Draquar 2013.06.29. 12:19

Örök átok

Ezt leginkább a rossz szomszédságra szokták mondani, azzal meg én most igencsak el vagyok látva. (Szerintem ezt ők is így gondolják.)
Hogy pontosan értsük, mire gondolok, elmesélem a reggeli forgatókönyvet, ami az elmúlt 2 hónapban folyamatosan ismétlődik - kivéve talán a vasárnapot.
5:20 - Allah akbar a Müezzin quartett előadásában
6:20 - Kutya vs. motoros futár hangpárbaj (első üvöltözés, kutya elhallgat, a futár nem)
7:20 - Ha jó a kedved dudálj hangosan - az induló indonézek dala, akik nem akarják maguk kinyitni a kaput
8:20 - Újra szól a gyémántkorong, plusz kutya vs. A Sittesek (második káromkodáshullám, kérdéses eredmény)
Ez után rendszerint nem bírom cérnával, és heves kurvaanyázások közepette felkelek.
10:00 - Hőségriadó miatt döglés másnap reggelig (ún. panas-szünet, mindkét fél részéről)

Ma reggel ez a csoda annyiban fokozódott, hogy a kutya ugatása helyett 7:20-tól a kompresszor dalára kelhettem, mert a kedves szomszédnak az a gondolata támadt, hogy de jó lenne még reggel a hűvösben nagynyomású mosóval lemosni a kiskocsit, lehetőleg pont az ablakom alatt. A kompresszort előzékenyen a körbezárt, csak felém nyitott tér közepére helyezte, hogy még jobb legyen az akusztika, majd rákezdett. Szappan az nem kell, mert azt megcsinálta már tegnap éjjel 11-kor (arra aludtam el).
Gondoltam, jelzem neki, hogy mint már hónapok óta soha, most sem éreztem úgy, hogy nekem vele együtt kéne ébrednem - így kevésbé heves, de határozott anyázások közepette kinéztem az ablakon a szemébe és behúztam a függönyt. Hátha ezzel zuhan, hogy talán aludnék. (Azért nem az ablakot csuktam be, mert azt itt nem lehet. Mármint fizikailag, ugyanis az ablaküveg a reluxához hasonlóan nyitódik és záródik. Ha becsukod, a hang nem lesz - jelentősen - kisebb, de legalább megdöglesz a melegtől.)
Mesterünk ezt nem értette, ezért gyorsan elkezdte a motorteret és a motorteret magát vízzel locsolni. (Sarut nem veszünk le az akksiról, meg amúgy is, tökömér kell egy gépkocsin a motort lelocsolni vízzel??)

Miután képzeletben változatos módokon vettem elégtételt a mókuson, 8 óra tájban megindult a gyémántkorong is, akkor pedig már belőlem is verbálisan a szar. Asszem a legenyhébb "jókívánságom" irányukban az volt, hogy Allah nézze a picsájukat sasliknak és húzza őket nyársra. (Igen, csúnyán beszéltem és még le is írom. Mert az élet nem csak játék és mese, mintahogy feszültséget sem csak meditációval és zumbázással lehet levezetni.)
Ezután jött a Szomszédok All Star válogatott, akik helyi pletyka-szakkörükben megtárgyalták (tinilányos röhögcsélés közepette, ami nekem szokatlan negyvenes fasziktól), hogy ki hogyan NEM járt a másik anyjával, majd 10 óra előtt pár perccel már csak a szél játszott a kisutcában és görgette a patkányok által meghagyott szemetet ide-oda.

Többen megjegyezték, hogy mintha nem volna jó a hangulatom. Hát, kevés dolog miatt tudnék itt örömködni. Mert persze, elkezdhetném én is az önámítást, hogy "de milyen jó, hogy 10 után bármikor visszafekhetek és akár egész nap döglődhetek" vagy "ugyan, éjszaka bármeddig fent lehetek, azt a pár óra meg nem számít, amíg zaj van, majd átalszom" - de szerintem legalább magához legyen őszinte az ember. A fentieket pedig sehogyan sem lehet egy fikarcnyit sem élvezni.
A másik, hogy mi a túróért legyen jó a kedvem? Az utazásom továbbra is borotvaélen táncol, mert ösztöndíj még mindig sehol; a jegyárak emelkednek; továbbra is kibeszél a lakosság - nem a hátam mögött, hanem előttem, mert azt hiszik, nem értem; továbbra is dupla árat kéne fizetnem néhány dologért vagy csak simán nem azt adják, amit kérek... Mire fel örömködjek?
Ettől függetlenül nem vagyok morózus vagy ilyesmi, simán csak törődött. Vagy inkább azt mondom, hogy tele a tököm és nincs hol leereszteni, mert jó dolog a heti három edzés, de a mentális feszkót nem viszi le, csak átalakítja egy picit. Elviselhetőbbé teszi. De attól az még gyűlik.

 

A másik értelemben van egyfajta "örök átok" az otthoni dolgokon is.
Komolyan azt gondolom, hogy jobban szeretnék most 16-17 éves fejjel pályát választani, mint a saját időmben. Miért?
Mert tök egyértelmű, hogy NEM itthonra kell elkezdeni képezni magam. Angol és/vagy német nyelv, szakkifejezések és külföldi egyetem vagy szakképzés. Igen, hitelből. Nem itthoniból, kinti diákhitelből. Mert ott ez nem újdonság és mivel már régóta így megy, egy csomó buktatóját kiküszöbölték és a hibás és sikeres kivitelezésből erősen az utóbbi áll jobban. (Egyébként idővel én is ezt fogom tenni.)
Ha megnézzük, úgy tudom, az a terv, hogy a felsőoktatásba belépéskor legyen 2 középfokú nyelvvizsga. Ezután valaki lezúzza a maga éveit, aztán nyelvtudással és képzéssel ill. az ezekkel együtt járó tájékozottabb elmével maradjon itthon biorobotnak és küzdjön a létfenntartásért, ugyanúgy hitelekkel. Képzetten éljen szarul, hallgassa az idősebb melósoktól, hogy lófaszt se tud és mégis diplomája van, minek pattog amikor az öreget és a tapasztalatot se becsülik, ne "feltűnősködjön" az ötleteivel meg ne kritizálja a megszokott rendszert, mert ki lesz rúgva/utálva/pofán lesz verve. Megéri, nem?
(Ebből a szempontból sokat egyszerűsödött ám a pályaválasztás manapság.)

Olvasgatom itt kint a híroldalakat és rossz szokásomhoz híven belenézek a kommentekbe is. Ezt már otthon is csináltam, itt se hagytam abba. Azt látom, hogy ugyanazok a beszélgetések mennek mindenhol, ugyanazok a sémák és panelek ismétlődenk egyre-másra. Nagyon-nagyon kevés értelmes és esetleg reális vagy eredeti hozzászólás, amit rendszerint ellenérvek hiányában a helyesírásra vagy a feltételezett anyagi státusz, politikai oldal vagy vallási meggyőződéshez tartozásra tett megjegyzéssel próbálnak hitelteleníteni. És ez nem kizárólag Jobbik-szavazókra igaz, balos és jobbos, fidesznyik és libajnais egyaránt ágál, tök ugyanaz a mélyről, a gyíkagyból felszüremlő sérelmi politizálás/párbeszéd megy, akár egy kismamablog bejegyzése alatt is.
(Utóbbi egyébként kiváló fogamzásgátló, komolyan, a kedvem elmegy a gyerekgyártástól ha belegondolok, hogy milyen idióták közé kerülne Dóri a nem biztonságosan végrehajtott üzekedési vágyam miatt.)

Megoldás? Zárkózz be, éljél csigaházban a szeretteid köréből nem kimozdulva - bár jó eséllyel azok is dettó ugyanezt fogják csinálni, ha valami közéleti vagy távolról is politikai témára terelődik a beszélgetés. Ha meg nem, akkor nemtom, mi zajlik abban a családban "értelmes/értelmiségi eszmecsere" név alatt.
Vagy lépjél le külföldre és lásd meg, hogy ott is ugyanaz a szar folyik, csak az téged nem érint olyan mélyen. Mert az az, te meg csak melózni jársz oda, esetleg élni, de semmiképpen sem sorsközösséget vállalni velük.
Ja, hogy ez elég negatív kép? Az, de mint már említettem és mint a Hupikék Törpikékben is megmondták: az élet nem csak játék és mese.
Én egészen pontosan egyre inkább úgy látom, hogy Madáchnak igaza volt: "Az élet célja a küzdés maga." Néha meg kell állni, 1-2 ütemnyit élvezni az addigi sikereket és tanulni a kudarcokból, aztán menni tovább. Új sikerek felé és megpróbálni elkerülni az új kudarcokat.

 

Sokszor kérdezik azt is, megérte-e kijönni?
Nem. Nekem nem. Szakmailag nem. Tapasztalatilag megérte, kérdés persze, hogy kellett-e nekem ez a tapasztalat. (Mármint az jó, hogy tudom, képes vagyok végigcsinálni egy ilyet; de az már kevésbé szívderítő, hogy mindezt nem "egy maréknyi dollárért" teszem.)
Az évfolyamtársaim mind 6-10 hónappal előrébb tartanak a karrierjükben, ez ugyanennyi havi bért is jelent, csak hogy materiálisak is legyünk a nagy okoskodás közepette. Én idekint egy árva publikációt nem tudtam megjelentetni, habár megírtam vagy kettőt és fejben van még legalább ennyi. (Most a komolyakról beszélek, nem az ilyen-olyan cikkecskékről meg történetekről.) Tehát ha feladom valahova az önéletrajzom és valamilyen csoda folytán bekerülök a HR-es interjúra, nem fogom tudni azt mondani, hogy az itt töltött x hónapomnak van kézzel fogható szakmai eredménye. Hiába tudom, hogy kell(ene) bánni és tárgyalni egy ázsiai (főként persze indonéz) partnerrel vagy melóssal; mivel bizonyítom, hogy nem csak dumálok bele a levegőbe és nem a golyóimmal tikitakiztam valami tengerparti bungalóban egy fűszoknyás húzottszemű hobbitlánnyal?
Mutassam meg esetleg ezt a blogot? Gondoljuk már végig, csak a bekezdés elején elmeséltek miatt kb. bekezdésenként vágnának ki az interjúról. "Az őszinteség nem szexi", hogy marketinges fordulattal éljek.

 

Egyébként tényleg nincs különösebben baj a kedvemmel. Csak azt gondolom, a "legyünk lélekben örökké gyerekek" szemlélet nem nekem való - meg mellesleg egy bazi nagy zsákutca - és ez óhatatlanul együtt jár egy csomó illúzió elvesztésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://darmatey.blog.hu/api/trackback/id/tr995383242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása