Lassan a rétestésztával kezd vetekedni ez a leírás, szóval úgy döntöttem, megállunk a trilógiánál. Az szerintem pont elég lesz mindenkinek.

Nem mondom, hogy nem volt hűvös éjjel kettőkor a hegyen, amikor az ágyba tévedtem. Sokat dobott viszont a hangulaton a melegvíz, amivel le tudtam zuhanyozni és utána az a pár óra alvás, amit előirányoztak számunkra. Nem mondom, hogy mindenki szépen időben felébredt, de én igen - ez pedig azt jelentette, hogy idővel mindenki más is és megkapták az infókat, amik az induláshoz kellettek. Elfogyasztottunk egy újabb pocsék reggelit - érthetetlen számomra, hogy tudnak zsírostésztát enni rothasztott zöldséggel - és szépen lassan mindenki elhozta a cuccát és bekászálódott a kocsiba. Az enyémet "természetesen" a szobában hagyták, de rövid időn belül előkerült és azidő alatt a társaság is eloszlott. A kisbuszban utaztak a valamilyen szempontból egyedülállóak, a másikat pedig kineveztük nászutas lakosztálynak zenésszel és hippi pappal együtt. Nem teljesen pontos az analógia, de megteszi.

Megkérdeztük nagyeszű sofőrünket, hogy mennyi ideig tart majd a hazaút? Azt mondta, 6 órán át. (Ekkor még nem tűnt föl, hogy a fazon nem pislog.) Mivel az indonézek nem tudnak sem időt, sem távolságot becsülni, gondoltam, az előttünk álló kb. 370 km-t ennél valamivel hosszabb, de 9 óránál nem több idő alatt le fogjuk tudni nyomni - mivel elvileg az autópályán megyünk és az eddigi tapasztalataim szerint ezek a buszok 40-50 km/h-val szoktak közlekedni. Nem igazán akarom hosszasan részletezni, de nem jött be a számítása. Viszont valami cuccot biztos használt az öreg, mert nem evett, nem ivott velünk soha, pislogni sem volt szokása és úgy vezetett, mint egy igazi megveszekedett baromarcú. Nem szoktam háklis lenni arra, hogy ki hogyan előz vagy intézi a közlekedést, de amikor egy picsányi kétsávos úton a hegyoldalban valaki nekiáll vigéckedni egy teherautó mögül a felezővonalon, centikre a szembejövő kocsitól, akkor azért én is beígérek neki hátulról egy gyomrost. A végén még a lányok is odáig jutottak, hogy ha megállunk és a fazon tovább erősködik, tényleg lépjünk már a nyakára, mert ez életveszélyes. Ami engem még ennél is jobban aggasztott, hogy az utolsó kinézett buszom indulásának időpontjában kb. a feleutat hagytuk el - és ekkor már 10. órája "élveztük" a fazon formaegyezését. Ekkor már nem csak az ő nyakára álltam rá, hanem előszedtem Yohannest is, hogy akkor nekem most kurva gyorsan találunk egy buszt vissza Semarangba, mert nekem holnap órám van és azt ígértem a tanároknak, hogy ott is leszek. (Gyanítom, ha most elkártyázom a bizalmat, akkor később sem igen fognak elengedni sehova.)

Yohannes megígért mindent, de közben szóltak a másik kocsiból, hogy álljunk már meg egy kicsit, mert a sofőrjük konkrétan elaludt a volánnal és hát csukott szemmel még itt sem jó vezetni. Ekkor már tényleg a sofőr és Yohannes arcába néztem a legkeményebb, "elfogy a méz a boltban" tekintetemmel és mondtam, hogy akkor most kérek egy tervet és egy menetrendet a megvalósításhoz. Yohannes hebegett kicsit, majd mondta, hogy Purwokerto vagy Purworejo (mindkettő név kedves a magyar darmás fülnek ebben az évben, ki tudja, miért? :) ) városában van utazási iroda, oda bemegyünk és lepattintunk nekem egy buszt. Oké, de ha nem jön össze, baj lesz... (Utolsó mentsvárként a volán mellett elalvó hatvanvalahányéves sofőr majd elvisz haza. Meg a f..., azt.)

Eleredt az eső, de Purworejoban tényleg találtunk egy nyitva levő utazási ügynököt (20h-t írtunk ekkor), aki 42.500-ért elvisz kényelmes kisbusszal hazáig. Elég hihetetlenül hangzott az egész napos szopóálarc után, de abban a csávában sem akartam ragadni, akkor már inkább ez. Egyébként is könnyebb eltéríteni ezt a buszt, mint amazt... Sms-ek a felügyelőtiszteknek, lefényképeztem a teljesítési lapunkat, leadtam a kontaktot Yohannesnek és megígértettük egymással, hogy keresni fogjuk a másikat, ha hazaértünk. (Én megírtam az sms-t, de még várom az ő e-mailjét.) Gyors retyó, elköszönés a többiektől, csomagok ki, buszba be, takarót ki, ülésbe be. Miután meggyőződtem róla, hogy az eddigi legfaszább sofőr vezeti a buszt - ismer pl. olyan nyugati fogalmakat, mint követési távolság, fékút, index, optimális sebesség és még alkalmazza is őket - 2-3 megálló leellenőrzése és némi keksz felkínálása után legnagyobb meglepetésetekre újra aludni tértem. (Nem lettem mormota, csak próbáltam felhozni magam a napi 6 óra alváshoz plusz ha jól emlékszem, volt egy bejelentkezésem még aznapra. Aztán lehet, hogy utóbbi mégsem.)

Ébredni 23h-kor ébredtem a semarangi ADA mellett, ami korábbi bolyongásainkból már jól ismert volt. A mitfahrert leraktuk az egyik vasútállomáson (a Tuguh Muda, az Ezer Ajtó nevű holland gyarmati épület mellettin) és elindultunk az én kostom felé, ami két megálló között volt. A sofőt ezidő alatt gyorsan elmesélte a fél életét angolul és indonézül. Ezen kívül percenként akartom tőlem magyar forintot és/vagy magyar nőhöz tartozó telefonszámot keríteni, mert szerinte Indonéziában minden szar, de főleg a pénz és a nők. (Udvariasságból vitattam ezt egy kicsit, de azért nem vittem túlzásba.) Nagyon nehéz volt megértetni vele, hogy mivel az elmúlt két percben sem volt és azóta sem nyomtattam, most sem tudok neki egyikkel sem szolgálni. A fazon egyébként három évet húzott le dél-koreai építkezéseken, de nem részletezett okok miatt hazajött és azóta buszt vezet - nem túl nagy megelégedésére. Mondtam, hogy ha Isten is megsegíti, gyűjt egy kicsit és visszamehet oda nagy pénzt csinálni. Hát, hitte is meg nem is, de végül jó hangulatban köszöntünk el. (Én kicsit kevésbé, mert menet közben jött egy sms, hogy elmarad a holnapi/aznapi óránk, így nyugodtan héderelhettem volna még a többiekkel kicsit Yogyában, de hát ezt dobta a gép.)

Éjfélkor bemásztam a kost kerítésén (nem egy megerőltető feladat, csak a tetjén vannak hegyesre hajlítva a vasak) és kétszer elsétáltam az alvó éjjeliőrünk feje mellett észrevétlenül. Eddig is jobban bíztam az ajtóm zárjában, de ezután még inkább fogok. Viszont az utcánk tényleg őrzött, le volt sorompózva mindenhol, az egyetlen járható út mellett pedig az éjjeliőr verte éppen a bambuszt, hogy éjfél van. (Vagy hogy valaki járkál az utcán és menjen lejelentkezni, fene se tudja.) Innentől kicsit homályos az este, mert tényleg baromi fáradt voltam: úgy emlékszem, lezuhanyoztam kicsit és talán beszéltem Dórival is (álmaimban biztosan), majd megbeszéltem magammal, hogy mivel senki nem lát be és senki nem nyit rám, könnyűben alszom és ha melegem van, ventilátor mellett - az a kerengő 27 fokos levegő is sokat dob a hangulaton. Így is lett, kisebb megszakításokkal végre közel egy hét után aludtam 8 órát egyhuzamban, vízszintesen, nem mozgó környezetben. Ez is valami, de nálam keményebb arcok ezt jobban bírják.

Az utazásnak többféle kicsengése és tanulsága lehet, mindenki vonja le a magáét. Én nem okoztam magamnak nagy csalódást, de tény, hogy ügyesebben kell titkolnom a lapjaimat a "közönség" elől. Nem mindenki érti meg még az otthoniak közül sem a magánszféra fogalmát és a nem-túlságosan-köntörfalazó stílusom csak kiváncsivá teszi őket. Engem kevésbé zavar ez a "balladai homály", kellően tágan tartja a cselekvési zónámat. A másik tanulság, hogy az indóknál csínján kell bánni az utazással és csak hivatalos helyen foglalni és utazni, ha tartani akarod a menetrended. Bohóckodni meg "hatalmas útikalandokat megélni" persze lehet stoppal is, de több ebben a romantikus felhang otthon, mint itt. Ha valaki a helyiekkel való asszimilálódást és a törzsi kultúrákba való beolvadást keresi, az húzzon el Pápuára vagy a Salamon-szigetek valamelyik tökömlököm korallzátonyára és a végén jöjjön rá, hogy Vernével együtt ez a világ is elveszett már - a romantikája legalábbis biztosan. Ezek az emberek egyébként többnyire 2 hétig vágynak pálmakunyhókban és ágyékkötőben bohóckodni, de akkor se rossz, ha legalább némi 220 volt és egy iBasz van a közelükben. (Igen, újabb sommás vélemény, lehet vitatkozni a tartalmával, ha akarunk.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.