Vasárnap 6:20 Ideje ébredni, mert idő van, még az új megállapodás szerint is. Zoli bácsi ugyanis keresztülhúzta az előzetes megbeszélésünket (6-ra odamegyünk a kölcsönzőshöz és leadjuk a mocit, hogy 7-kor indulni tudjunk) egy teljesen jogos érvvel: úgyis késni fognak a népek és a kölcsönző közel van a gyülekezőhöz, minek szivassuk magunkat egy órán át?! Menjünk oda 7-re, nézzük meg, kik vannak ott és mivel úgyis a kölcsönző felé kell mennie a busznak, majd ráérünk azt követve a motorokat. Nekem logikusnak tűnt, plusz egy óra alvásnak meg mindig lehet örülni.

Indulás előtt "leöblikéztem" magam (copyright by Kitti barát), felvettem az egyik kevésbé használt ingemet, összecsomagoltam a cuccokat (buszban használt és nem-használt csomag) és próbáltam finoman ébreszteni Borit. Fene tudja, mennyire sikerült - de felébredt. Eztán jött Zoli bácsi szobája, ami nek a könnyen ébredek - rögtön kész leszek jelmondat mentén élt az út során. Némi tipródás és késés után el is indultunk a megbeszélt helyre, ahová a busz után, de a többiek előtt érkeztünk meg. Zoli elhelyezte a motorját a közeli egyetem egy biztonságosnak vélt pontján (a rektori iroda bejáratánál), majd konstatáltuk, hogy a másik moci már időben (6-kor) le lett adva, ahogy korábban megbeszéltük. "Azt izéltem hogy elég izé volt a' izé..." ahogy Hadházi mondaná. Pattanj Zoli bácsi 'oszt tépjünk, mint a disznó; ne miattam álljon a csapat. Nem ragozom, haladtunk - legalább kétszer gyorsabban a környező forgalomnál, tehát olyan 60-70 km/h-val. (Zoli amúgy is vészterhes időket élt már meg mögöttem motoron, mert mikor első alkalommal ült mögöttem és éjszaka vezettem, elnéztem egy piros lámpát (logikusan egy fa mögé rejtették és a navigátor se szólt, hogy kereszteződés jön) és lazán átzúztam vagy négy sávon, mire megszólalt mögöttem, hogy "jaj, vigyázz, ez egy piros lámpa volt". Visszakérdeztem, hogy itt óhajt-e meghalni a kereszirányú forgalmi sáv közepén, vagy megtehetem azt a 10-15m-et a biztonságos útig és ott beszélünk a továbbiakról. Utóbbit választottuk, de azóta ez szállóige lett és mindenki ezzel fogadott először a csapatból. Hja kérem, így kezdődnek a legendák...)

Motor lead, javítási költségek és bérleti díj nagyrésze visszaszerezve (60.000 lett végül a bérlést péntek estétől vasárnap reggelig egy szereléssel), séta az útig aztán ugrás be a járműbe. A jármű egy szürke, 9 (helyi) személy befogadására alkalmas szállítóeszköz csúcsra járatott légkondival. Fehérek eloszlása: 1 db az anyóson, 3 hátul az utason. Indonézek száma: 4 db, minden más fellelhető helyen, ahol nincs csomag vagy gitár. Rotációs rendszerben ült elöl valamelyikünk és élvezte a légkondi és az attól védő qatari pokróc áldásos hatásait. Szép hosszú út volt, sokat beszélgettünk és aludtunk a melegben, különböző pózokban. Én ott kezdtem kicsit túlságosan bensőségesnek érezni a kapcsolatot, amikor Kitti barát könyöke az oldalamban, feje pedig kb. a hónaljamban volt már egy órája, így finoman helyváltoztatásra kértem fel.

A beszélgetés témái közül szerintem a legérdekesebb az volt, hogy megfejtettük egy picit a helyi férfi-nő kapcsolat mibenlétét és ennek tovagyűrűző hatásait. Itt ugyanis tök normális az, hogy valaki 3-4 évig él "párkapcsolatban" úgy, hogy maximum a kezét fogja meg választottjának. A romlottság csimborasszója pedig a puszi. (Kb. mint nagyanyáink idejében, már amit bevallottak nekünk.) Sőt, van olyan is, hogy a fickó és a nő is olyan mélyen vallásos, hogy szó szerint nem akarnak érintkezni egymással az esküvő előtt. Ennek következtében bár minden boltban lehet kondomot venni, de a szexuális kultúrájuk is a béka segge alatt van. "Barátaink, rokonaink és üzletfeleink" tapasztalataira támaszkodva kiderítettük, hogy az indo (és úgy egyáltalán az átlag ázsiai lányok) nem azok a kezdeményező/aktívan résztvevő felek semmilyen szinten a párkapcsolatban. Az itteni nemi szerep szerint az ő vágyaik netovábbja az (lenne), hogy fiatalon megházasodnak, szülnek 2-3 gyereket - köztük legalább 1 fiút - és amúgy őket nevelik meg gondozzák a családi tűzhelyet. (Jó feleség többek között az, aki engedelmes, alázatos otthon és jól tud alkudni a piacon - a helyi hijabos lányok szerint.) És ez tényleg sok lánynak elég is, ha a férje szereti őt és gondoskodik róluk. Ha meg nem, akkor el lehet válni, csak újraházasodni lesz nehéz...

Volt egy visszatérő program is a lányok részéről, aminek a lényege az volt, hogy ugyan meséljek már magamról meg adjak meg személyes adatokat (születés helye, ideje, lakhely, állandó lakcím, miegyéb). Mondtam, hogy ezek szenzitív adatok az ombudsman szerint is, ezért nem vagyok köteles megadni, plusz szerintem tökéletesen élvezhető a mondanivalóm és a társaságom ezek nélkül is. Meg ugye, az örök kérdés: "Vagyunk olyan viszonyban?" Ezt később ők is többször visszakérdezték, majd válaszoltak a kérdésemre, szóval még kicsit hézagos volt a megértése a dolognak. :) Később, az esti sörözés közben egy szűk, alig 6-7 fős körben a jelenlétemben megtárgyalták, hogy én magam hívom fel a figyelmet magamra és ez biztos mélypszichológiai jelentéssel bír és tudatalatti folyamatok eredménye. Mondtam, hogy nem, csak simán semmi közötök hozzá és ezt nem akarjátok elfogadni. (Érdekes egyébként, hogy az egyetlen pszichológus leány a csapatban tökéletesen értette a dolgot, a többiek meg rugóztak még kicsit rajta.)

Nna, jól elkalandoztam, de ezen a hosszú buszúton ez amúgy is többször előkerülő jelenség volt. Első megállónkat valamikor késő délután értük el, ez pedig az egyébként elég festői Guci vízesés volt. A helyről annyit érdemes tudni, hogy a Lonely Planet hál' Istennek nem említi, így szigorúan csak helyi turistalátványosság plusz némi gyülekezőhely. A hegyről alapvetően egy hidegvizű patak csobog le és formáz vízesést, viszont a vulkanikus tevékenyéség miatt a többé-kevésbé természetes medencékben ez a víz már kellemesen meleggé változik az emberek legnagyobb örömére. Kifejezetten jó érzés volt megmártózni benne, főleg az új kanárisárga úszógatyámban, ami huszonvalahányezer rúpiáért terepszínű zsebekkel bír. A vizesosztagot Kitti, Bori, Kornél, Zoli és én alkottuk, a lányok pedig az idő előrehaladtával egyre több indonéz faszit vonzottak a közelünkbe. A végén ott tartottunk, hogy közölték a csajok, hogy el ne merészeljünk távolodni tőlük és szoros oszlopban haladjunk, mert a meredező bimbik talán már túl nagy kísértést fognak jelenteni a helyieknek, a miénk meg nem számít. Pedig átöltözéskor még három "holdfelkelte" is volt a sötétben, ami nem kicsiség!

Guci tényleg szép lehetne, de mivel a helyieknek abszolúte semmi érzékük nincs a természeti környezethez, teljesen simán belemosnak és belemosakodnak a medencékbe, a szokásos belezabáláson és belehugyozáson túl. A patakban ülve az egyikünk farvájatába konkrétan egy kukoricacsövet sodort a víz, szóval el lehet képzelni a dolgot. Fürdés után ittunk egy meleg teát és folytattunk utunkat a Hely felé.

Brebes csodálatos városát még a Google sem igen tartotta szóra érdemesnek. Legyen elég annyi, hogy műholdkép van róla, de a főúton lévő két objektum között már nem tud útvonalat tervezni - ez talán jelez valamit. A hotelt elég vadregényes körülmények között sikerült megközelíteni, mindenféle bio-GPS-t igénybevettek kísérőink. Az épület egyébként a szokásos poszt-kolonialista (Zoli szerint "bukolikus", bár ezt szinte mindenre rámondja, amit viccesnek/giccsesnek találunk) hosszúkás téglaház nagy fedett terekkel, amik elég tűrhetően szellőznek. Jön a meglepi, hogy akkor vacsora közben tartanának nekünk egy személyre szóló gamelan-előadást, a meghívó iskola tanárai pedig köszöntenének minket. Megint csak Hadházit tudnám idézni... A gamelán zene maga szerintem elég jó, lehet meditatív és érdekes háttérzene is, hangulattól függően. A baj csak az, hogy mindig jön egy siratóasszony, aki nyekeregni kezd rá és az a jó, ha minnél hangosabban és jobban elnyújtva gyilkolja a szavakat. Mint a kenés nélkül forgó kerék, 'oly csodálatos...

Minden mindegy alapon elfoglaltuk a szobákat és kisebb keveredés támadt, mert mindegyik szoba franciaágyas volt.
Mondtam, hogy rendesek ezek a srácok, de én azért inkább nővel aludnék együtt egy franciaágyban, mert mégis más érzés egy hajnalban áttévedő kéz vagy fenék ebben a tudatban. Meg azért nem teljesen ugyanaz az érzés, ha egy törékeny női test rántja le rólad a közös takarót egy fázós hajnalon - mintha ugyanezt egy büdös-szőrös horkoló nemtársad teszi ezt, ideális esetben nem egy galambbal megkínálva alfából érkező tudatodat. Végül abban egyeztünk meg, hogy elég nagyok ezek az ágyak és még a fene tudja, kinek hol végződik az este. Kezdődni mindenesetre az üdvözlő-rizs-étel elfogyasztása és a banánleveles tálakon szervírozott indonéz csipegetnivalókkal kezdődött. Pozitív élmény volt valami zselés pudingos kocka, negatív pedig a héjában főtt földimogyoró, sótlanul és hidegen. Nyekergő siratóasszony, kelleténél nagyobb hangerő és jön a hír, hogy "Frank [legyél szíves tarts egy köszöntőbeszédet a megjelent tanároknak és a hotel igazgatójának]!" Peeersze, örömmel, mindezt csak azért, mert az én nevemet jegyezted meg, mi?

Jól van apám, te kértél, viseld a következményeket. Kimentem, elmondtam (angolul, ha nem volna egyértelmű), hogy azért jöttünk ide, hogy tanuljunk és tanítsunk. Tanuljuk a nyelvet és tanítsuk azt, amit mi európaiak jobban csinálunk vagy tudunk, plusz az angolt. Ezen kívül hogy felnyissuk egymás szemét és megosszuk tapasztalatainkat. Ha valaki neokolonialista megszállást kiáltana e sorok olvasása közben, az egy kicsit ugorjon ki ide és próbáljon valamit elintézni egyszerűen és sallangmentesen, majd utána beszélgetünk. (Az ilyen lelkületű emberek rendszerint az állatokat is védik, megváltó tevékenységüknek itt végeláthatatlan dimenziói nyílhatnak.) Lement a beszéd, volt sok óóóó meg éééé, a magyarok meg kamilláztak és rötyögtek, hogy én erre amúgy készültem vagy spontán jött? Montam, hogy kit mire képeztek ki, abban a legjobb. Mivel szerintem különösebben nem értették a vendéglátóink a beszédet, ezért nagyon megtapsoltuk egymást, én pedig elhúztam skypeolni Dórival, egyrészt mert rég volt már az utolsó beszélgetés, másrészt mert születésnapja volt és hát tartani kell a fontossági sorrendet. Olyannyira, hogy nem mentem el a többiekkel esti városnéző/sörbeszerző körútra, hanem igyekeztem legalább a hangot stabilan megtartani a Skypeon és megtárgyaltuk Dórival az eseményeket meg a motoros túrát a mögöttem helyet foglaló lánnyal és gyors helyváltoztatásom okával egyetemben. Mikor a többiek visszaértek és konstatálták, hogy van net, gyorsan elkezdtek sorszámot tépni, én pedig átvettem a 3 Bintang helyett kapott kisdobozos Guinness-t. Mert csak az volt és arra is alkudni kellett. Éreztem én, hogy itt nemsokára rendet kell raknom, de még hűlt a Yogyából megmaradt üvegesem is, szóval okéság volt.

Kiültünk a fedett terasz/belső udvar kövére és elkezdtünk okosodni meg beszélgetni. Kiderült például, hogy az iskola tanárai a kormányzati audit miatt szeretnék picit kozmetikázni a jelenlévők adatait - így például a nevünket és a nemzetiségünket. Így nekem szegezték a magyarok a kérdést, hogy milyen nyelveken beszélek. Mondom, milyenen kell? Tudok oroszul? Ha nagyon kell, pár szót igen, de csak itt. Oké, akkor ha kérdezik, hivatalosan orosz vagy. Rendben, akkor elkezdem gyakorolni az orosz akcentust... (Egyébként nem tudom, ki csinálta végül a listát, de a facebookos álnevem lett bejegyezve.) Megköszöntöttük Kitti barátot születésnapja alkalmából, énekeltünk neki egy picit gitárral, kapott a nép hidroklotokot és elénekeltük Zoli bácsi egyik saját szerzeményét, aminek eposzi jelzője ezentúl csak A Dal lesz, vállalhatatlan szövege miatt. Egyszer csak érkezett két sör egy helyi fazontól. Zoli rendelte kísérletképpen, huszonötért. Itt az alkalom, élni kell vele. Felpattantam és utánaeredtem a hoteltulaj és a többiek asztaltársaságába tartó fazonnak. Mondd, jóbarát, honnan szerezted te ezt? Hát, van itt egy hely, ahol árulnak, 15 perc kocsival. Hozzál már még nekünk vagy hatot, ha nem túl terhes! Hatot? Hát legalább... Rendben miszter, megnézzük. Vissza a helyemre, beszélgetés tovább, majd megérkezik a fekete SUV (hobbi-haszongépjármű), kiszáll belőle a hoteltulaj és lehelyez elém egy fekete nejlonzacskóban hat üveg sört, kedves mosolyog majd lelép.

Nagyjából ekkora szünet volt az arcokon, hogy én ezt honnan szereztem. A bűvész meg a titkai. Mondtam, hogy diszkontált áron jók vagytok nálam, 15.000 üvegje, pénzt a szoba komódjára kérem elhelyezni. Felélénkült a társaság, nagy volt az öröm, de azért fejenként kb. 6 deci sör nem bír nagyon tudatmódosító hatással. Így aztán végül mégis Zolival aludtunk egy szobában és "nagylelkűen" közöltem vele, hogy én a qataros pokrócommal alszom, te meg nem dugod át a segged és egyikünk sem ébred morcosan reggel.

Gondoltuk mi, ugyanis kedves ismerősünk, Nóri forgószélként rontott be reggel a szobába, némi harctéri stresszt és enyhe PTS-hez köthető személyiségváltozást okozva. Róla tudni kell, hogy rendszerint elég vidám lány, de most azzal fejelte meg a dolgot, hogy inkább le se feküdt és emiatt pörgött, mint a búgócsiga. Finoman közöltem vele, hogy bírom én meg minden, de kölcsönkinyír visszajár... Összekapartuk magunkat, felvettem az utolsó teljesen tiszta ingem, megettük a reggelire kikészített nemtommit és elindultunk a suliba, ahol elvileg 7-14 év közötti diákoknak fogunk valamilyen angolul nyelvű órát tartani.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.