A rövid válasz az, hogy itt mindent ünnepelnek, ami messziről elkerüli a munkát.

Kicsit hosszabban pedig arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a kereszténység még mindig a keresztény a legnagyobb vallási kisebbség az országban (többsége egyébként protestáns, kisebb része római katolikus). Plusz a karácsony külsőségei borzasztóan népszerűek ám Ázsiában, lehet soha nem látott dolgokat venni otthonra - mint pl. gusztustalanul díszített, fröccsöntött műfenyő műhóval, "bevarrt szájú hóember", csicsás égősor (ami egyébként is jó dolog, utána mehet a kocsira), stb. Szóval a vallásos áhitat megkérdőjelezhető jelenlétén túl az üzletnek is jót tesz, ha van karácsony errefelé, plusz lehet mutogatni a világ országainak, hogy milyen baromira toleránsak vagyunk ám vallásilag, legyetek ti is azok! (Lásd az indonéz elnök ENSZ-beli beszédét. Egyébként pedig a többség pont nem foglalkozik az ünnep vallásos részével, örül, hogy megint lehet hivatalosan semmittenni. A radikálisok meg egyre többször támadnak meg más vallású csoportokat a helyi KSH és néhány nemzetközi szervezet szerint is, de a tolerancia azért nő vagy legalábbis stagnál a kormányzat szerint.)

Az ünneplés meg itt is ugyanúgy zajlik, mint otthon: összejön a család és esznek. Lehet, hogy ajándékoznak is, de azon az eseményen érthetően én nem voltam jelen. A menüben a szokásos rizs, csirke és esetleg hal köszön vissza, de ez a sima hétköznapi étkezésekkor is így van. Ami talán plusz az az, hogy itt nem nagyon van éjféli mise (ahogy én tudom), hanem reggel mennek templomba, ahol énekelgetnek meg gondolom nagyerőkkel imádkoznak. Mondjuk azt el se tudom képzelni, az hogy nézhet ki: "S midőn Urunk kivezeti Izráel népét arról a területről, ahol egyiptomi testvéreink élnek és elvezeté őket oda, ahol palesztin testvéreinknek kéne élnie, hogy ott aztán kínhalálban részesítsék Megváltónkat, Jézus Krisztust..." vagy hogyan? Asszem erre nem fogok egyhamar rájönni, de nem is keresem annyira a megoldást, az igaz.

A hipermarketekben lehet egyhavi fizetésért műfenyőt is kapni, azt szinte biztos, hogy csak gazdagék veszik meg, aztán ahogy őket ismerem, kihajítják. Ezen kívül meg lehet csodálni ilyen nagyon szépen kidekorált pálmafákat is néhány köztéren. Különösebb ünnepi akciózás nincs, Mikulás környékén természetesen sapkát húzatnak a melósok fejébe és néhányuknak bekenik az orruk hegyét egy fekete folttal, biztos rénszarvasnak akarják álcázni őket.

 Az én karácsonyom speciel eléggé unortodox volt ezek miatt. Egyrészt szokás szerint nem igazán jött meg a karácsonyi hangulatom, amihez azért erősen hozzájárult az is, hogy 30 fokban szerintem nem lehet erre rákészülni; másrészről nekem az ilyen sosem jön könnyen. Az elmúlt hat évben a vizsgaidőszakok miatt nem, most meg az egyéb körülmények okán. A magyar kurultaj tagjai (és gyakorlatilag mindenki más is) Balira gyűlt, hogy együtt ünnepeljen nagy egyetértésben és valszeg nem csekély tinta társaságában. A történet a fotók alapján elég jól sikerült, de nekem nem volt kedvem reszkírozni meg esetleg kényszeredetten bazsalyogni, szóval én maradtam Semarangban. (A másik nyomós okom az volt, hogy a többiek most csinálják meg azt, amit én februárban tervezek - fölösleges pénzkidobás lenne kétszer lenyomni, plusz így tudok érdeklődni tőlük, hogy mi-merre-hány méter. Erre a helyiek rendszerint azt válaszolják, hogy nem tudják-balra-5 km.) Minek rontsam el mások szórakozását?

Az 5 nap alatt túl sok érdemlegeset nem csináltam, újságot olvastam, próbáltam nyelvet tanulni és skypoltam az otthoniakkal. Ez az időeltolódás és a pocsék helyi internet miatt elég nehézkesen ment: 24.-én éjfél környékén virtuálisan a szekrény tetejéről figyeltem a család egyik felét vacsora közben; 25.-én pedig összeomlott az otthoni net, így sötétedés környékén Vikivel levágtunk egy sprintet az egyetemre és elücsörögtünk itt egy pár óráig, amíg az otthoniaknál minden összeállt és tudtunk beszélgetni Apunak köszönhetően. (Egyébként érdekes, hogy milyen nehezen ment a társalgás, a többség vagy feszengett, vagy nem tudta, mit kérdezzen - egy, csak egy asszony volt talpon a vidéken, de ő meg pszichiáter, szóval a kérdésekhez értenie kell. :) ) A nagy köldöknézés közepette két dologra jöttem rá: 1. Ilyen karácsonyt többet ingyen nem csinálunk. Nem az a probléma, hogy nem a szeretteim körében töltöm az estét - de hogy mindez semmilyen értelmes vagy nagyobb célt nem szolgál, az nagyon nehezen elfogadható számomra. 2. Már értem, hogy miért szaporodnak meg ünnepek környékén a depressziós emberek. Jelentem, én megcsináltam, nem lett bajom. Sőt, mivel el tudtam kerülni a "kedvenc" indonéz előadóm muzsikáját, így másoknak sem.

Idő közben bejelentkezett egy magyar darmasiswás lány Manadoból, hogy meglátogatna itt, mert Semarangot is megjelölte anno és kiváncsi rá, jól járt-e vagy sem. Plusz ő most tölti a szemeszterközi szünetét itt Jáván és körbelátogatja a magyar helyőrségeket, amiknek a száma most erősen lecsökkent a bali vakáció miatt. ("Moslékkal is lehet tüzet oltani" - tartja a mondás) Szóval most az ő látogatására is készülgetek, nem olyan egyszerű itt turistáknak értékelhető elfoglaltságot találni. Egyébként pedig folytatom a kondizást, ez sokat segít a hétköznapok hülyeségeinek legyűrésében, mert mindig kellően lefárasztom magam ahhoz, hogy ne tudjak minden kis hülyeségen fennakadni. Többen kérdezték már, hogy mi van a nyelvvel meg a tudományos projektemmel. A nyelvtanulás ugyanolyan fos, mint eddig, a jan. 15.-ei héten lesznek a féléves vizsgáink. Még örlődöm, mit is csináljak: tegyek a kedvükre és csaljam össze jóra a tesztet (amihez ők minden segítséget meg fognak adni, ahogy ismerem őket) vagy mutassam meg, mit tanítottak nekem valójában és az otthoni szigor szerint írjam meg? Én az utóbbi felé hajlok, egyék meg amit főztek. A következő csörte a rendszer és köztem/köztünk azután lesz, hogy megkaptam a vízumom és az útlevelem (mert az természetesen még mindig nincs kész) - nem kockáztatom, hogy valami alattomos húzásra ragadtassák el magukat. (Nem ugyanaz a divízió foglalkozik az oktatásunkkal és a vízummal, de a fene se tudja.) A tudományos projekt már nehezebb téma, mert az már szinte biztos, hogy nem fogok annyira megtanulni indonézül, hogy személyesen csináljak interjúkat. Másrészről pedig mindenki úgy csinál, mintha itt nem is létezne a probléma, már egy ideje figyelem az újságokat és sehol semmi híradás a támadásokról. Talán majd a program végén, Szumátrán több sikerem lesz. Legvégső esetben pedig marad Kuala Lumpur.

A következő leggyakoribb kérdés, hogy mikor jön Dóri: február 15.-e környékén, egy baráti párral együtt. Megnézzük Yogyát, Balit és a Gili-szigeteket, ha még marad időnk, akkor Nyugat-Lombokot is. Aztán meglátjuk, de az tuti, hogy Dóri március elején repül haza.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.