A 2012-es "Orientation Meeting" nem jött össze könnyen.

Kezdődött azzal, hogy nem igazán jött hivatalos infó arról, hogy mikor lesz. A külföldi darmasiswáknak a magyar kontingens jelezte először, hogy egyébként van ilyen, esetleg nézzenek utána. Telefonálgatások a Nagykövetségre az időpontért, A időpont, majd az terjed a Facebookon. Aztán kiderül, hogy mégsem. Lebegtetés az időpontot illetően, csoporton belüli infóáramlás, hivatalos e-mail szinte semmi az utolsó pillanatig. Végül június 2. 10h lett az időpont.

Pénteken este tipródtam, mit vegyek fel. Korábban sosem érintett ez a probléma, most úgy tűnik, ez is elért. Odakint huszonpár fok, esős idő. Pár órás program, zárt helyen, vélhetően meleg lesz. Farmer és póló - elvégre ez félig informális találkozó -, vagy öltöny-nyakkendő? Előbbi szerintem túl laza, utóbbiról nem tudom eldönteni, hogy nem túl formális-e. Hivatali patkányként oké, hogy formálisan kéne öltözni, de itt elvileg ártatlan diák vagyok. Végül maradt a fekete öltöny, nyakkendő nélkül, rövidujjú inggel. (Egy-két ember most biztos felhördül, de az ő kedvükért nem vagyok hajlandó hónaljból Balatont izzadni.)

A trolin összefutok egy ázsiai höggyel, de nem nagyon foglalkozunk egymással. Én eggyel később szállok le, némi séta után újra összefutunk a Nagykövetség kapujában - ami akkor nyílik, sikerült kb. elsőként érkeznem a kijelölt időpont előtt 10 perccel. Ennyit arról, hogy érkezzünk hamarabb az adminisztráció miatt.

Jelenléti ív aláírása után megkapom a kis névtáblámat, felcímkézem magam és próbálok jó képet vágni hozzá. Név, egyetem neve, jövendő tanulmányok és időtartam. Elnézelődök picit a teremben, ami díszesen, de kicsit ambivalensen van berendezve. Szép márványkandalló, benne faragott vízimadarak, a párkányon néhány kisebb értéktárgy, felette két indonéz államférfi portréja. Vele szemben legalább egy méter magas színes, faragott indonéz mitológiai alakot formázó szobor, mögötte csipkefüggöny, felette gipszstukkók. A falon szőttes, félmeztelen indonéz nő gyerekével, a háttérben narancssárga nap és kunyhó. Nagyon szép mindegyik, csak picit olyan érzés, mintha a kivonult gyarmatosítók villájába lakásfoglalók behozták a dísztárgyaikat és beköltöztek volna.

Közben szállingóznak a többiek, én pedig szóba elegyedek egy hölggyel és együtt próbáljuk megfejteni az őt izgató kérdéseket. Meg nézegetjük a frissen érkezőket, elvégre most valamilyen mértékig a társaink lesznek. Bemutatkozások, névtábla-nézegetés, cikáznak a kérdések, mindenki lelkes és bevallottan felkészületlen. Indonéziának a legtöbben utánaolvastak kicsit, de a kijutással járó dolgokról és a kinti körülményekről még elég homályosak a sejtések.

Kb. egy órával később érkezik a Nagykövet úr - többek szerint ez nem járja. A beszéd és az előadás számomra érdekes, bár csak 1-2 technikai újdonságot tudok meg. Viszont sokat elárul a mondat, amivel indít: "Gondoljanak úgy Indonéziára, mint egy gyönyörű nőre egy partin, akit mindenki csodál és mindenki igyekszik egy kicsit a közelébe férkőzni!" A Nagykövet úr elkötelezett csodálója lehet a gyengébb nemnek, ugyanis  többször felhívja a figyelmünket a képeken szereplő hölgyek külalakjára.

Ezután két korábbi Darmasiswa számol be jelentősen oldott hangulatban a tapasztalataikról. Ezek között is van hasznos, a társaság nagyerőkkel figyel, kérdez, kommentál, érdeklődik. Nekem max. annyi a lényeg, hogy jól gondoltam és túrazsákkal kell kimenni bőrönd helyett, valamint a ruházkodást érdemes helyben megoldani. Plusz közepesen lényeges infó, hogy érdemes itthonról szappant vinni (odakint szinte minden kozmetikai cuccban van bőrfehérítő, mert ott az a trend, nem a bronzító) és hogy nem igazán lehet tampont kapni. Fene tudja, ettől még tudok teljes életet élni. :)

Ennyi beszéd után megéhezett a t. társaság, így az indonéz nőegylet jóvoltából a következő program az állófogadás(ocska). Plusz megkapjuk a "statement letter"-t kitöltésre, amiben újra megígérjük, hogy rendesen rész veszünk majd a programban, nem keveredünk politikai ügyekbe odakint és hazajövetelkor beszámolunk a kinti tanulmányainkról. Ez a papír azért fontos, mert ez kell a vízumhoz, ha lepecsételik és aláírják, akkor onnantól jogosult vagy nemzetközi diákra és ennek eredeti példányát magaddal kell vinned Indonéziába, mert elvileg ott elkérik. (Insallah)

A menü bakso (ami erőleves alapból, üvegtésztából, negyed limeból, húsgolyóból, fél főtt tojásból és egyéb zöldségekből áll); száraz, fűszeres sült marhahús, valamiféle olajban sütött kréker, zöldségköret, rizs. Szerintem elég sok leveskockát használtak az alkotáskor, de nagyon finom lett minden. Persze a 3. - 4. hónapban már utálni fogom a bakso ízét, de most két adaggal ettem, mert tényleg jó. És feljegyeztem magamnak, hogy viszek ki leveskockát is, mert jól fog jönni.

Étkezés közben kvartekázás, telefonszám megadása követségi dolgozónak és egy érdekes beszélgetés a darmasiswák vélhető korelnökével. Az úriember gamelán zenét tanult odakint, ami a tradícinális bábjátékok és egyéb események zenei aláfestésére szolgál. Ő maga több, mint egy évtizede jutott ki Indonéziába és ott szerelmesedett bele a gamelánba, majd azóta itthon és más országokban is próbálja népszerűsíteni és jó hírét kelteni. Mint kiderült, van itt a követségen egy próbaterem, ami - mit tesz Isten - nyitva van és ha gondoljuk, megmutatja az eszközöket. Nem vagyok egy muzikális alkat, de ezt az előadást még én is élveztem. Különböző méretű és formájú, réznek látszó harangokra koppintgatnak megfelelő sorrendben, láthatóan tudják és értik, a másik éppen mit miért csinál.

Bár tényleg érdekes volt ez az esemény, de nagyjából ekkorra már kezdtem unni a dolgot. Ugyanazokat a kérdéseket és válaszokat hallgattam újra és újra, önmagukat baromi fontosnak tartó emberek arcát nézhettem és különböző félszeg ismerkedési kísérleteket kellett kezelnem. A társaim közül két hölggyel sikerült jó beszélgetést folytatnom, de egyikkel sem fogok sűrűn találkozni. Úgyhogy közel 4 óra társasági lét után veszem a képzeletbeli kalapom és elindulok haza néhány órai anyagért, amit egy jobb sorsra érdemes évfolyamtársamnak készülök odaadni. Az uniós közszolgálati jog nem könnyű műfaj és neki nem volt olyan szerencséje vele, mint nekem...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.