószínű az összes betegség közül. Sertéstelepek és rizsföldek, mocsaras területek környékén terjed - szintén a szúnyogok terjesztik, este. A védekezés a szokásos, de városban és turisták által látogatott helyen nincs veszély (hacsak nem tervezel vért cserélni egy vidéki sertéstelep dolgozójával mondjuk Yogja közepén). Egyébként jóféle betegség, azt mondják, a védőoltás (ami nem kapható itthon) is csak 50%-ban véd a betegségtől. Ha megkaptad, akkor jön az agyhártyagyulladás és van 50% esély az elpatkolásra, túlélés esetén pedig valamivel nagyobb sansz a bénulásra. Kajak.

Végezetül nézzük, mit is tanultunk ma (ha már South Park-ot néztem a bejegyzés írása közben): - Kerüld a szúnyogokat! Csúnya dolog megbélyegzés, de a mi esetünkben ők minden baj okozói.

- Ismerd a veszélyeket. De kezeld őket a helyükön, a valós bekövetkezési esélyüknek megfelelően. Nem fogsz kolerát kapni a tintahaltól, amit éppen eszel és közben nem fog megmarni egy maláriás szúnyog. Feltéve, hogy a minimális trópusi szabályokat betartod!

- Legyen biztosításod! Igen, valóban drága dolog, viszont olyan védőhálót von köréd, ami egészen a baj bekövetkeztéig láthatatlan marad.

- Dönts! Nem kötelező úgy, ahogy én. Ha rádszakadt az OTP, nyugodtan küldd magadba a védőoltást mindenre. Ha te is olyan szakadt hippi vagy, aki szerint a gyógyszergyárak fölöslegesen vagy egyenesen ártó szándékkal készítenek védőoltásokat, hagyd ki akár mindet és bízz a felső erőben, hátha az megvéd. Ha meg mégsem, azt úgysem fogod már tudni elmondani...

A 2012-es "Orientation Meeting" nem jött össze könnyen.

Kezdődött azzal, hogy nem igazán jött hivatalos infó arról, hogy mikor lesz. A külföldi darmasiswáknak a magyar kontingens jelezte először, hogy egyébként van ilyen, esetleg nézzenek utána. Telefonálgatások a Nagykövetségre az időpontért, A időpont, majd az terjed a Facebookon. Aztán kiderül, hogy mégsem. Lebegtetés az időpontot illetően, csoporton belüli infóáramlás, hivatalos e-mail szinte semmi az utolsó pillanatig. Végül június 2. 10h lett az időpont.

Pénteken este tipródtam, mit vegyek fel. Korábban sosem érintett ez a probléma, most úgy tűnik, ez is elért. Odakint huszonpár fok, esős idő. Pár órás program, zárt helyen, vélhetően meleg lesz. Farmer és póló - elvégre ez félig informális találkozó -, vagy öltöny-nyakkendő? Előbbi szerintem túl laza, utóbbiról nem tudom eldönteni, hogy nem túl formális-e. Hivatali patkányként oké, hogy formálisan kéne öltözni, de itt elvileg ártatlan diák vagyok. Végül maradt a fekete öltöny, nyakkendő nélkül, rövidujjú inggel. (Egy-két ember most biztos felhördül, de az ő kedvükért nem vagyok hajlandó hónaljból Balatont izzadni.)

A trolin összefutok egy ázsiai höggyel, de nem nagyon foglalkozunk egymással. Én eggyel később szállok le, némi séta után újra összefutunk a Nagykövetség kapujában - ami akkor nyílik, sikerült kb. elsőként érkeznem a kijelölt időpont előtt 10 perccel. Ennyit arról, hogy érkezzünk hamarabb az adminisztráció miatt.

Jelenléti ív aláírása után megkapom a kis névtáblámat, felcímkézem magam és próbálok jó képet vágni hozzá. Név, egyetem neve, jövendő tanulmányok és időtartam. Elnézelődök picit a teremben, ami díszesen, de kicsit ambivalensen van berendezve. Szép márványkandalló, benne faragott vízimadarak, a párkányon néhány kisebb értéktárgy, felette két indonéz államférfi portréja. Vele szemben legalább egy méter magas színes, faragott indonéz mitológiai alakot formázó szobor, mögötte csipkefüggöny, felette gipszstukkók. A falon szőttes, félmeztelen indonéz nő gyerekével, a háttérben narancssárga nap és kunyhó. Nagyon szép mindegyik, csak picit olyan érzés, mintha a kivonult gyarmatosítók villájába lakásfoglalók behozták a dísztárgyaikat és beköltöztek volna.

Közben szállingóznak a többiek, én pedig szóba elegyedek egy hölggyel és együtt próbáljuk megfejteni az őt izgató kérdéseket. Meg nézegetjük a frissen érkezőket, elvégre most valamilyen mértékig a társaink lesznek. Bemutatkozások, névtábla-nézegetés, cikáznak a kérdések, mindenki lelkes és bevallottan felkészületlen. Indonéziának a legtöbben utánaolvastak kicsit, de a kijutással járó dolgokról és a kinti körülményekről még elég homályosak a sejtések.

Kb. egy órával később érkezik a Nagykövet úr - többek szerint ez nem járja. A beszéd és az előadás számomra érdekes, bár csak 1-2 technikai újdonságot tudok meg. Viszont sokat elárul a mondat, amivel indít: "Gondoljanak úgy Indonéziára, mint egy gyönyörű nőre egy partin, akit mindenki csodál és mindenki igyekszik egy kicsit a közelébe férkőzni!" A Nagykövet úr elkötelezett csodálója lehet a gyengébb nemnek, ugyanis  többször felhívja a figyelmünket a képeken szereplő hölgyek külalakjára.

Ezután két korábbi Darmasiswa számol be jelentősen oldott hangulatban a tapasztalataikról. Ezek között is van hasznos, a társaság nagyerőkkel figyel, kérdez, kommentál, érdeklődik. Nekem max. annyi a lényeg, hogy jól gondoltam és túrazsákkal kell kimenni bőrönd helyett, valamint a ruházkodást érdemes helyben megoldani. Plusz közepesen lényeges infó, hogy érdemes itthonról szappant vinni (odakint szinte minden kozmetikai cuccban van bőrfehérítő, mert ott az a trend, nem a bronzító) és hogy nem igazán lehet tampont kapni. Fene tudja, ettől még tudok teljes életet élni. :)

Ennyi beszéd után megéhezett a t. társaság, így az indonéz nőegylet jóvoltából a következő program az állófogadás(ocska). Plusz megkapjuk a "statement letter"-t kitöltésre, amiben újra megígérjük, hogy rendesen rész veszünk majd a programban, nem keveredünk politikai ügyekbe odakint és hazajövetelkor beszámolunk a kinti tanulmányainkról. Ez a papír azért fontos, mert ez kell a vízumhoz, ha lepecsételik és aláírják, akkor onnantól jogosult vagy nemzetközi diákra és ennek eredeti példányát magaddal kell vinned Indonéziába, mert elvileg ott elkérik. (Insallah)

A menü bakso (ami erőleves alapból, üvegtésztából, negyed limeból, húsgolyóból, fél főtt tojásból és egyéb zöldségekből áll); száraz, fűszeres sült marhahús, valamiféle olajban sütött kréker, zöldségköret, rizs. Szerintem elég sok leveskockát használtak az alkotáskor, de nagyon finom lett minden. Persze a 3. - 4. hónapban már utálni fogom a bakso ízét, de most két adaggal ettem, mert tényleg jó. És feljegyeztem magamnak, hogy viszek ki leveskockát is, mert jól fog jönni.

Étkezés közben kvartekázás, telefonszám megadása követségi dolgozónak és egy érdekes beszélgetés a darmasiswák vélhető korelnökével. Az úriember gamelán zenét tanult odakint, ami a tradícinális bábjátékok és egyéb események zenei aláfestésére szolgál. Ő maga több, mint egy évtizede jutott ki Indonéziába és ott szerelmesedett bele a gamelánba, majd azóta itthon és más országokban is próbálja népszerűsíteni és jó hírét kelteni. Mint kiderült, van itt a követségen egy próbaterem, ami - mit tesz Isten - nyitva van és ha gondoljuk, megmutatja az eszközöket. Nem vagyok egy muzikális alkat, de ezt az előadást még én is élveztem. Különböző méretű és formájú, réznek látszó harangokra koppintgatnak megfelelő sorrendben, láthatóan tudják és értik, a másik éppen mit miért csinál.

Bár tényleg érdekes volt ez az esemény, de nagyjából ekkorra már kezdtem unni a dolgot. Ugyanazokat a kérdéseket és válaszokat hallgattam újra és újra, önmagukat baromi fontosnak tartó emberek arcát nézhettem és különböző félszeg ismerkedési kísérleteket kellett kezelnem. A társaim közül két hölggyel sikerült jó beszélgetést folytatnom, de egyikkel sem fogok sűrűn találkozni. Úgyhogy közel 4 óra társasági lét után veszem a képzeletbeli kalapom és elindulok haza néhány órai anyagért, amit egy jobb sorsra érdemes évfolyamtársamnak készülök odaadni. Az uniós közszolgálati jog nem könnyű műfaj és neki nem volt olyan szerencséje vele, mint nekem...

Folytassuk talán azzal, hogyan lehet jelentkezni Magyarországon erre a programra.

Jelen pillanatban sehogy. A következő pályázati időszak szerintem november-december tájékán fog megnyílni, addig érdemes inkább lélekben és anyagilag készülni. (Elég sokba kerül kijutni innen oda, repjeggyel és minden költséggel együtt olyan 500.000 forint körül érdemes tervezni.) A jelentkezési lapot innen lehet letölteni, érdemes figyelni azonban, hogy az aktuális évnek megfelelő verziót töltsük ki.

Ami elsőre meglepő lehet, hogy elég részletesen érdeklődnek az eddigi utazásaidról és a társadalmi hátteredről. Ezeket különféle igazolások és fénymásolatok formájában szeretik bekérni - kezdve az iskolalátogatási papíroddal, bizonyítványok másolatával, ajánlólevéllel a tanárodtól vagy valamilyen jól hangzó társadalmi szervezettől, az útleveled minden egyes lapjának fénymásolatával bezárólag. Igen, ez utóbbi is fontos, mert egyrészt ők nem a schengeni rendszerben gondolkodnak és az útleveleden elvileg visszakövethető, merrefelé utazgattál és ez számukra lényeges lehet. Nyilván átmész egyfajta biztonsági átvilágításon, ahol egy szaúdi, iráni, izraeli, amerikai, orosz vagy kínai vízum legalábbis érdeklődésre ad okot. Vagy például ha sok afgán vagy pakisztáni pecsét van az útlevélben, az is okozhat egy-két felvont szemöldököt. (Más kérdés, hogy vízumot kérhetsz külön lapra is és nem kötelező bekerülnie az útleveledbe.)

Ha ezeken túljutottunk, akkor jönnek az orvosi vizsgálatok.

Ennek egyik érdekessége, hogy a körzeti/háziorvosnak és néhány szakorvosnak együttesen kell kitöltenie a papírt, amiért végül a körzeti/háziorvos vállalja a felelősséget, mert ő írja alá. Szemész-, fogász-, oltóközponti igazolást és végül egy teljes mellkasi röntgenkép az, amit be kell szerezni. Ez utóbbit nem szokták kiadni az SZTK-kban, csak külön kérésre. Jó, ha a körzeti/háziorvosod már a beutalón jelzi, hogy ő nem csak a negatívot kéri, hanem az előhívott képet.

És végül... a fényképek.

Eddigi olvasmányaim és tapasztalataim szerint az indonézek imádnak fényképezni, fényképen szerepelni és fényképeket gyűjteni. A jelentkezéshez 5-nél nem kevesebb igazolványképet kértek, amiből egyet magára a jelentkezési lapodra kell ragasztani, a többit csak mellékelni. (Azok gondolom, mennek a kinti kartonodra, a nemzetbiztonsági aktádra és az egyetemi papírjaidra.) Praktikus tanácsként azt tudom javasolni, hogy fotóztassátok le magatokat egy rendes géppel és egy jó fotóssal; szerkesszétek méretre és rakjatok egymás mellé 3x3 darabot. Ezt azután nyomtassátok ki a hétköznapi 9x13-as méretben. Ha pengével feldaraboljátok, így jóval olcsóbban lehet kihozni az egészet, plusz később is szükség lehet/lesz még ezekre is. (Én pl. viszek magammal 4db így megszerkesztett 9x13-as képet (36db igazolványkép) kintre is. Helyet és súlyt nem foglal, de nagyban megkönnyítheti a kinti ügyintézést, ha nem ott kell fotós után rohangálni és vélhetően súlyos pénzeket fizetni.)

Mostanra elvileg összeállt a pályázati csomagod gerince, lehet szusszanni egy picit. Ezután jön ugyanis az ügyintézés érdemi része, a leadási procedúra. Fénymásold le az eredeti iratokat legalább 4 példányban, az útleveled oldalait szkenneld be / fényképezd le és írd ki egy cd-re, tedd bele egy átlátszó iratvédőbe és csavard fel a mellkas röntgened és fáradj el a legközelebbi postára vagy az Indonéz Nagykövetségre.

Itt az ügyintéző hölgy átnézi a csomagot és jó eséllyel talál majd valamit, amin javítanod kell. Ez nem azért van, mert neki nincs jobb dolga, hanem mert az indonézek szeretik eljárási és alaki hibákra hivatkozva visszadobni a pályázatot. Két szűrűn is meg kell felelni, egyrészt a nagykövetségi válogatáson, másrészt az indonéz oktatási minisztériumi átvilágításon. Mivel jársz jobban, ha szívod a fogad és megcsinálod, amit kérnek - vagy reménykedsz és megkapod az elutasító üzenetet? Én 5x voltam a követségen, amíg végre minden összeállt. Pedig úgy érzem, tudok egyet s mást a hivatali ügyintézésről. Szóval dobj be egy Leszarom tablettát és csináld végig.

A leadási határidőt pedig nagyon komolyan kell venni. Ha az hétfőre esik, de aznap a követségen mondjuk nincs munka (valami miatt), akkor már pénteken a hivatali órákban ott kell pihennie a pályázatodnak az ügyintéző asztalán. Ezen a ponton is ők tesznek neked szívességet, hogy egy évig taníttatnak és "megélhetést" biztosítanak.

Ezután viszont jön egy nyugati-keresztény kultúrában nem túl ismert felfogás, az "insallah". Fordításban ez kb. azt jelenti, hogy "ha Isten is úgy akarja". Az indonézek ugyanis csak rád nézve ilyen szigorúak az eljárási, alaki és időbeli kritériumok tekintetében; rájuk azonban néha más szabályok vonatkoznak. Ezt már most szokni kell, odakint ugyanis ez hatványozottan igaz lesz. Te ott kint nem vagy állampolgár és nem vagy fontos a hivatalok számára. Egyértelműbben fogalmazva: leszarják, mi fáj neked. Ezért borzalmas tortúra pl. áthelyeztetni magad egyik egyetemről a másikra odakint. Mert az nekik plusz munka és nem erről volt szó, hanem hogy te belenyugszol abba a döntésbe, amit ők egy munkával már meghoztak.

Ha minden jól megy, tavasszal az első fecskék után megérkezik a döntés is a pályázatodról. Nem neked és nem személyre szólóan, hanem a hivatalos oldalon valahol. A mi esetünkben például a Twitteren jött egy egysoros bejegyzés egy linkkel, ami az eredményt tartalmazó pdf-re mutatott. Ha nem nézzük naponta az oldalt, nem nagyon tudunk róla, hogy megfeleltünk-e vagy sem. Mert ez a mi dolgunk volt, hogy tájékozódjunk.

Mázlid volt és beválogattak az első körben? Kajak, de ez még kevés. A Nagykövetség ugyanis majd megkeres téged és neked újra meg kell erősíteni a részvételi szándékod - jellemzően e-mailben, visszajelzést kérve, hogy megkapták és vették a dolgot. Ezután lesz majd egy fogadás/találkozó a Nagykövetségen, ahol illik személyesen megjelenni és aláírni a beleegyező nyilatkozatot - ez kell majd később a vízumodhoz.

Nem válogattak be az első körben? Ez nem túl szerencsés, de még nincs veszve minden. Még simán visszamondhatja valaki, akit beválasztottak és akkor felszabadulhat egy hely neked. Vagy pályázhatsz újra jövőre, tapasztalatokkal gazdagabban.

A következő állomás pedig az "Orientation Meeting" lesz a Nagykövetségen.

Hova mész te?

Indonéziába, a Darmasiswa ösztöndíj keretében.

Milyen ösztöndíj?

Darmasiswa. Az indonéz állam írja ki, évente változó (ált. növekvő) keretszámmal. Ez afféle országimázs-javító náluk: meghívnak egy csomó fiatalt, aki majd jó hírünket viszi. Indonéz nyelvet és kultúrát lehet tanulni nagy állami egyetemeken - meg tradicionális táncot, bábjátékot, batikolást, gamelán zenét, egyéb kézművességet. Az indonéz állam havi juttatást ad az ösztöndíjasoknak, ami a lakhatást és az élelmezést fedezi, plusz némi zsebpénzt hagy. Utazgatásra önmagában nem elég. További információkat ide kattintva találhatsz.

De mik a feltételek?

Legyen érettségid, legyél 35 év alatti és tudj valami olyat írni a pályázatba, ami miatt hasznosnak tűnik a finanszírozásod. Főként kulturális tapasztalatcsere a cél, de nyilván a gazdasági és tudományos együttműködéstől sem zárkóznak el. Bár odakinn munkát nem vállalhatsz majd az ösztöndíj keretében, élelmes és kereskedővénával megáldott emberek biztos kitalálnak valamit.

És te mit fogsz tanulni?

Én indonéz nyelvet és kultúrát fogok tanulni egy Semarang nevű kikötőváros egyetemén. Egyre többen azt mondják, hogy kell egy "egzotikus" nyelv is az angol és a német mellé. Én próbálkoztam az olasz, az orosz és a kínai nyelv elsajátításával, de valahogy egyik sem fogott meg vagy érdekelt eléggé ahhoz, hogy rendesen megtanuljam. A francia és a spanyol/portugál nyelvvel ugyanez a helyzet. Szerintem ha egy nyelvet megtanulsz, óhatatlanul egy kultúrát és egy stílust is megismersz (és elsajátíthatsz). Nekem a fenti nyelvek és a mögöttük lévő világ nem igazán tetszett, ezért abbahagytam a tanulásukat.

Az indonézt mikor először hallottam, felcsigázta az érdeklődésem. Vettem egy nyelvkönyvet és elkezdtem tanulgatni - ezt elég jó jelnek gondolom, hosszabb távon is érdekelhet a dolog, ha már a szabadidőmből áldozok rá.

Mennyi időre mész?

1 év.

Nem sok az egy kicsit? Mit szólnak a szüleid vagy a barátnőd?

Nem kevés, az tény. A szeretteimnek pedig volt idejük hozzászokni a gondolathoz, mert közel 3 évig terveztem az utat. Azért eddig, mert le akartam tudni az egyetemi tanulmányaimat tandíj nélkül. Egyébként nyilván nem lesz nekik könnyű.

De mire lesz neked jó ez az "úri huncutság"?

Délkelet-Ázsia egyre jobban fejlődik, így érdemes arrafelé is tekintgetni. Általánosan elfogadott nézet szerint a következő 20 évben Európa veszíteni fog nemzetközi súlyából, míg ez a térség erősödni fog. Én pedig reményeim szerint bírok majd egy több, mint 200 millió ember által beszélt nyelvvel, amit a térségben használnak.

Ezen túlmenően kapok némi ízelítőt a világ legnépesebb iszlám hitű országának hétköznapjaiból és az ázsiai mindennapokból. Szerintem ez hasznos lehet a későbbiek során, mert talán pontosabban fogom érteni, mit miért csinálnak az esetleges jövőbeli partnereim és/vagy munkatársaim.

Egy barátom pedig úgy fogalmazott, hogy "könnyebb felvenni a versenyt az indonéz magyar kisebbséggel, mint mondjuk az ukrajnai vagy a szlovákiaival." Azért ebben is van valami.

És hogy mész ki?

Főleg repülővel, Budapest - Doha - Jakarta vonalon. Kb. 18 órás repülés lesz, ami eddig a legintenzívebb utam. Egyszer volt 32 órás utam is, összesen 11 órányi várakozással különböző reptereken. Azt is bírtam, ezt is fogom.

Na jó, de mivel fogsz ott közlekedni? Hajóval?

Van busz, vonat, repülő, motor, autó és hajó is, ami elvisz a kívánt célig. Ez főleg csak pénz és elhatározás kérdése. Meg a baloldali közlekedésé.

Hol fogsz lakni?

Az majd kiderül. Az egyetemen van elvileg kollégium, a városban pedig vendégszállások, ahol a messziről jövő diákok ellakhatnak. Ha többen összeállnak, lehet házat/lakást is bérelni. Az indók szerint helyben mindent el lehet intézni nagyon rövid idő alatt, így nem aggódok különösebben. A Forint odakint még mindig keményvaluta és az állami doktrina szerint az élelem és a lakhatás itthonról nézve elég olcsó odakint.

Ez mit jelent?

Hogy durván 300 Ft egy adag kaja a helyi "kínaiban" és 15.000 Ft a havi lakbér, amiben benne van a rezsi és legtöbbször valamiféle netezési lehetőség is. (2.000.000 indonéz rúpia a havi ösztöndíj, 5-600.000 Rp-től felfelé van helyi szinten normális szállás, egy adag helyi étel pedig 10.000 Rp körül van.)

Mit is mondtál, hol leszel?

Egy Semarang nevű kikötővárosban, az Diponegoro Universityn. Nem egy Oxford, de a helyiek egész jó helyen jegyzik és az első helyre, ahová jelentkeztem, nem kellettem. Azért ezeket jelöltem meg, mert kellően messze akartam lenni Jakartától (ami egy megapolisz és emiatt kevéssé tükrözi az indonéz átlagot), de elég jó jogi karral rendelkező egyetemen, lehetőleg Jáván. Azért így, mert ha már ott vagyok kutatgatnék kicsit.

De milyen nyelven?

Angolul, aztán ha már elég jól bírom a nyelvet, biztos indonézül is olvasgatnék.

Közelebb nem volt semmi? Mi van az Erasmusszal?

Biztos volt, de nem nagyon érdekelt. Európa magyar zsebből drága, még erasmusos ösztöndíjjal is. Én nem vagyok egy bulihuligán típus és még fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy Európában utazgassak. Az építészet nem érdekel és idősebb koromban már nem biztos, hogy bevállalok egy ilyen ázsiai kalandot.

De odakint trópusi betegségek vannak, meg paraziták, meg vademberek.

Betegségek ellen ott a védőoltás, a moszkítóháló és a szúnyogriasztó. Egy másfél milliós nagyvárosba megyek és nem a dzsungelben, fára épített deszkakunyhóba fogok lakni. (Legalábbis hosszútávon biztosan nem.) Csapvizet nem készülök inni, az esős évszakban kiáradt folyókban nem gondoltam fürdőzni és ha beütne valami, azért van az egészségbiztosítás, hogy lehessen kórházba menni. Abból ugyanis van odakint is normális. Meg különben is; erős, tökös legény vagyok, nem lesz bajom.

Hát, te tudod. És fogsz majd utazgatni? Merrefelé?

Naná, nem terveztem, hogy a könyvtárban penészedek egy évig. Vannak terveim, többek között ezért is jelentkeztem jávai egyetemekre. Meglátjuk, mire lesz időm és pénzem - de ha már ott vagyok, körbenézek. Ha majd olvasgatsz, látni fogod, mi valósult meg.

Ezek szoktak a leggyakoribb kérdések lenni, amikor valaki hall erről a dologról. Már jó sokszor elmeséltem, remélem, egy darabig nem kell majd újra. Ha vannak még kérdéseid, nézz körül itt.

Ha pedig még mindig kérdésed van, kérdezz nyugodtan! (Ha olyat kérdezel, amit már leírtam vagy megtalálható a linken, akkor nem fogok válaszolni. "Csináld meg a házi feladatod" Te is.)

Üdvözlök mindenkit!

10 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok csinálni.

5 évvel ezelőtt egyszer megpróbáltam - "mi bajom lehet belőle?!" -, de nagyjából az első bekezdés felénél eluntam a szórakozást és abbahagytam. Maradt a papír és a toll, meg főként az e-mailek archiválása.

Most úgy néz ki, megérett a helyzet a blogírásra. De szándékom szerint az e-napló kifejezés jobban fogja fedni a tartalmat. A felület azért nyilvános, mert ha lehet, nem mondanám el sokszor újra ezeket a dolgokat.

Maradjunk még egy kicsit a formánál. Törekedni fogok a normális, irodalmi kifejezésmódra - viszont nem fogok finomkodó szavakat használni, ha a helyzet nem igényli őket. Jaroslav Hašek így ír erről a "Švejk belép a világháborúba" c. művének "Utószó "A hátországban" című első részhez" oldalain:

"Az élet nem illemtani iskola.

Mindenki úgy beszél, ahogy tud. Dr. Guth szertartásmester úr másképpen beszél, mint Palivec vendéglős a "Kehely"-ben, és ez a regény nem akar szalon-nemesítő segédeszköz lenni, sem pedig illemkódex, amelyből ki-ki megtanulhatja, hogy milyen kifejezések használhatók a jó társaságban. Ez a könyv egy meghatározott korszak történelmi képe.

Ha esetleg valamilyen erősebb kifejezést kellene használnom, amely valóban elhangzott, habozás nélkül vissza fogom adni, pontosan úgy, ahogyan elhangzott. A körülírást vagy a ki-pontozást a legostobább képmutatásnak tartom. Ilyen szavakat még a parlamentekben is használnak.

Helyesen mondotta valaki, hogy a jól nevelt ember mindent elolvashat. Olyasmin, ami természetes, csak a legdisznóbb fráterek és a rafinált trágárok botránkoznak meg, akik alávaló álszentségükben nem nézik a tartalmat, és dühödten vetik rá magukat egyes szavakra.

Évekkel ezelőtt olvastam egy novella kritikáját, amely felháborodottan megrótta a szerzőt, amiért ilyeneket írt: "Kifújta és megtörölte az orrát." Állítólag megsértette ezzel mindazt, ami esztétikus, ami magasztos, amit a nemzet az irodalomtól vár.

Ez csak egy kis példa arra, hogy milyen nagy az isten állatkertje.

Az olyan emberek, akik megbotránkoznak egy erős kifejezésen, gyáva kutyák, mert elképednek a való élettől, és éppen az ilyen gyönge emberek ártanak a legtöbbet a kultúrának és a jellemnek is. Ezek túlérzékeny babák gyülekezetévé nevelnék a nemzetet, egy olyasféle álkultúra önfertőzőivé, amilyet Szent Alajos képviselt, róla ugyanis azt írja Eustachius barát, hogy amikor Szent Alajos meghallotta, hogy egy férfi nagy zajjal kiereszti a szeleit, mindjárt sírva fakadt, és csak egy imától vigasztalódott meg.

Az ilyen emberek nyilvánosan felháborodnak, de roppant előszeretettel járnak a nyilvános árnyékszékekre, hogy elolvassák a falakon látható illetlen feliratokat.

Mikor néhány erős kifejezést használtam könyvemben, azt állapítottam meg futólag, hogy az emberek hogyan beszélnek a valóságban.

Palivec vendéglőstől nem kívánhatjuk, hogy olyan finoman beszéljen, mint Laudová asszony, dr. Guth, Olga Fastrová, és még egy sor más, akik a legszívesebben az egész Csehszlovák köztársaságot egy nagy parkettes szalonná változtatnák, melyben mindenki frakkosan-kesztyűsen járna, választékosan beszélne, és ápolná a szalonok kifinomult erkölcsét, amelynek leple alatt éppen a szalonok arszlánjai űzik a legfeslettebb és legkicsapongóbb életet."

Kezdésnek elég talán ennyi.