Az iskola, ami meghívott minket, kb. a város egyetlen nevezetessége és emiatt igen fontos lehet a helyieknek, hogy rendben működjön. Gondolom legalábbis, mert másként nem igazán hiszem, hogy nagyon megérné nekik egy tucatnyi külföldi diákot lepénzelni, hogy látogassanak el eme metropoliszba. (Bár ha jól emlékszem, valamelyik domboldalban egy hiányos Hollywood felirat is díszelgett, humorérzéküket bizonyítandó.)

Amikor megérkezett kis csapatunk a suliba, egy kis szobában már várt minket a helyi tanári különítmény, valami biztonságis ember és közölték, hogy annyira nagyon örülnek nekünk, hogy rögtön vagy hat osztályt összecsődítettek és mindegyiket lesz lehetőségünk meglátogatni, forgó rendszerben. Témát nem igazán adtak meg, annyit mondtak, hogy beszéljünk az országunkról meg ami eszünkbe jut. Hajjaj, hát a mi eszünkbe elég sokminden jutott, kezdve az álnéven bemutatkozástól A Dal előadásáig, a hangulat tetőfokán pedig a Dallas-szimpatikusok (Jockey, Bobby és Pamela) előadásában meghallgathatták a gyerekek a Belgától az Egy-két-há c. opuszt is. Mondhatjuk, hogy ez parasztság volt - és talán nem teljesen alaptalanul, de egyszerűen nem tudtuk szóra bírni a kölköket. Valószínűleg vagy én voltam sok nekik látványilag, vagy annyira nem beszéltek angolul a kötelező 6 mondaton kívül, hogy a kérdéseinket sem értették. Nem ragozom, elég hosszú és fárasztó délelőtt volt, amit természetesen fotózással zártunk.

Ezután a változatosság kedvéért buszra szálltunk és elindultunk a helyi tengerpartra. Nekem elég vegyes elvárásaim voltak, de mivel korábban azt mondták a helyiek, hogy a sziget északi oldala való inkább fürdőzésre és az szebb is, hát olyan nagyon nem húzódoztam. Az környék eléggé hasonlított amúgy az otthoni alföldi tájra, csak valamivel több volt benne a mesterséges medence, amiben szerintem halakat és rákokat tenyésztettek. Egyrészről azért, mert a rizs szerintem kevésbé terem meg errefelé a szárazság és a tenger közelsége miatt; másrészről valszeg a hal és a rák drágább, mint a rizs, ezért jobban megéri termelni. A vendéglő, ahol az ebédünket elköltöttük amolyan családi vállalkozás lehetett, három hosszúkás, fedett épületből állt és a lányok nagy örömére kvázi-svédasztalos rendszerben lehetett kiválasztani, melyik élőlényt óhajtják megváltozott formában és halmazállapotban visszakapni. (Érdekes amúgy, hogy a "szegény kis boci és csirke" mantrázók egy könnycseppet sem hullattak a levegőn megfulladt halacskák és rákok miatt.) Amíg a helyiek az ételt gyártották, addig a többiek valami hideg gyümölcsös szódával a kezükben ültek az árnyékban, én meg bementem fürödni a vízbe... ami olyan volt, mint otthon a Balaton, csak enyhén sós. Baromi sokáig be kellett gyalogolni, hogy ellepjen, enyhe hullámok és húgymeleg víz. De elég kellemesen ellazított és felébresztett, plusz megfázni is baromi nehéz lett volna egy szál gatyában a 33 fokban. Kimentem, száradtam egy kicsit és közben társalogtam a többiekkel (de azért egy inget felvettem, mert ennyi színhús látványa savanyúság és kenyér nélkül sok lett volna nekik kéthavi koplalás után, aztán fene se akarja a bajt), majd szóltak, hogy kész az ebéd. Mivel fáradt voltam és kevésbé éhes, ezért odaültem a többiek közé az asztalhoz (elfoglaltuk a teljes hosszanti falat) és csak ittam egy gyümis szódát - ami itt szigorúan szénsav nélküli. Valami pocsék háttérzene szólt és hát kinek kellett intézkedni az elhallgattatásáról?! Mivel egy korrekt keverőpult volt a karaoke rendszerhez bekötve, ezért inkább nem babráltam vele, csak lecsavartam a főhangerőt - a többiek meg örültek nagyerőkkel nekem és maguknak. Elmondásuk szerint iszonyatosan finom ételeket ettek, a legjobbakat eddig Indonéziában. Mondjuk az óriás-palacsintányi hal tényleg nem volt rossz, mert végül én is ettem belőle pár falatot és rájöttem, továbbra sem kedvelem a halakat. Ettem viszont kígyóbőr-gyümölcsöt, az elég jó volt. A többiek szerint körtéhez hasonló ízű, én nehezen tudom besorolni.

Kajálás után ledőltünk kicsit aludni, mert egyrészt baromi meleg volt, másrészt éjjel nem nagyon tudtunk, harmadrészt a többiek saját bevallásuk szerint majdnem rosszullétig kajálták magukat. Ez az alvás nekem olyan jól sikerült, hogy a többiek ébresztettek fel, hogy indulunk. Természetesen előtte még fotózkodtunk kicsit a helyiekkel, mert hát kevés fehér jár erre, ki kell tenni minket az étterem falára. Érdekes módon itt is inkább a lányokra voltak kiváncsiak - ki érti ezt? :) Ezután visszaindultunk a hotelbe - de előtte még beugrottunk valami helyi mecénáshoz, aki hatvanvalahány éves korára lett festő, költő, műfordító. Rövid szótárazás után rájöttünk, hogy a versei a nőkről és a szexről szólnak, az olajfestményei pedig mindenféle egyéb emberi és természeti képekről. Itt is kaptunk persze kaját, teát meg rágcsnálnivalót, de azért már moderáltan fogyasztottunk, mert egész nap mindenki csak kajáltatott minket. Persze ha nem eszel egy kicsit, az meg modortalanság, szóval jól körbeértünk megint. A lányok nézegették a festményeket, Borinak pedig annyira megtetszett egy tengeri hajókat ábrázoló, hogy elkezdett alkudni rá. Mivel igen nagy művész az öreg (csak még senki nem ismeri), ezért egymillió rúpiáról indított keret nélkül. Bori meg mondta neki, hogy de ő diák, nincs neki ennyije, adja oda fél millióért. Az öreg elég gyorsan belement, tehát valszeg még így is túlárazott volt a művészete...

Este aztán jött a szokásos kaja-kör, majd Zoli kérte magát oda a gépemhez, mert megdumáltuk, hogy csak beszélnie kéne a barátnőjével, ha már a leányzó képtelen összekapni magát az időzónák és a mikrofonproblémák miatt. (Szerintem elég gyenge érvek ezek, de nem az én dolgom. A lány aranyos, Zoli komolyan veszi, akkor ne egy ilyenen csússzon el a dolog.) Gondoltam, nem maradok ott gyertyatartónak, inkább elindultam sört szerezni a környék legmuszlimabb városában - mert kell a kihívás és a vizet már baromira untuk. Érdekes filozófiájuk van amúgy a helyieknek, mert a 100%-os gyümölcslé literje nem annyival olcsóbb, hogy inkább olyat igyon a gonoszrossz nyugati sör helyett, plusz az nem is bír vízhajtó erővel, amire baromi nagy szükségünk van amúgy az állandó koncentrált vizelet miatt. Elmentem a legközelebbi Indomarketbe, ahol természetesen nem akartak ilyet árulni. Megkérdeztem, hol lehet kapni, ha a raktárba se? Miszter, hát van itt 5 km-re keleti irányba egy bolt, ott lehet beszerezni ilyeneket. Oké, 5 km az tűréshatáron belül van, megoldjuk fél óra alatt (mert az indonézek nem tudnak sem időt, sem távolságot felmérni) és annyi idő pont elég Zoli bácsinak is a próbálkozásra. 10 perc séta után rájöttem, hogy kifelé megyek a városból és útszéli bódékon kívül más nem lesz, ezért átmentem a túloldalra és elkezdtem kérdezősködni. Apám, Bintangot vennék! Tudsz-e segíteni? Mint mindig, most is az idősebb indókat kellet megcélozni ezzel, ők tudják a frankót. Találtam is egy fazont, aki némi alkudozás után elvitt a mociján a bögrecsárdába. (Eredetileg 40.000 lett volna az 5 perces oda-vissza út, de megmondtam, hogy 10.000 lesz az. Ojek néven fut ez a fajta közlekedés.) Ekkor jöttem rá, hogy egy tök ismeretlen városban felszállok egy ismeretlen fazon mögé fehérként, pénzzel a zsebemben, telefon nélkül - de fasza gyerek vagyok én, megoldom. A bögrecsárdával amúgy nem túloztam, kétszer kérdezte meg a helyi a sikátornak az elhelyezkedését, amíg be nem hajtott egy olyan lebujba, ahová még a motor sem szívesen fért be. Ott bekopogtatott egy hátsó ajtón és nekiállt röviden társalogni valakivel, majd intett nekem, hogy lehet jönni. Felmértem a menekülési útvonalakat és elindultam. Bent egy közepes tisztaságú konyhában találtam magam, a szomszéd szobából meg egy kibontott ősz hajú indonéz néne tekintett rám, mint a banya Jancsira. Előkerült az elég szigorú nézésű harmincas háziúr is és megkérdezte, hogy világosat vagy sötétet kérek. Na mondom, ezek félreértették a dolgot, vagy a Bintang valami szleng a kurvákra. Mondom Bintangot szeretnék, sört. Értem, világosat vagy sötétet? Hozd ki, mutasd meg, aztán majd kiderül... Kaptam egy üveg Guinnesst, egy üveg Ankert és egy üveg valami helyi whiskeyt, ami számomra teljesen ismeretlen cimkével és márkával bírt, így bár kecsegtető volt az 50.000 érte, de inkább kihagytam. Fene akar hóesésre ébredni az Egyenlítő mellett a metilalkoholtól. Vettem négy Ankert és elindultam az öreggel vissza a hotelbe. Mivel nem szerettem volna, ha pontosan tudja, merre lakom és pénzt is kellett váltani, ezért az Indomarketnél tetettem ki magam. Plusz ha nekiállna agárkodni, így mondhatnám, hogy nincs alkupozícióban, mert nem vitt el hazáig.

Kifizettem a bácsit és visszatértem a hotelbe. Ott Zoli már végzett a Skypeal és éppen két leányzó sertepertélt a szobánkban, mikor beléptem és tovább növeltem a személyem körül kialakuló nimbuszt. A többiek szerint ők annyit észleltek, hogy kilépek a szobából, majd pár perc múlva visszatérek négy sörrel és a ténnyel, hogy még whiskey is lett volna, de nem hoztam. Megkérdezték, hogy mi történt, hívtam a Nemzetbiztonsági KlotoKoptert? Mondtam, hogy én nem dolgozom a nemzetbiztonságnak, csak jó a kiképzésem. A többiek meg úgy voltak vele, hogy végül is tök jó, hogy hoztam tintát, a többi felett meg szemet hunynak. Így pótoltuk a folyadékot, lefürödtem és rájöttünk, hogy valami hiszti miatt már nem működik a mobilnet, ezért némi beszélgetés és az ingyenes pólónk átvétele után elindultunk a parkolóba, ahol már várt minket 4 busz és vagy 200 kisdiák és tanárjuk, hogy megkezdjük éjszakai utazásunkat Bandungba. Hát megkezdtük, mégpedig azzal, hogy mondjak valamit a megjelent tömegeknek így a legkondi és az üvöltő indo karaoke ellenére. Hát mondtam. Például azt, hogy a bulék most éppen fáradtak, éjjel van, aludni kell nekik is meg nekünk is. Ezután lekapcsoltattuk a zenét és bevágtuk a szunyát... Reggel 4-ig, amikor is szóltak, hogy ideje becsekkolni az új hotelunkba, ami egy kifejezetten impozás komplexum volt a bandungi hegyoldalban. Két medence, kis apartmanok, kisbolt, nagy acél és üveg toronnyal, hogy minden igényt kielégítsen. Tényleg odafigyeltek ránk és a kölkökre, jó szállásunk volt, csak a kaja volt pocsék.

Becuccoltunk, jött a szokásos kérdés: ki kivel alszik. Egy frissen kialakulni látszódó pár esetében ez nem volt kérdés, mi pedig megkaptuk a fiúkkal egymást hálótársnak. Mondtam, hogy ha lehet, én hanyagolnám az újabb franciaágyas intermezzót és inkább a szivacsot választom. kipakolnunk nagyon nem sikerült a helyhiány miatt, de azért igyekeztünk elhelyezkedni. Örömmel vettük, hogy van angolvécé és melegvíz is (ami a hegyek között azért elég indokolt), kevésbé, hogy a medencébe a szobáink előtt egy döglött patkány úszkál felfújódva. Mindegy, a hivatalos indulásig hátra lévő pár órát vízszintes alvással igyekeztük tölteni, nem csekély sikerrel. Napközben aztán megnéztük a Földrajzi Múzeumot Bandungban és elköszöntünk Boritól, akinek aznapra dolga volt, de megígérte, hogy estére visszanéz. A múzeumban természetesen orrba-szájba ment a fotózás, de legalább láttunk T-rex csontvázat és jávai mamutcsontvázat is. Szerintem nagyon érdekes volt a múzeum, csak kicsi. Mikor végeztünk, elvittek minket valami bevásárlóudvarba, ahol kaptunk VIP matricát és lehetett ruhát beszerezni, ha már Bandung Jáva Párizsa. Ez amúgy azt jelentette, hogy egy helyen találtam magamra való bőrkabátot, 4XL-es méretben, 1.2 millió rúpiáért. Ezt mondjuk szerintem le lehetett volna alkudni a felére, de nem láttam értelmét. Egy Tazmania-s pólót szerettem volna, de amikor megtudták, hogy XL-es kéne, feladták a versenyt a boltosok. Végül a hegyvidéki hideg estékre való tekintettel vettem egy zipzáros, Adidasnak hazudott szürke pulcsit 100.000-ért, ami csak azért jó ár, mert a turkálókban nem találtam értelmesen kinéző és rám is illő darabot.

A délután utolsó programja a helyi vulkán meglátogatása volt, aminek a lábánál gyorsan megkajáltunk - de a helyieknek nem elég gyorsan - és már elkezdtük érezni az enyhe fingszagot, amit a többiek a kénnek tulajdonítottak. Mondjuk ebben lehetett valami, mert erősen emlékeztetett a harkányi termálfürdő gyógyvizére a szag, de azért én gyanakvó vagyok. Érdekes volt a vulkán peremén állni, de ez egy nem túl aktív darab, szóval ne vizionáljon senki fortyogó lávát, csak egyenletes fehér füst/gőz/gázoszlopot, ami a videóban is látható a 4sharedes mappában.
A hegyen majdnem vettem Dórinak egy pasmina sálat, de végül annyira nem jött be sem az ára, sem a színe, szóval kihagytam. Találtunk viszont gorillamaszkokat, amikkel fotózkodtunk egy soron, majd elindultunk vissza a hotelba. Itt gyorsan jelezték, hogy csináljunk már egy félórás műsort a gyerekeknek, meg a többieknek búcsúzóul, mert jön az iskola igazgatója is meg hát már olyan régen csináltunk hülyét magunkból. Összeültünk és összeraktunk egy kis műsort, amit többen is rögzítettek és elég jól sikerült. A legjobban valszeg a Cinege, cinege és a Megy a gőzös c. szerzeményt imádták a gyerekek.

Miután mindenki megköszönt mindenkinek mindent, mi leléptünk a boltba az előzetesen behűtött italainkért és kerestünk magunknak egy kellemes pagodát, ahová leülhettünk beszélgetni. Bori ígéretéhez híven visszatért és elhozta egy görög barátnőjét is, akivel ma szivességből modellkedtek egy tradícinális ruhákat tervező lánynak és a smink rajtuk maradt. Elég durva volt a kontraszt a többnapos ruhákban és kialvatlanul bűzölgő társaság és a királylányak sminkelt csinos bandungi leányok között, de végül elég jól elszórakoztunk utsó este is. Igaz, hogy különböző hullámokban kezdtünk elszivárogni alduni és hogy a frissen vásárolt pulcsim rövid úton a didergő görög lányon landolt - míg a qatariak ajándéka Borit melegítette -, de nem fáztam meg és ez jó.

U.i.: A kirándulás alatt pedzegették a népek, hogy én milyen ember vagyok. Van nekem erre két elméletem, még nem tudom, hogy melyik az igaz - ezt valszeg csak a stáblista előtt 5 perccel fogom tudni eldönteni, vagy meghagyom a kritikusoknak életem filmje utánra. Ildi viszont annyira jó mondatot állított össze, hogy rögtön úgy döntöttem, feloldom a levéltitok eme szegmensét: "látom, [a] "Feri-protect"  szolgáltatás keleten is megvéd minden lányt a gonosztól és a hidegtől, leitat és felöltöztet, már-már korabeli eposzi hősként jelensz meg a szemeim előtt."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.