Már Karácsony után kezdett körvonalazódni, hogy egy magyar darmás lány Manadoból elugrana Semarangba meglátogatni így a jávai túrája egyik állomásaként. Garai kisasszony némi huzavona után végül dec. 31.-én érkezett meg, szóval mondhatni nem siette el. :) Miután hazavittem és lepakoltunk, körbenéztünk kicsit az egyetem környékén, de természetesen jött az eső, szóval visszasprinteltünk a kostba. Itt Évit elnyomta a buzgóság, de szilveszteri tűzijátékot nézni meg helyi ünneplést azt mindenképpen szeretett volna, szóval este 11 környékén felébresztettem és elmentünk a főtér felé, ahol a partihangulat nagynak ígérkezett...

... meg a tömeg sem kicsinek. Nem állítom, hogy sokan voltak, de a mi utcánkig be volt dugulva az út a lezárások meg az emberek miatt, szóval mi kb. a sugárút feléig vergődtünk el és utána abbahagytuk a tülekedést, mert kezdett heveny ember- és tömegundorunk lenni. A tűzijátékuk egyébként érdekes volt, de elég amatőrnek tűnik az otthoniakhoz képest mind a fellőtt képek és formák, mind a szervezettséghez képest. Nem volt rossz, de ez is inkább olyan indonéz módon volt megoldva: több volt benne a lelkesedés, mint a jól végzett meló. (Abba már bele sem megyek, hogy éjfél előtt kezdték el a show-t.) Eztán vártunk egy kicsit, amíg leürül a tömeg nagyrésze és utána viszonylag könnyen hazajutottunk. 

Előtte persze beszereztünk mindenféle vicik-vacakot, amit ilyenkor egy hercegkisasszony csak megkívánhat.

Másnap persze viszonylag későn keltünk és amolyan láblógatos napot terveztünk. Elmentünk az egyik nagyobb plázába, mert Évi valamilyen habos süteményre vágyott, azt meg ilyen helyeken érdemes nézni. Meg rózsaszín szalmakalapot is. Meg ruhákat. Meg miegyebet. Én meg nagyokat élveztem a plázázás és a "csajos program" örömétől, de ez van. Azért a mozizás kicsit kárpótolt, megnéztük normális változatban A Hobbit c. filmet - nagyon szép a látványvilág meg szerintem érdekes a történet is, tényleg jobban meg lett oldva, mint a könyv. Ezután természetesen jött a szokásos menekülés az eső elől haza, majd Évi felfedezte a gépen az Egyszer volt, hol nem volt... c. sorozatot, amire rá is kattant nagyerőkkel - azóta rendszeres esti program lett megnézni abból pár részt.

Szerdán elnéztünk egy nagyon reklámozott helyi vizeskedős helyre, ami a sokat sejtető Water Boom névre hallgat és egy golfklub közepén található egy domboldalban. Hát... nem tettem le az arcom tőle. Kisgyerekes pároknak pl. egészen jó lehet, de 2 valamirevaló csúszdán kívül csak amolyan indonéz láblógatást lehet ott véghezvinni, gipszbe öntött diznifigurák között. Évi nem az a csúszdázós alkat, mert mittomén, fél a zárt tetejű csúszdától, szóval aznap sem dübörgött az adrenalin errefelé. Csináltunk pár fotót meg próbáltuk jólérezni magunkat a "Pleasure Pool"-ban - ami azért volt pleasure, mert lehetett a medencében ülve enni a büfé kiadóablakában és nézni a kisgyerekeknek felállított mászókás-medencés részt meg a leérkező csúszdázókat. Kajak, mi? (Plusz adalék, hogy csúszott ott néhány indonéz vagánycsávó - akik imponálni akartak Évinek -, meg egy család is, akinek a gyerek és női tagja elsírta magát a nagy sokktól, amit a lecsúszás jelentett a felfújt fánkon és a csúszdán keresztül.)

Voltunk még egy állatkertben is, Mangkang Zoo a neve és nem egyszerű róla bármit is találni a neten. Például a(z egyik) saját oldalukon sem sikerült feltüntetni a nyitvatartásukat, de három gondozónak az arcképes önéletrajza az fennvolt. Fontossági sorrend is van a világon, ugye... Az állatkert egész jópofa volt, de én inkább vadasparknak mondanám a méretei miatt. Évi fotózkodott kígyóval, mert azt ő szereti, aztán elkezdtünk viccelődni, hogy már csak egy alma kéne a kezébe és kész is a paradicsomi parafrázis. Elefántozni is akart volna, de épp szerelte a tesa a technikát a fényképezéshez, szóval az nem volt elérhető. A két fő látványosságot, a bengáli tigrist kölykökkel és az orángutánt természetesen nem láttuk, de a többi állatot azért jól lecsekkoltuk. Aztán tartottunk egy "fényképezzük körbe a nevezetességeket"-délutánt és összehaverkodtam egy sofőrrel, aki lendületből rátolatott a motorom első kerekére. Miután megérdeklődtem tőle, hogy vajh' búcsúban lőtte-e a jogsiját, nem beszéltünk egymással többet.

Nagyjából ennyi a nagy történés az elmúlt időszakban, ma netezünk és képeket töltünk fel, Évi társalog az otthoniakkal én meg megyek edzeni, mert egész héten nem voltam és felgyűlt a feszkó. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.